Borderlands 3 – Vissza a sivatagba!

ELŐZETES – Kár is lenne tagadni, hogy a Gearbox csúnyát zakózott a Battlebornnal. Elvileg igazi többjátékos őrületként kellett volna bevonulnia a játéktörténelembe, de a Blizzard-féle Overwatch alaposan helyben hagyta – a szó minden értelmében. A Battleborn kudarca után a Gearbox ismét visszatér a Borderlands világába és bár a játékot még nem jelentették be hivatalosan, Randy Pitchford, a cég CEO-ja állandóan a Borderlands-ról beszél, amikor csak alkalma nyílik rá. A legutóbbi alkalom ezen a hétvégén volt a jelenleg is zajló PAX East keretében, ahol megerősítette, hogy a csapat 90%-a gőzerővel „azon dolgozik, amin azt szeretnétek, hogy dolgozzunk. Emellett pedig a Borderlands 3 fejlesztésével kapcsolatban újabb információmorzsákat is megtudtunk, melyeket most összesepertünk nektek.

 

Még a tavaly megrendezett Pax Easten, a Battleborn indulása után beszélt nyíltan Randy Pitchford a Borderlands visszatéréséről. „Nem titok, sőt, talán egyértelmű is, hogy készül már az újabb Borderlands.” Innentől kezdve egyre több fejlesztő neve bukkant fel, akiket az új, részhez kötöttek.

Igazi A-Team!

A Borderlands 3-at fejlesztő csapat egyik tagja Scott Kester, aki a művészeti designért felel majd. Kester korábban is dolgozott már nem kevés Gearbox címen: a Battlebornban is benne van a keze munkája, de a nagyobb Borderlands címek fejlesztésben is részt vett már. Az ő jelenléte valahol a folyamatosságot is biztosítja.

A team egyik másik ismert tagja Mikey Neumann, akiről az Eurogamer site tudta meg, hogy részt vesz majd az új Borderlands fejlesztésében. Neumann a saga nagy sztoriíró zsenije, azonban egészségügyi okok miatt sajnos el kellett hagynia a Gearbox fedélzetét. Elég nagy veszteség, hogy el kellett mennie, mindenképpen megnehezíti a fejlesztés további szakaszát. Neumann szarkasztikus stílusa ráadásul rányomta a bélyegét a sorozatra, hála a karizmájának és humorának. Akik kedvelik Neumann munkáját, a Youtube csatornáját itt nézhetik, ahol filmkritikákkal foglalkozik.

Paul Hellquist is egy ideig részt vett a harmadik rész fejlesztésének kezdeti fázisában, de 2015-ben ő is otthagyta a céget és a Robot Entertainment-be (Orcs Must Die) lépett be.

Randy Varnell, a kreatív igazgató azonban még itt van – ő Battlebornnál is ugyanebben a pozícióban dolgozott, illetve a Borderlands 2 is az ő munkáját dicséri.

Motor és platformok

A GDC alatt beszélt Pitchford a legtöbbet arról, hogy mi hatja majd a Borderlands 3-at. A motor ismét Unreal lesz – ezúttal UE4, illetve a szokásos PS4, Xbox One és PC kombókra számíthatunk. Pitchford nem zárja ki teljesen a későbbiekben a Nintedo Switch-et sem, de egyelőre még nem tervezik, hogy erre a platformra is kihozzák.

Artworkök

A San Francisco-ban lezajlott GDC folyamán a cég bemutatta a fejlesztés a Borderlands 3 első művészi munkáit is. Ezeket a képeket egyébként egy olyan konferencia során mutatták be, amelyet a fejlesztőknek tartottak és Pitchford ugyan figyelmeztette a hallgatóságot, hogy nem feltétlen a Borderands 3-hoz tartoztak, de a tartalmuk tekintetében ez még is elég egyértelmű volt.

További részleteket Twitteren lehetett olvasni. Természetesen leginkább online kalandról van szó, mint a korábbi Borderlands-okban is és Pitchford a cross-platform lehetőségét sem zárja ki. Ez persze lehet csak a pusztába kiáltott szó, hiszen jelenleg nem a Gearboxon múlik a cross-platform lehetősége, hanem a Microsofton a Play Anywhere kifejlesztésének keretében, amely legalább a PC és az Xbox One verziókat összeköti.

Megjelenés? Biztosat még nem lehet tudni…

Nemcsak a Gearbox említette az új Borderlands fejlesztését, hanem a Take Two-tól is jött olyan közlemény, amelyben arról írnak, hogy készül már a „2K egyik legnagyobb franchise-ának legújabb címe” 2018-ban. Persze ez akár a Borderlands mellett a Bioshock is lehetne, de sokkal valószínűbb, hogy az előbbiről van szó. A Borderlands 3-at 2018 vége és 2019 eleje között kerülne piacra.

Hivatalos információ lenne? Természetesen nem. Pitchford egyelőre csak tréfálkozik ezzel kapcsolatban: „Nem létezik addig a játék, amíg be sem jelentettük.” Persze azt a tényt, hogy a Borderlands 3 úton van, már senki sem tagadja, szóval már csak idő kérdése, amíg ismét ebbe az igen eredeti világba csöppenhetünk.

-PS4Pro-

Mitől lehet siker?:

+ Végre egy új Borderlands!
+ Profik dolgoznak a csapatban
+ Eredeti vizuális világ

…és mitől csalódás?:

– Ha nincs túl sok újdonság
– Vajon mi lesz a cross-play-el?
– 2019 még messze van…


Kiadó: Take 2

Fejlesztő: Gearbox

Stílus: TPS

Megjelenés: TBA

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu