TESZT – Saját magunk ellen való küzdelem. Néhány játék ezt már a nyolcvanas években is ellőtte pont olyan megközelítésben, mint az ECHO: klón készül belőlünk, aztán tessék legyőzni. Ez viszont nem is rossz ötlet az ex-Hitman fejlesztőkből verbuválódott Ultra Ultra játékában, ami közel állt ahhoz, hogy az év egyik komolyabb meglepetése lehessen.

Kezdeném azzal, ami a játékot lehúzza. Rövid. Egy kis ügyességgel öt óra alatt, sőt, akár még valamivel gyorsabban is végig lehet tolni az Echo-t, aminek a vizualitása azért hasonlít a Hitmanére, sőt, szerintem maga a HUD is echte azt a stílust követi, amit a 47-es ügynök kalandjaiban láthattunk. De visszatérve erre az időfaktorra: nem biztos, hogy mindenki végigbírja türelemmel, főleg azért a befejezésért, ami nem éppen maradandó. (Mondjuk a Hitman is kb. ezt a hibát lépte meg. Családban marad!)

En

Ez a karakter neve, akit irányítani fogunk. Egy évszázadnyi „pihenő” után lábrakap, hogy felfedezzen egy kastélyt abból a célból, hogy végül a barátja életre keljen. A kastélynak viszont megvan a maga egyedisége: klónokat képes készíteni belőlünk, ami tanulhat abból, miként is közelítjük meg az adott feladatot előttünk. Egy a lényeg: a kastély minden egyes pillanatot rögzít, amikor van erő. Megfigyeli, hogy mennyit is lopakodunk, milyen gyakorisággal futunk, és így tovább. Aztán lekapcsol minden, amikor is biztonságban vagyunk, utána pedig jön a következő ki-bekapcsolós kör, amikor már az előző körben bemutatott stílusunkat átemelik a kamuEnek.

Eddig jól is hangozhat, de szerintem hibás az elképzelés: nem nagyon tűnt úgy számomra, hogy tényleg bekövetné, amit csináltam. Nincsen itt gépi tanulás. Inkább az tűnt fel, hogy előre bekészített mozdulatokat adott elő az AI, illetve nem nagyon csinálta teljesen azt, amit eredetileg én tettem. Emiatt is írtam a legelején, hogy közel állt a meglepetéshez – arra gondolok itt, hogy nem minden mozdulatot másolt le a gép ellenem, bőven van ott a mozgástárban olyan, amit nem láttam előadni…

Szőke nő

Emiatt is mondom, hogy – nem komolyan véve – az Echo egy szőke nő. Kicsit buta, de igencsak szép! A vizualitás el lett találva, ám a mérleg másik oldalán meg kell gyorsan említenem, hogy kicsit ismétlődő környezetekkel találtam szembe magam, úgyhogy mondhatni ráunhatunk a grafikára, bármilyen hülyén is hangozzon ez a gondolat. Ez azért az animációra is kitér… úgy gondolom, hogy az animációk nem tökéletesek, de ez nem olyan oltári nagy hiba, lévén a fejlesztőknek ez az első játékuk függetlenül az IO Interactive-tól. Valahol mindenkinek el kell kezdenie, nem? Ahogy az Animal Cannibals dalában hallható: először mindenki béna…

Az audióról még nem beszéltem. Nos, az viszont odavág. A világ tetszetős, és ahogy a karakterek ráadják a kakaót, bizony eléggé biztató a jövőre nézve. (Itt ki kell emelnem, hogy aki angolul nézi a Trónok harcát, ismerős lehet En hangja, őt ugyanis Rose Leslie szólaltatja meg.) Remek, remek, remek, és emiatt is reménykedem az Ultra Ultra jövőjében: vannak ugyanis az Echoban remekül eltalált pontok, amik a következő játékukban már jó építőelem lehet (audiovizuális elemek, történet előadási módja, hangulat).

Esetleg

Ez a játék nem rossz ennek ellenére. Szerintem egy jóindulatú 7,5-öt bőven megér, ugyanis a játékot tanítani nem olyan élmény, hogy öt perc után kilépünk a játékból, majd az uninstallt konstallálva megyünk kávézni. A hangulat ott van, bár az AI egy kicsit gyenge és a játék is rövid. Azt mondom, hogy bár lopakodásában sem nagyon erősködik az Echo, de ennek ellenére tetszetős lett. Egy próbát megér, és azt mondom, érdemes belenézni egy-két kommentármentes YouTube videóba. Ha megtetszik, megéri megvenni: nem egy 60 eurós játékról beszélünk – bőven nyolcezer alatti árral rendelkezik az Ultra Ultra elsőnek jó alkotása.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Ultra Ultra

Fejlesztő: Ultra Ultra

Stílus: Lopakodós, En-szimulátor

Megjelenés: 2017. szeptember 19.