Diablo 3 : Rise of the Necromancer – A halottidézőt visszaidéztük a halottak közül

TESZT – Oly sok év telt el a Diablo III megjelenése óta, melyek során a szokásos update-eken és egy teljes értékű kiegészítőn, a Reaper of Souls-on (illetve a konzolos Ultimate Editionön) kívül nem kaptunk semmilyen fogunk alá valót. Bizony, a Blizzard nem a DLC-iről híres, és arra is mostanáig kellett várni, hogy egy régi ismerőst „megidézzünk a halottaiból”. Mindkét értelemben, hiszen a Diablo 2 egyik kedvenc karakteréről, a nekromantáról van szó…

 

Nekem személyes nagy kedvencem a nekromata, hiszen én a Diablo 2-ben csak vele játszottam: emlékszem, amikor még 2000-ben, első állandó munkahelyemen, a Computer Aktívban órákat, napokat töltöttem a Diablo 2 tesztelésével, mert hát kérem, a munka, az munka…

Vajon a nekromanta Diablo III-as szerepeltetése igazi nosztalgia? Természetesen az. Van-e érelme ezen túl, az igencsak borsos 4500 Ft kicsengetésének? Ezt neked kell eldöntened, ehhez jelenthet támpontot a cikkem…

Egy igazi polihisztor

Azon túl, hogy a nekromantna darkos, vészterhes, és épp ezért cool allűrjeivel talán az egyik legstílusosabb, legvagányabb karakter, ugyanakkor olyan képességek birtokában is van, melyeknek révén a legsokrétűbb is. Éppen ezért talán a legalkalmasabb is szólózásra, hiszen – ha megtanulunk vele jól játszani, ami nem is olyan nehéz, mint elsőre gondolnánk – minden helyzetben tökéletesen megállja a helyét.

Egy biztos: elképesztő érzés, hogy a sok eltelt év és egy újabb rész után alig pár szint kellett csak, hogy visszakapjam ugyanazt az elveszett játékélményt, amelyet annak idején a nekromanta nyújtott a Diablo 2-ben: csontvázakat idéztem, átkoztam, az ellenség holtestét robbantottam fel, és tényleg úgy éreztem, mintha ez a 17 év el sem telt volna. Ez aztán a nosztalgia, nem igaz?

„Esszenciális” varázserő

Nos, de szálljunk le csak gyorsan erről a nosztalgiavonatról – elvégre 2017-ben járunk – és nézzük meg, mire képes ez a meglehetősen sápadt, formaldehidtől erősen bűzlő hős. A nekromantáról nem árt tudni, hogy nem „mágiát” használ, hanem esszenciát, amelyet a környezetéből, élő, vagy halott ellenségekből tud nyerni különböző varázslatok segítségével.

Ebből aztán újabb támadó képességekre tesz szert: bombákat tud létrehozni, direkt támadó varázsigékkel sorozni az ellent, vagy (és voltaképpen ez a kasztjának egyik lényege) csontvázharcosokat, gólemeket és más lényeket tud megidézni, akik helyettünk elvégzik a piszkos munkát.

Ha pedig ennyi nem lenne elég, akkor alaposan „bele is csaphatunk a lecsóba”, azaz az általunk generált hullahegyet felrobbanthatjuk véres szökőár kíséretében, ezáltal sebezve újabb ellenségeinket. Számomra ez a kissé groteszk, machiavellisztikus gondolat- és játékmenet, mely igazi taktikai élménnyel párosul adja a nekromanta karakter varázsát. Amikor maga a lemészárolt lény, vagy a hullája az „alapanyag”, amelyből varázserőnk fokozatosan visszaépül, akkor egészen másfajta módon kell a kombóinkat használnunk és a játékélmény is határozottan másmilyen, mint a korábbi karakteréknél, még akkor is, ha ugyanazt a játékot játsszuk végig ismét, amelyet már betéve ismerünk.

Persze emellett még nem maradnak el az újabb és újabb legendás fegyverek, varázstárgyak, sőt, pár újabb rejtett pálya is, amelyeket a kiegészítővel és részben az ahhoz kötődő update-el is megkapunk.

Ne kispályázz!

Ha már a pályákat említettük, érdemes hozzátenni, hogy a teljes élményhez (különösen konzolon) az elérhető legnehezebb szinten érdemes a nekromantával játszani, mert amikor halottidéző hősünk már megerősödött, az ellenfelei (még az elitek is) úgy hullanak majd, mint a legyek.

Sose halunk meg! (Ha pedig igen, a nekromata megidéz)

Persze a cikk elején említett kérdést nem ússzuk meg: megéri ez a 4500 Ft-os DLC, amikor az alapjátékon nem változtat semmit? A válasz szerintem egy határozott igen. Annak ellenére, hogy az ára nem csekély egyetlen karakterért, ugyanakkor a halottidéző annyira unikum, és oly profi módon dolgozta ki a Blizzard, hogy kár lenne kihagyni, illetve megéri még egyszer végigszaladni vele a játékon.

-BadSector-

A konzolos Diablo 3-at – csökkentett áron – a KonzolKirály.hu webáruházban is megvásárolhatjátok!

konzolk2

Pro:

+ Nosztalgiavonat!
+ Sokféle egyedi, érdekes build
+ Hangulatos, érdekes, cool karakter

Kontra:

– Némileg húzós a 4500 Ft. Egy ilyen DLC-ért
– Kicsit karcsú új tartalom
– Kissé már elavult játékmenet


Kiadó: Activision-Blizzard

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Stílus: Akció-RPG hack’n’slash

Megjelenés: 2017. június 27.

Diablo 3 : Rise of the Necromancer

Játékmenet - 8.4
Grafika - 6.8
Történet - 6.6
Zene/Audio - 7.6
Hangulat - 7.8

7.4

Persze a cikk elején említett kérdést nem ússzuk meg: megéri ez a 4500 Ft-os DLC, amikor az alapjátékon nem változtat semmit? A válasz szerintem egy határozott igen. Annak ellenére, hogy az ára nem csekély egyetlen karakterért, ugyanakkor a halottidéző annyira unikum, és oly profi módon dolgozta ki a Blizzard, hogy kár lenne kihagyni, illetve megéri még egyszer végigszaladni vele a játékon.

User Rating: 3.45 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu