FILMKRITIKA – Stephen King masszív, nyolcvanas években megjelent regénye az AZ, mind a mai napig az egyik legismertebb klasszikusa, a Ragyogás, vagy a Christine mellett. Egy rettenetes, gyilkos bohóc gyerekeket öl meg az egyébként nyugodt és egyszerű amerikai kisvárosban és csak egy hétfős kis gyerekcsapat veheti fel vele a harcot. A kilencvenes évek, Tim Curry-vel készült – eléggé átlagos – tévésorozata után most Bill Skarsgård ölti magára a bohócmaszkot, hogy a frászt hozza ránk és a vele szembeszálló csipet csapatra is.

Ha a bohócokról manapság már nem az jut eszünkbe, hogy milyen aranyosak, kedvesek és viccesek, hanem inkább perverz, őrült figurák, arról többek között olyan híres figurák tehetnek, mint Joker a Batman-féle Joker, vagy Stephen King híres regénye, az AZ. A bohócoktól való elementáris félelem talán semmilyen alkotásban nem érvényesült annyira, mint King klasszikusában, tulajdonképpen ezért is érthetetlen, hogy miért kellett (haha) 27 évet várni a második AZ filmre. Vagyis mégsem az…

27 évenként jön elő…

Igen, talán pont amiatt kellett ennyit várnunk, mert a sztori szerint ragadozó, mérgező Pennywise (Bill Skarsgård) 27 évenként jön elő, hogy terrorizálja Derry városát és gyerekeket, fiatalokat raboljon el, mészároljon le. Pennywise konkrétan a gyerekek félelmeiből táplálkozik és több, mint valószínű, hogy korábban is ő okozta Derry hátborzongató és természetellenes haláleseteit. Egy hétfős „Veszteseknek” hívott gyerekcsapat azonban szembeszáll a démoni bohóccal.

A csapatot Bill (Jaeden Lieberher) vezeti: egy melankolikus, dadogó srác, aki nemrég veszítette el kisöccsét, Georgie-t egy esős délután, miután Georgie egy kishajóval indult neki a zivatarban, ám áldozatul esett a démoni bohócnak. A csapatában tényleg „örök vesztesek” vannak: az asztmás Eddie (Jack Dylan Grazer), a kövérkés Ben (Jeremy Ray Taylor), vagy az apja által molesztált lány, Beverly (Sophia Lillis).

Fun

Az ez az új adaptáció nagyon jól megírt forgatókönyvvel dicsekedhet (szerencsére Kinget nem hagyták, hogy mindenbe belekotyogjon a forgatás alatt), komplex, érdekes legendát és háttérvilágot mutat be és sejtet, és legfőképpen: fun. Igen, végre, le merem írni: fun.

Egyértekműen ez az idei év legszórakoztatóbb élménye: egy tényleg félelmetes, de mégsem túltolt, vagy gügye horrorfilm, igényes gyermekszínészi alakításokkal (az Annabelle 2-nél összességében egy fokkal tehetségesebb gyermekekkel van dolgunk) és hol borzongató, hol kacagtató jelenekkel, szeretnivaló, szimpatikus, vagy éppenséggel gyűlöletes mellékszínészekkel.

Nyárvégi pozitív csalódás

A hatásos nyitójelenetnek köszönhetően nem vontatott a film felvezetése sem, folyamatosan ott érezzük a gonosz bohóc jelenlétét még az ártatlannak tűnő jelenetek során is. King a regényben egyébként a saját gyerekkori élményeit is vegyítette és ezt sikerült a filmbe oly módon beleszőni, hogy ne váljék tőle nehézkessé, vagy bosszantóvá.

Az AZ tényleg AZ a horrorfilm, amely nemcsak az idei nyár (év?) csalódásaiért kárpótlás, hanem igazán hangulatos, hatásos, jól kidolgozott alkotás, mely ha nem is éri el a Ragyogás színvonalát, mégis talán (közvetlenül utána) az egyik legjobb King-adaptáció.

-BadSector-