TESZT – A Naughty Dog valószínűleg egyetlenegy pillanatot sem habozott, vagy kételkedett, amikor úgy döntött, újrahasznosítják az Uncharted 4 játékelemeit, de az „újrahasznosítás” itt tényleg egészen mást jelent, mint más fejlesztők esetében! A Uncharted: The Lost Legacy ugyanazt az epikus akciót, szájtátásra késztető környezetet, maximálisan szerethető (vagy a főgonosz esetében: utálható), emlékezetes karaktereket és professzionális történetmesélést nyújtja, mint elsőrangú akció-kalandsorozatának más epizódjában. Igen, mindezt Nathan Drake főszereplése nélkül is…

Miközben keresztüllövöldöztem, verekedtem, ugráltam és sziklákat másztam magam Chloe Frazerrel Nadine Ross társaságában a tízórás kalandom során, az Uncharted: The Lost Legacy egyetlen pillanatában sem hiányoltam a jó öreg Nathan Drake-et. Chloe Frazer olyannyira karizmatikus, mégis szerethető és érzékeny női karakter, hogy legalább annyira megkedveltem, mint Nathan Drake-et (és nem csak amiatt a tény miatt, hogy nagyszerűen formás feneke van, ahogy azt Nathan nem mulasztotta el megjegyezni, miközben éppen alatta mászott egy jelenet során.)

De nem csak Chloe-hez kötődöm immár sokkal inkább, mint Uncharted karakterhez, hanem az eddig, az Uncharted 4-ben (szándékosan) antipatikus Nadine Ross is belopta magát a szívembe, ezt pedig kettejük tökéletes kémiájának köszönheti a játék, amely a nagyszerűen megírt dialógusokon, jeleneteken keresztül tud igazán érvényesülni. Talán ez a The Lost Legacy legnagyobb erénye, pedig még oly sok mindenről kell írnom…

Kiegészítik egymást

A történet szerint az Uncharted 4 eseményei után járunk, amelyben Chloe Frazer szövetségre lép Nadine Ross-al, hogy egy rég eltűnt indiai műtárgyat: Ganesh agyarát megtalálják. Pechükre azonban erre a műkincsre egy másik figurának is fáj a foga: egy Asav nevű gátlástalan indiai háborús bűnözőről és a helyi lázadók vezéréről van szó, aki egyfajta nacionalista, „nemzeti” kihívásnak is tekinti, hogy megszerezze félkarnyi nagyságú agyart.

A történet – így leírva – sokban hasonlít a régebbi Uncharted sztorikra is, de amiért mégis felejthetetlenné válik, az a két, korábban említett női főszereplő karakter közötti üzleti szövetségből fokozatosan egyfajta kutya-macska barátsággá alakul. A két korábbi mellékszereplő főszerepeltetése amiatt is nagyszerű választás, mert nemcsak személyiségük, hanem képességeik terén is különbözőek. Nadine egy zsoldoshadsereg volt vezetője, és éppen ezért a közelharc igazi nagy szakértője, míg a félig indiai származású Chloe saját népe történelmének óriási tudora, illetve általában ő a két fős csapat „agya” is, tehát a legtöbbször ő fedezi fel a rejtett utakat, átjárókat, puzzle kihívásokat. Ahogy az alapjaiban hagyományos elemekből építkező, de részleteiben mégis kiválóan kidolgozott, mesteri történetet megismerjük, úgy derül fény a karakterek háttértörténetére és a motivációikra is. Bár oly sokszor közel sem láthattuk őket átvezetőkben, mint Nathan Drake-et, Chloe és Nadine karizmatikus jelenlétének köszönhetően a narratíva bőven eléri a legjobb Uncharted mesék színvonalát.

A háború művészete

Bár a harc majdnem teljesen megegyezik az Uncharted 4-ével, apró finomítások, javítások révén a már eddig is nagyszerű élmény most még több adrenalint pumpál a szervezetünkbe. (Különösen „Hard” fokozaton – ezt a játékot csak azon érdemes végigvinni!)

Az egyik olyan újítás olyan fegyverek megjelenése, mint a hangtompítós pisztoly, amely eddig nagyon hiányzott a sorozatból, de a többjátékos mód veteránjai szintén felfedezhetnek majd új fegyvereket.

A tűzharcok ezúttal is gyors reflexeket, jó célzóképességet és villámgyors helyezkedést, illetve áthelyezkedést igényelnek – talán utóbbira még többször is volt szükségem, mint az Uncharted 4-ben. A mesterlövészek messziről próbálnak minél gyorsabban megtalálni és Hard fokozaton egyetlen lövéssel leszedni, míg a shotgunnal, vagy más még durvább fegyverekkel felszerelt, sokszor még páncélt is viselő, terminátorszerű katonák folyamatosan feléd jönnek, ezáltal megakadályozva, hogy „kempelve” leszedj mindenkit.

Meg kell azt is említeni, hogy az AI kifinomultabbnak tűnik, mint az Uncharted 4 agresszív banditáinál: Asav lázadói mintha többet rejtőzködnének, taktikáznának és egész biztosan többször hívják társaikat már akkor is, hacsak egy elesett társukat megtalálják. Nem tudom, mennyire szkriptelt, de az egyik ilyen esemény során a frissen kiküldött újabb egység még azt is kiszúrta, hogy a megtalált lázadó hullája már az ő csapatukból származik és nem a korábban lemészárolt katonák egyike.

Kötelet neki!

A kis „horgonyban” („grappling hook”) végződő kivethető kötél rendkívül hasznos eszközünk lesz és sokkal többször és hatékonyabban is tudjuk majd használni arra, hogy akár nagyobb szakadékokon átlendüljünk, vagy ferdén álló sziklafalakon feljussunk, illetve védekező és támadó pozíciók megszerzésére is használhatjuk.

A környezetünket más taktikai szempontok alapján is kihasználhatjuk: például a magas fűben el tudunk rejtőzni, mint az Assassin’s Creed bizonyos részeiben, vagy a Shadow of Mordorban, viszont sajnos ezekkel a klasszikusokkal ellentétben nem tudjuk a fűtenger mellé csalni ellenfeleinket, hogy csendben elintézzük őket. Talán a játék taktikai, lopakodós részének ez volt az egyik ritka gyenge pontja.

Nadine a harcok során szerencsére nem zabot hegyez, hanem állandóan üti-vágja-fojtogatja az ellenfeleit, illetve sokszor ő maga teríti le őket messziről, fegyverrel a kezében. Nadine AI-ja rendkívül hatékony, megkockáztatnám, hogy Drake korábbi társainál is hasznosabb társunk a tűzharcok során.

Miközben találkozunk lélegzetelállító csatákkal, azért viszonylag sok tűzharc fajul kicsit aréna jellegű küzdelmekké, lévén a környezet annyira nem változatos. A játék első szakaszában sokszor ismétlődnek a romos helyszínek, illetve az azokon zajló csaták is, ezeknél pedig azért – ha ritkán is – de hatalmába keríti a játékot az önismétlés, miközben a zsoldosokat irtjuk.

„Használjuk az eszünk, Nadine!”

A puzzle részek mindig is fontos részét képezték az Uncharted játékélménynek és a Naughty Dog szerencsére ezen a téren is sokat fejlesztett a The Lost Legacy-ban. Az itt megtalálható puzzle részek nemcsak megfelelő kihívást nyújtanak logikai képességeinknek, de azért nem fogjuk a fejünket sem a falba verni miattuk, mert nem tudunk haladni a játékban. A tízórás játékélményem során egyik a játékba hangulatilag jól illeszkedő feladványok egyike sem volt igazán frusztráló. Ezeknél a részeknél a két főszereplő sokszor beszélget egymással, így érdekes információkat is megtudhatunk róluk, miközben éppen a fejünket törjük egy-két puzzle-n.

Bár kevesebb helyszín van (ezúttal csak Indiában járunk) a bejárható területek felfedezése arányaiban mégis sokkal több időt vesz igénybe, mint a korábbi részekben. Emellett kevesebb a többfelé elágazó útvonal, de azért ezekből is akad néhány. Titkos barlangokban és vízalatti járatokban találunk például a kollekciónkba kerülő kincseket, bizonyos ellenséges csapatok által uralt területeket pedig akár ki is lehet kerülni. (Bár persze ki tenne ilyet egy Uncharted játékban?)

Újdonság még a zárak feltörése is, amelyet csak egyetlen jelenet során kötelező használni, de természetesen senki sem fogja hanyagolni, hiszen a fegyvereket tartalmazó ládákat is ennek köszönhetően törhetjük fel. A zárfeltörés egyszerű, egyáltalán nem frusztráló és szerencsére nincs feleslegesen agyonbonyolítva, mint ahogy az az akció-kalandok egy részére jellemző. (Assassin’s Creed 3, például most éppen rád nézek!). Érdemes egyébként figyelni a fegyveres ládáknál arra is, hogy kincseket itt is találunk, amelyek arra is jók, hogy főmenüben művészi rajzokat, skineket, vagy alternatív játékmenetet befolyásoló változókat kapjunk.

Lélegzetelállító!

Akár PS4-en, vagy PS4 Prón játszol, a The Lost Legacy elképesztően szép. Szinte a földbe gyökeredzik a lábunk, amikor a gigantikus indiai kőszobrok előtt megállunk, amelyek a történet szerint már több tízezer éve ott állnak.

Emellett a karakterek külsején is láthatjuk, amint egy barlangtóból vizesen a partra mászva megtapad rajtuk a nedves ruha, vagy csöpögnek a víztől, a sárban csúszás után mocskosak lesznek, a ruhájuk elszakad, arcok sebes, véres, piszkos lesz. Mivel hőseinket alaposan megviselik a kalandok, nem kevés ilyen apró részlete fedezhetünk fel majd rajtuk.

Természetesen a környezetünk tekintetében is elégedetten csettinthetünk az ilyen apró részletek láttán, akár a szabadban kalandozunk, akár az indiai város szűk utcáin egy indiai sálat viselve bujkálunk a lázadók elől Chloéval az éjszakában: utóbbi helyszínen például a fény-effektusokat csodálhatjuk meg, ahogy a holdfény, vagy a neonfények megvilágítják az utcákat. A 4K HDR ezeket az effektusokat még jobban kihangsúlyozzák, főleg akkor például, amikor a világos külső helyszínekről sötét barlangokban megyünk.

Amennyire elkényeztetik vizuális érzékszerveinket a fejlesztők, a zenei betét talán most annyira „nem volt ott annyira szeren”, mint ahogy azt az Uncharted játékokban megszokhattuk – egy az Uncharted 4-hez hasonlító izgalmas, pörgős, de mégis dallamos főtéma például kapásból hiányzott. Félre ne értsetek: nem rossz a The Lost Legacy zenei része sem, de nem üt akkorát, mint az a korábbi részekben jellemző.

Amit viszont mindenképpen pozitívumként kell megemlíteni, az szinkronhang, illetve közöttük is érdemes kiemelni Claudia Black (Chloe Frazer) érzéki, de mégis „sokat megélt”, nagyszerű beleéléssel, pont a megfelelő helyzetben, a megfelelő hangtónusokat használó, rendkívül kellemes hangját.

„I will survive!”

A multiplayer ismét része az Uncharted élménynek, és az Uncharted 4 többjátékos játékrésze hiánytalanul szerepel itt is.

Az újdonság ezúttal a Survival Arena játékmód, amelyben akár három játékos is részt vehet, hogy tíz, egyre erősebb ellenséges hordát és bosst elintézzen. Persze, ez a jól ismert „hordamód” pepitában, de mégis sikerült ezzel életet lehelni a survival módba azok számára, akik már szétjátszották magukat vele.

Még hogy „DLC”?!

8-10 óra játékidő (nyilván kiválasztott nehézségi szinttől, vagy a reflexeid nindzsa mivoltától függően) több, mint bőkezű egy „DLC”-nek: manapság ennyi egy nem open world AAA cím átlagos játékideje is. Mindamellett a The Lost Legacy semmilyen egyéb téren sem marad el a sorozat megszokott magasszintű minőségétől. Az egyedüli lényegesebb negatívum mindössze a kissé önismétlő harc, de ez is csak néhány helyszínre jellemző, illetve a játék első szakaszában lévő dzsipvezetős rész is lehetett volna egy hangyányit rövidebb. Ezeket ellensúlyozza a felfedezős és puzzle-részek elsőrangú kidolgozása, amelyek talán ebben a részben sikerültek a legjobban.

Mindezeken felül sem lehet pedig kellőképpen kihangsúlyozni, mekkora telitalálat a két főszereplő karakter, Chloe és Nadine főszerepeltetése, melynek köszönhetően ez a rész nem „csak” egy remek kiegészítő, vagy akár teljes értékű folytatás, hanem egyike az Uncharted legmeghatározóbb élményeinek.

-BadSector-

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Naughty Dog

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2017. augusztus 22.