A Ubisoft vakon megbízik Michel Ancelben a Beyond Good & Evil 2-vel kapcsolatban

„A feje tetejére állítják majd a videojátékvilágot. Tudom, hogy így lesz, mert már megtették.”

A készülőfélben lévő szolid Ubisoft címek között talán egy olyan van, amelyet tényleg igazán eredetinek nevezhető, ez nem más, mint a Beyond Good & Evil 2, amelyet az E3 alatt tekinthettünk meg először. A rajongók egyértelműen pozitívan fogadták a folytatást, amelyre már vagy 15 éve vártak.

Most viszont nem Michel Ancel a játék (egyébként a sajtó elől eléggé visszavonult) fejlesztője nyilatkozott a Gamesreactornak, hanem Yves Guillemot, a Ubisoft CEO-ja és arról a bizalomról beszélt, amely a francia cég és francia fejlesztője, Michel Ancel között csöppet sem gyengült az évek folyamán. Az egészen biztos, hogy Ancel a videojátékipar legmegbecsültebb kreátora, Guillemot pedig mindezt még ezekkel a szavakkal is megspékelte:

Michel Ancelről tudjuk, hogy hatalmas víziójuk van és tudja, hogy mit lehet és mit nem lehet megtenni. Csak időt kell neki hagyni, hogy kitalálja, hogy mivel lehet a videojátékok világát megváltoztatni.” – méltatta kollégáját a Ubisoft CEO-ja. „Szóval ez egy olyan dolog, ami időbe kerül. Sok mindent ki kell próbálni, ami akár azzal is járhatunk, hogy leállítunk, majd újra indítunk egy projektet. De bizalmat szavazol az emberek képességeinek, akkor ismét a feje tetejére állítják a videojátékok világát. Tudom, mert már egyszer megtették.”

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu