WRC 7 – Középmezőnyben porol

TESZT – Idén sem maradunk a rali-világbajnokság licensze nélkül. A Kylotonn már harmadik alkalommal vetette be magát a WRC-be, de a középmezőnyből nehéz lesz kitörnie. A Milestone-t többnyire le is hagyták a fejlesztők (kivéve a szerintem korrekt 3. részüket), de a Codemasters még messze van tőlük, nagyon.

 

Vannak a WRC 7-nek korrekt, ám ezzel szemben elgondolkodtató pontjai is, ami miatt kavart gondolatok és nem éppen tökéletes értékelés jellemzi a következő sorokat. Van, ami nem változott: a menü echte ugyanaz, ami a 6-ban volt. A levágásokat továbbra is elég komolyan bünteti, úgy, mint a 6-ban – 9 másodperc sokat számít, ez vitathatatlan. A nem valami szép közönség is ugyanúgy a V-Rally 2-höz hasonlóan a pályára merészkedik.

Teszt

Itt is van egy kis hasonlóság a tavalyi felvonáshoz képest: a játék először leteszteli egy pályán a képességünket, hogy aztán ehhez faragva beállítsa a dolgokat, fizikát úgy, ami nekünk elvileg megfelelő kihívást nyújtson. Persze ha egy-két adott ponton leröppenünk a pályáról, az nem lesz meglepő, ugyanis egyrészt realisztikusan veszélyesnek tűnik a WRC 7 (néhol elég szűk pályaszakaszokkal, ami már mintha az 5-ben is meg lett volna említve két éve), másrészt pedig a mitfárer hangja finoman szólva is ELKÉPESZTŐ.

Ilyet én még őszintén nem pipáltam rally-játékban, holott az utóbbi 20 évben pár megfordult a kezem alatt! Ha szövegesen kellene ábrázolnom, valaHOGY iLYEN módon… TENNÉM! A hanglejtésen már elmosolyodtam, de ahogy bemondja azt, hogy BRAKE!, azaz fékezzek, nos, ott már hanyatt dőltem a röhögéstől. Egyszerűen nem ide való szerintem a navigátor.

Úttalan utakon

Elvárás, hogy egy licenszjáték a lehető legteljesebb módon átemelje a csapatokat/helyszíneket. Ezt a Kylotonn megtette. Az összes rali mellett mindegyik WRC-pilóta, illetve WRC 2 és Junior WRC-sofőr is bekerült. Ez a teljesség viszont a karriermódban visszaüt, amit amúgy a fejlesztők átmásoltak a 6-ból: junior csapatban kezdünk, majd innen kell felküzdenünk magunkat a királykategóriába, ahol a világbajnoki cím elnyerése a célunk. Az F1 2017 esetében legalább a Codemasters bedobott meghívásos futamokat, hogy megtörjék a tíz szezonnyi monotonitást. Úgyhogy ehhez kitartás fog kelleni még annak ellenére is, hogy a sikereinket a többi játékmódban használható kocsikkal jutalmazza a WRC 7, ami a kezdőknek nem nagyon nyújt segítő kart – ebben azért a Milestone valahogy képes volt a Kylotonn előtt végezni úgy, hogy 2013-ban csináltak utoljára WRC-t!

Irányítás tekintetében valamelyest fejlődött, de még mindig árkádosnak tűnik. A DiRT 4 esetében a gamer és a simulation közötti választás bevált, és az itt is sikert arathatott volna. Vizuálisan nem is olyan rossz, de itt is – és tudom, hogy már-már falra mászatja az olvasót a közvetlen összehasonlítás – a DiRT 4, de szerintem még a DiRT Rally is elkalapálja a Kylotonn munkásságát, ám a megvilágításban talán eltalálták azt, amit kellett. Egy éjszakai pályán félve kanyarodunk be, holott meg van adva, hogy miként vegyük a következő kanyarokat be. Ez pedig jó érzés. Mondom, kevert érzéseket kínál a hetes WRC, ami audióban a navigátor mellett átlagosat hozott össze. Abban más kifogásolni valóm nincs, szerencsére a korábbi részekhez képest kevesebb az a már-már idegesítő visszhang.

Csak WRC-fanoknak

A DiRT ugyebár nem rendelkezik a rali-vb licenszével (nekik ott van valamelyest hiányosan a rallycross), úgyhogy hivatalosan csak a Kylotonn játéka mutatja be, milyen is a FIA bajnoksága – legalábbis már amennyire egy játékadaptáció erre képes lehet. Az online sajnos nem nagyon indult még be – és félek, hogy később ez még rosszabb lesz… -, és a sérülési modell sem valami jó, de valahol a 6 és 7 pont között ér célba a WRC 7. Érezhetően fejlődik, de csak a második helyre elegendő a Kylotonn idei próbálkozása. Az viszont nem olyan gáz… de 5 euróért a Porsche DLC viszont az!

-V-

Pro:

+ Az éjjeli vezetés a megvilágítás miatt elég frankón el lett találva
+ Teljes WRC-licensz
+ Árkádsága miatt megbocsátó

Kontra:

– …de ez a baj: árkádosabb a DiRT 4-hez képest
– A karriermód ctrl+c, ctrl+v-zésre került
– A navigátor hangja


Kiadó: BigBen

Fejlesztő: Kylotonn

Stílus: Autós szimulátor

Megjelenés: 2017. szeptember 15.

WRC 7

Játékmenet - 6.3
Grafika - 7.3
Fizika - 7.1
Zene/Audio - 5.3
Hangulat - 7

6.6

KORREKT

Sötétségbe vezet az utam.

User Rating: 3.7 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu