Űrvihar Hongkongban

MOZI HÍREK – Daniel Wu szerencsés helyzetben van: egyszerre amerikai és kínai, két ország színésze, és mindkét világban sokat játszik. Harcolt a Warcraftban, japán maffiózókkal mérte össze az erejét a Leszámolás Tokióban című filmben, pisztollyal küzdött a Rendőrsztori-ban és többször is volt Jackie Chan szövetségese. Most az Űrvihar (Geostorm, hazai bemutató: október 19.) egyik fontos szereplője. A hongkongi időjárás-irányító központ munkatársát alakítja, azt a tudóst, aki elsőként jön rá, hogy a földet sújtó rendkívül időjárási jelenségek nem véletlenek, hanem egy gonosz terv részei.

– Több mint hatvan filmben szerepeltem már, de ekkora produkciót még sosem láttam – lelkendezett a 44 éves színész újságírók előtt. – A hongkongi forgatáshoz öt teljese háztömbnyi területet, egész Mongkokot lezárták, és nagyjából Hongkong összes filmesét alkalmazták. Ráadásul engedték, hogy az üldözéses részben többnyire én vezessek. Persze, hogy nagy élmény volt a munka. Meg hát, öreg vagyok, úgyhogy emlékszem, hogy 2008-ban pont a pekingi olimpia megnyitójának az idejére esőt jeleztek, és a kormány ionbombákat lőtt a felhőkbe. Az eső egy nappal korábban jött, a megnyitó zavartalanul lezajlott: szóval, tudom, milyen az, amikor az ember megpróbálja befolyásolni a természetet… és hogy az önteltség könnyen visszaüt!

FORRÁS: IC Press

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)