Jim Ryan: a 2018-as Sony-kínálat nagyon erős lesz

A nemzetközi marketing- és salesfőnök szerint a PlayStation 4 következő éve ütni fog, ám a mobilos gyakorisággal kiadott, erősebb konzolokról nincs már ilyen tiszta véleménye.

Jim Ryant az EDGE magazin interjúvolta meg, és a szeptemberi, 309. számban lesz olvasható, de a WCCFTech már közölt egy pár részletet belőle.

„Megértem [hogy kevés PlayStation 4-exkluzív jelent/jelenik meg idén]. Valószínűleg nem voltunk beszédesek azzal az évvel, amiben a Horizon Zero Dawn, egy nagyon sikeres, új IP megjelent… és az új IP-k kockázatosak. Itt az Uncharted: The Lost Legacy, itt a Gran Turismo Sport, mind ebben az évben a mi stúdióinktól PlayStation 4-exkluzívként. Szerintem ez korrekt állítás. Szerintem sok olyan játék, amit az E3-on láttál és jövőre jön ki, elég erős lesz.”

Ryan a konzolgeneráció közepén megejtett erősebb konzolokról (PlayStation 4 Pro, Xbox One X) is mondott pár gondolatot: „Ez egy érdekes kérdés. Az okostelefonok és tabletek gyakori frissítése talán tudat alatt is, de kihat ránk, és például a tizenhárom évet megélt PlayStation 2-höz hasonló élettartam szinte biztosan nem ismétlődik meg. Egy platform egy érzékeny ökoszisztéma, és ha sikeres szeretne lenni, meg kell adnod a lehetőséget a kárpótlásra azoknak, akik tartalmat készítenek rá. Ha tetszik, ha nem, üzletről beszélünk.

Mi – és a Microsoft is – egy jó egyensúlyú innovációt találtunk a platform korlátain belül. Azok a szolgáltatások, amik platformoktól szabadon működnek, többet fogsz látni belőlük. Még korai látni, hogy mi lesz a konzolgenerációkban esedékes frissítésekkel – a PlayStation 4 Pro kicsivel több mint fél éve jelent meg, az Xbox One X meg még meg sem jelent. Nem tudom, hogy ebben van-e a jövő még.”

Korábban hallottuk már a Sony berkeiből, hogy ők konkrétan PlayStation 5-ön dolgoznak – remélhetőleg ez így is lesz majd.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu