TESZT – Ismét visszatérünk Tolkien világába, hogy orkokat, és más szörnyeket kaszaboljunk szanaszét, miközben Szauron és hatalmas serege ellen saját hadsereget építünk az élőhalott Talion és beleköltözött elf szellem, Celebrimbor szerepében. Vajon felér-e a monumentális Shadow of War az első rész óriási sikeréhez, vagy inkább a tegnap kijött Assassin’s Creed Origins open world világában mélyedjünk el? Tesztünkből megtudhatod…
A fejlesztőknek a folytatásokkal sosincs könnyű dolguk. Persze, üzleti szempontból könnyű érvényesülni, hiszen végsősoron a sikeres előző részek már megszilárdították a brand imidzsét. Ugyanakkor a minőség, vagy innováció szempontjából mindig fenntartásaink vannak, hogy sikerül-e nemcsak ugyanazt a színvonalat hozni, hanem még többet kisajtolni az eredeti receptből. Sok olyan folytatással találkoztam már, amely a „rókabőr” effektust erősítette csak és többet ártott a franchise-nak, mint amennyit segített volna rajta. A Middle-earth: Shadow of War ugyanakkor igen gyorsan eloszlatta gyanúmat, hogy csak egy újabb lehúzásról lenne szó. Hogy miért? Elmagyarázom…
Három évvel a megjelenése után kevesen kételkednek már a Shadow of Mordor erényeiben, miközben – valljuk meg – eleinte nem sokat vártunk tőle. Ugyanakkor a nagyszerű 2014-es cím végigjátszása után döbbentem rá, hogy még mennyi potenciál van ebben a sorozatban.
Persze szó sincs arról, hogy a Monolith-nál feltalálták volna a spanyolviaszt, hiszen nagyon sok olyan aspektusa van a játéknak, amelyet Rocksteady Batman: Arkham sorozatából, vagy a Ubisoft Assassin’s Creedjéből örökölt. (Egy időben olyan pletykák is terjengtek, hogy a játék motorjának bizonyos elemeit az Assassin’s Creed II-ből nyúlták.) Ugyanakkor ezeket a játékelemeket csak alapként használták a fejlesztők, amelyre olyan nagyszerű újításokat építettek, mint a Nemesis rendszer, amelynek segítségével Mordort egy egész hadseregnyi, a saját oldalunkra átállított ork segítségével hódíhattuk meg. Nem ez minden Tolkien rajongó álma?
„A pókasszony csókja” a történet arcán csattant
Bár a Shadow of Mordor tényleg gigantikus cím volt, azért azt el kell ismerni, hogy bizony voltak hiányosságai. Sok mindenen azért szoftveres javítás formájában sikerült a Monolith-nak javítani, viszont azt el kell ismerni, hogy a narratíva tekintetében (amit lehetetlen utólag kijavítani) is sem voltunk maradéktalanul elégedettek. A történet nemcsak meglehetősen sablonos volt, de a játék második felétől oly mértékben szorult háttérbe, hogy nem éreztük át, hogy egyáltalán minek is kaszabolunk, harcolunk Mordorban.
A készítők nagyon fogadkoztak azzal, hogy a folytatásban a történet tekintetében is apait-anyait beleadnak és ez részben sikerült is. A fejlesztők ezúttal igyekeztek a Talion-Celebrimbor duón túl is érdekes karaktereket felsorakoztatni, akiket mind saját motivációik hajtanak, titkos, gyakran sötét célokkal – mintha egy fantasy tévésorozatot néznénk. A narratív hagy rá időt, hogy a főküldetéseken keresztül kicsit megismerjük az új karaktereket, aztán szemtanúi lehetünk a viszonylag érdekes és fordulatos, árulásokkal, váratlan pálfordulásokkal tarkított történetnek. Persze azért nem szabad Gyűrűk ura, vagy Trónok harca-kaliberű meglepetésekre, vagy karakterekre számítani. Talion és Celebrimbor párosa viszonylag érdekes, de ezt csak annak az első rész óta ismert egyedi megoldásnak köszönhetik, hogy Celebrimbor kísértetlelke Talionban lakozik, mert önmagában véve egyikük sem túl különleges karakter. Amitől azért viszonylag szórakoztató ez a „dinamikus duó”, hogy most állandóan vitatkoznak, folyton eltérő perspektívában szemlélik az eseményeket, saját személyiségüknek megfelelően.
Mivel a többi karakter sem túlzottan egyedi, izgalmas, vagy eredeti, igazából Shelob, a szexi és intelligens „pókasszony” dobja fel az egész játékot. Shelobbal már találkozhattunk a Gyűrűk ura regényekben és filmekben, csak „csöppet” más formában: hatalmas, rusnya pókként Csavardi Samunak kellett megküzdenie vele, miután a dög szegény Frodót már befonta hálójával. Itt Shelob karaktere, viselkedése, célja sokkal misztikusabbak, lévén Taliont inkább segíti Szauron elleni harcában, akinek a „pókasszony” is esküdt ellensége. Nagy kár, hogy Shelob a játék második felétől a háttérbe vonul, és csak a vége felé kerül ismét elő, mert a többi karakter és történetszál nélküle már annyira nem izgalmas. A fejlesztőket egyébként némi vád is érte, hogy miért kellett az eredeti pókból ilyen femme fatale-t gyártani, de szerintem jól megvédték az álláspontjukat.
Mindenesetre összességében – Shelobostul – ez a sztori egy fokkal jobb, mint az első részé, kár, hogy ismét a játék mesterséges meghosszabbodása miatt válik ismét eléggé irrelevánssá a játék utolsó szakaszában.
Új hadsereg, új parancsnok
Nem fogok arra időt vesztegetni, hogy elmagyarázzam, mi is az a Nemesis rendszer, szóval ezt most pár mondatban elintézem, aki kicsit le van maradva, az olvassa el a Shadow of Mordor tesztünket. Lényegében a Nemesist a Monolith fejlesztette ki még az első részben, melynek segítségével az ellenséges oldal agyatlan, unalmas orkmassza helyett tényleg életre kelt. Mitől? Az orkok seregét egy ranglista alkotja, amely állandóan változik, aszerint, hogyan irtják egymást, vagy éppenséggel Taliont. Ez a rendszer természetesen bent maradt az új részben is, csak alaposan felturbózták.
Ami eddig is jól működött, persze most is benne maradt a folytatásban: továbbra is rendkívül élvezetes nézni, hogy az ork sereg összetétele változik, miközben a miénk fokozatosan nő. Mint az első részben, most is úgy tudjuk őket a saját oldalunkra állítani, hogy Celebrimbor meggyengíti az elméjüket, amikor már alaposan elkalapáltuk őket. Ugyanakkor van némi nüansznyi változás is: ha egy ellenséges ork nálunk magasabb szinten van, akkor nem tudjuk rögtön átállítani őket, hanem először meg kell „alázni”, hogy így alacsonyabb szintre kerüljön. Meg is ölhetjük őket persze, de kár lenne az utánpótlásért. Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy ebben az új rendszerben van egy kis időhúzás is, hiszen egyetlen ork parancsnokot kétszer kell legyőzni, hogy verbuválhassuk.
Ami még érdekesség a második részben, hogy az előzővel ellentétben az orkoknak már némileg kidolgozottabb karaktere van, méghozzá akkor is, ha beléptek sorainkba. Ez abban is jelentkezik, hogy az simlis, sunyi ork karakterek elárulhatnak minket, méghozzá előfordulhat, hogy a legkényesebb pillanatban. Más részről viszont mi magunk is megbízhatjuk őket kémkedéssel, vagy beszivárgással. Parancsainkat a hadsereg menüben állíthatjuk be, újfajta parancsikon segítségével.
Egy előhalottnak is lehet új trükköket tanítani
Bár Talion élőhalott, a benne lakozó Celebrimbor pedig szellem, szerencsére a harcmodorukon és egyéb tulajdonságaik terén még így is fejlődőképesek. A szerepjátékos tulajdonságokat a szokásos módon lehet alakítgatni, túl sok újdonságot ezen a téren nem fogunk felfedezni, bár a skillek összeségében jobban ki vannak alakítva, mint az előző részben és a skill-fák is terebélyesebbek. A fegyvereket, páncélokat az elhullott ellenségek dobják időnként.
A fegyverek mellé gemeket is és egyéb tulajdonságot javító tárgyakat is találhatunk, melyek szintén erősítenek minket és fegyvereinket egyaránt. Itt jegyezném meg, hogy a sokat felhánytorgatott lootboxoknak nincs túl sok jelentősége, gyakorlatilag ezek nélkül is nagyszerűen boldogulhatunk, szóval igazából teljesen feleslegesek egy átlagos képességekkel rendelkező játékos számára is.
Eleve nem túl nehéz a játék (csak időigényes) és attól, hogy valami extra cuccot veszünk, nem feltétlen tudjuk sokkal könnyebben és gyorsabban lekaszálni az ellenséget. Másrészt a Celebrimborral való átállítása az ellenségnek annyira megdobja a játék taktikai részét és oly sok segítséget jelent harc közben is, hogy ez tényleg feleslegessé tesz mindenféle csalást (vagy lootbox vásárlást).
Akár csalunk, akár nem, a Shadow of Warral harcolni hatalmas élmény – sokkal inkább az, mint a nemrég megjelenet Assassin’s Creed: Origins-ban, ahol a realizmus címén sokkal sutábbá vált a harc. A Mordor játékok közismerten sokat merítettek ezen a téren az AC sorozatból és ez kissé furcsa váltás az AC: Origins-ban azt eredményezte, hogy – két ennyire hasonló, és egymáshoz oly közeli megjelenésű cím esetében – sokkal élvezetesebb, folyamatosabb, ritmusosabb és taktikusabb a küzdelem a „klón” franchise-ban, mint az eredetiben.
Szép vagy Középföld, legalább nekem szép?
Sok szempontból „érdekes” lett a Shadow of War grafikai téren. PS4 Pro konzolon, 4K-st tévén határozottan szép a grafika, de el kell ismerni azt is, hogy PC-n, HD textúra addonnal, ultrán minden beállítással és szintén 4K felbontással alaposan odaver a játék – így már elképesztően látványos. (Csak gép kell alá.) Sajnos régi típusú, „mezei” PlayStation 4-en elég lelombozó a látvány – még azt is megkockáztatom, hogy a Shadow of Mordorénál is homályosabbak, élettelenebbek a textúrák, majdnem olyan, mintha a Mordor PS3 verzióját nézném. Valószínűleg azért volt rá szükség, hogy régi PS4-en visszavegyenek a grafika szépségéből, mert a hatalmas helyszíneknél alaposan visszaesett volna a frame rate. Bárhogy is van, ez bizony kicsit elkeserítő.
Ami a szereplők kidolgozását illeti, ott is óriási a különbség: PS4 Prón és főleg PC-n látni fogod Talion arcának legapróbb ráncait is és a szexi Shelob arca és szája is annyira élethű, hogy amikor beszél, csábítva Taliont, legszívesebb megcsókolnád.
Az animációk terén sem kell panaszkodnunk: Talion és Celebrimbor küzdelmét az orkokkal úgy jeleníti meg a játék, mintha egy igazi fantasy filmet néznénk, – legfeljebb bizonyos egyszerűbb animációknál (lépcsőre mászás) láthatunk furcsaságokat.
Teszteltem viszont PS Vitán, remote playben is a játékot, ott viszont az OLED kijelzőn egészen gyönyörű a grafika, és ott már az alacsonyabb felbontású textúrák sem tűnnek fel. Sajnos az irányítás viszont remote play módban nem tökéletes, a hátsó „tapipaddal” kell ugyanis íjjal lőni és lopakodni, az pedig a harc hevében rendkívül körülményes és megbízhatatlan.
Ami a zenét, hanghatásokat és szinkronhangokat illeti, azt nem érheti panasz: epikus muzsikákat hallhatunk a küzdelmek során és mindegyik színész kellő beleéléssel szólaltja meg a saját karakterét.
Mordor ismét várva-vár
A Warner és a Monolith nagy sikerrel visz minket Középföldére. A Shadow of War nem akkora meglepetés, mint a Mordorba való első utazás, de elég sok újdonságot tud felmutatni ahhoz, hogy továbbra is marasztaljon. A harc, az irányítás, a saját kis orkhadseregünk megszervezése révén nincs olyan játékcím, amelyben ennyire otthon éreznénk magunkat Tolkien világában, mint a Shadow of Warban.
-BadSector-
A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!
Pro:
+ A hadsereg felhúzása, irányítása hatalmas élmény
+ A harc kidolgozása mind az irányítás, mind az animációk terén elsőrangú
+ Sokat javult a történet és a küldetések is
Kontra:
– A játék legjobb része: az ork parancsnokok verbuválása elég sokára kerül elő a játékban
– Régebbi PS4-en eléggé elavult a grafika
– Időnként azért elég repetitív
Kiadó: Warner Studios
Fejlesztő: Monolith Productions
Stílus: Akció-RPG
Megjelenés: 2017. október 10.
Middle-earth: Shadow of War
Gameplay - 7.9
Graphics - 9.2
Story - 7.6
Music/Audio - 8.2
Ambiance - 8.4
8.3
EXCELLENT
A Warner és a Monolith nagy sikerrel visz minket Középföldére. A Shadow of War nem akkora meglepetés, mint a Mordorba való első utazás, de elég sok újdonságot tud felmutatni ahhoz, hogy továbbra is marasztaljon. A harc, az irányítás, a saját kis orkhadseregünk megszervezése révén nincs olyan játékcím, amelyben ennyire otthon éreznénk magunkat Tolkien világában, mint a Shadow of Warban.