Tekken 7 – A múlt képviselteti önmagát

TESZT – Legalább két korrekt élményem is lett így június közepe derekán: a Tekken 7 egy korrekt játék lett, és a DiRT 4 is kiemelkedő produktumnak tűnik első blikkre. Némi napfény a szuicid nyári kanyarok és kickek között.

 

A Tekken 7 utolsónak célozta be a megjelenést a Street Fighter V, az Injustice 2, illetve a Guilty Gear Xrd Rev 2 után, és ez nem is akkora baj. A Mishima-család és a többiek egy elég nagy karakterkínálattal, a franchise-hoz teljes mértékben kötődő humorral és hét és fél évvel a hatodik számozott rész után újra itt van… és jó, hogy itt van.

3D

Ez a játék nem olyan bunyót kínál, mint az egy bekezdéssel ezelőtt említett három, ugyanis a Tekken esetében három dimenziós harcra számíthatunk. Az oldalazás itt része a stratégiának, így az AI, esetleg egy magát ex-profinak nevező, Paul Phoenix-szel állandóan a Phoenix Smasher mozdulatot ismétlő ellenféllel szemben így könnyen lépéselőnybe kerülhetünk.

Ez persze nem minden esetben megoldás, ugyanis a sztorimód esetében – igen, van ilyen is – a játék legvégén, amikor is Devil Kazuyával kell legyőznünk a regenerálódó HP-val és egy mozdulattal a speckó gauge-ot feltölteni képes Shin Akumát, ahol az oldalazás az utolsó támadása esetén éppenséggel nem megoldás. Nem, nekünk jókor kell bevetnünk a Rage Artunkat – minél kisebb a HP-nk, annál nagyobbat sebzünk ezzel a speciális mozdulattal. Ha pedig véd az ellenfelünk (alacsonyan, magasan, támadásunktól függően), akkor ezt megszívjuk és valószínűleg bukjuk a menetet.

Shin Akuma? Igen, Akuma alapkiadása (a Shin változat csak az AI-nak jár) játszható karakter, ugyanis a Street Fighter V-ből átruccant, és vele is az eddig megszokott játékmenettel juggle kombókat kell bevetnünk a lehető legsikeresebb harcért (akár épp az erre alkalmas levegőbe küldő mozdulattal), és mivel ezúttal igen remekül fut a játék (a netkód is többnyire elfogadható!), technikailag a Tekken 7 igencsak ott van a szeren.

Rage

A Rage Art a kezdőknek is belépést enged a Tekken világába. Meg lehet oldani, hogy mindössze egyetlen gombnyomással is előhozzuk ezt. A teljes kontrollerátszabás itt egyenlő a kezdőknek nyújtott lehetőséggel, és aki először játszik Tekkent, annak amúgy melegen ajánlom a Tekken 3-at, ugyanis az volt szerintem a franchise történetében az első igen jól összerakott epizód. PS1-es játékokat már egy krumpli is elfuttat, vagy ha van egy, a krumplinál azért értékesebb PlayStation Vita, akkor arra tessék behúzni. Érdemes.

De visszatérve a Tekken 7-re, például a Street Fighter V-höz képest (ami szintén Unreal Engine 4-en fut) tartalmilag elég szépen el vagyunk eresztve. A szódával elmegy sztorimódon túl van árkád mód, ami nem értem, miért csak öt pályás, amikor pl. a Tekken 3-ban nyolc volt, majd Heihachi és Ogre kerekítette ki a módot tízre… nos és még ott van a Treasure Battle mód. Na kérem, ez lazán addiktív. Végtelen számú ellenfél kincsesládákkal, ezeket győzelem esetén megkapjuk, és velük testreszabhatjuk kedvenc karaktereinket. Nagyon könnyen óráink is rámehetnek.

Online három dolog van: casual match – tét nélküli bunyó; ranked match – itt már tétre megy a játék; tournament – itt pedig bajnokságokban vehetünk részt, aminek eredményeit kiírja a játék az X vs. Y képernyőn. Ebből sok játékbeli kreditet és ládát nyerhetünk, úgyhogy a Treasure Battle után itt is lehet markolni testreszabnivalót rendesen.

You Win

Az első alkalommal meghallván a menü zenéjét (PS4-en van Jukebox mód is), már tudtam, hogy ebből a Namco játékból DŐL a hangulat. És bakker, tényleg: a motion blurt leszámítva a grafikán túl a hangokban is ott van a játék. Grafika: 1536×864 sima PS4-n (Xbox One-on 720p), de stabilan 60 FPS. PlayStation 4 Pro? Full HD felbontás jobb látványvilággal. Kár, hogy nincsen cross-play legalább a PC-sekkel, de jobb is, ugyanis elég rossz input lag van a többi bunyós játékhoz képest.

S mégis, ez a játék nagyon jó: harmincnál több karakter, hangulat ezerrel, bár a sztori szódával megy csak el. 8,5 pont, csak ajánlani tudom mindenkinek. Tekken-fanoknak ez lazán 9-es.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Treasure Battle
+ Karakterek változatossága (Street Fighter V-ből is)
+ Nagyon stabil teljesítményt produkál, PlayStation 4 Pro-n pedig még gyönyörű is

Kontra:

– Sajnos nincsen cross-play legalább a PS4 és a PC között
– Kicsi, de zavaró töltési idők (X1-en viszont HOSSZÚ töltési idők)
– A sztori nem lett akkora szám


Kiadó: Bandai Namco Games

Fejlesztő: Bandai Namco Games

Stílus: Három dimenziós bunyós játék

Megjelenés: 2017. június 2.

Tekken 7

Játékmenet - 9
Grafika - 8.8
Történet - 5.9
Zene/Audio - 9.3
Hangulat - 9.5

8.5

KIVÁLÓ

A Tekken 7 folytatja a páratlan epizódok páratlanul jó minőségét.

User Rating: 4.3 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu