TESZT – A játék, amit senki sem kért. Egy visszatérés, amire senki sem fogadott. És mégis, ami ez alatt a lead alatt el fog terülni, mégsem csak magáról az új Bubsy-ról fog szólni, mivel a játékhoz hűen hiányos lenne a karakterhalmaz mind a Wordben, mind az oldalon. Úgyhogy ezúttal csavartam az eredeti elképzelésen…

Szóval Bubsy. Aki nem a kilencvenes évek környékén született, valószínűleg nem nagyon hallott erről a hiúzról, maximum kivételként a franchise PlayStation 1-es próbálkozását tudnám felhozni. Michael Berlyn karakterének ugyanis van egy kis története, csípősebbé téve a körképet…

A múlt

1993. Bubsy felbukkan a SEGA Mega Drive/Genesisen és a Super Nintendo Entertainment Systemen a Bubsy in Claws Encounters of the Furred Kindban. Az Accolade játékát – ne kerteljünk – máshogy nem lehet jellemezni, mint egy gyatra Sonic-klónt. Itt gyűrűk helyett fonállabdákat gyűjtögetve rohangált a felkiáltójeles pólóban szaladgáló macsek, de Sonichoz képest nem tudott átütő sikeres lenni, ami a legtöbb alliteráló nevű állatkás játékra is vonatkozott akkortájt. (Jó, mondjuk Gex a PS1-ig kihúzta – hahó Crystal Dynamics, Crash is visszatért… de az Aero the Acro-Bat sem volt rossz. Az Awesome Possum… nos ne részletezzük.)

Egy évre rá, az akkori sajtó által dicsért játék folytatása, a Bubsy 2 is megjelent, de ezúttal a SNES/SMD páros mellett Game Boy-ra is. Most már volt extra elem is a játékmenetben: a gyűjtött kártyákkal pár extra tárgyat bevethettünk a pályákon. Bár most már ketten is játszhattuk a linearitást valamelyest nélkülöző második részt, továbbá Nerf-puskázhattunk is, továbbra is már-már követhetetlen tempót, illetve nem megfelelő mennyiségű eredetiséget árasztott magából Bubsy macsek. (Ahoj, poplacsek. A GB verzió azért nem olyan gány.)

Na innen kezd a történet szép fonákot venni: 1994 decemberében Bubsy az Atari Jaguarra lépett, és a továbbra is kifogásolható játékmenet mellett sikerült elbaltáznia az Imagitecnek a felkiáltójelet a pólón – a beállítások hátterén piros, a játékban sárga. A kártyás cuccok is eltűntek. Egy lépés előre, egy hátra!

1996 novemberében már a Sony PlayStation, a SEGA Saturn, illetve a Nintendo 64 harcolt főleg a sikerért. Ekkor, vagy legalábbis október 31-én jelent meg a következő Bubsy játék, a Bubsy 3D: Furbitten Planet. Ha egy szóval kéne jellemeznem, ki kéne a monitor sarkába raknom egy 18-as karikát. Bővebben: elképesztően botrányos irányítás, már-már idegesítő zene, hihetetlenül gyopár grafika, és mindezt egy olyan stúdió hozta össze, ami mostanában a PlayStation 4-exkluzív Days Gone-on dolgozik. Bizony: az Eidetic első dobása felettébb kudarc volt, de aztán talpraálltak a Syphon Filterrel… és a poén: a játékból tervben volt egy SEGA Saturn port is, amit kukáztak, miután Bubsy ötvenedszer is a falba rohant egy kanyarvétel után. Nem meglepő, de becsületes, hogy először próbálkoztak 3D-vel, ami ’96-ban ritka volt még (de Mario előadta, hogyan kell…). 2015 novemberében a második rész kiadásra került PC-n Bubsy Two-Fur néven. Akkor még senki nem gondolta volna, hogy itt valami készül…

A jelen

…de basszus, készült! Október 31-én, a 3D 21. évfordulóján a PlayStation 4-en és a PC-n felbukkant az Accolade kiadásában a Bubsy: The Woolies Strike Back. Ami jó is lehetett volna – a fejlesztőcsapat a Black Forest Games volt, akik a Giana Sisters visszatérésében is közreműködtek. A Giana Sisters: Twisted Dreams egy elég korrekt játék volt, és az eredeti Commodore 64-es után ezúttal is egy bizonyos Chris Hülsbeck komponálta a dallamokat. (Hülsbeck főleg a Turricannal dobott egy nagyot – bár nem olyan prominens alak, mint Rob Hubbard volt, de akár nevezhetnénk őt a német Hubbardnak is.) Hülsbeck a Bubsy-hoz is hozzájárult pár dallammal, és még az Accolade név is feltámadt, ami önmagában utoljára 1999-ben produkált valamit a PC-s Redline-nal. (Nekem mondjuk a Test Drive elbaltázásról ismert a név: a Test Drive 5 messze nem volt az, aminek a franchise indult.) Itt jogos is lenne Bubsy poplacsek kérdése: What could possibly go wrong? Azaz, mégis mi sülhet el balul? Ezt a kérdést amúgy a rajzfilmben is feltette elég sokszor, de szerencsénkre mindössze egy pilot epizód készült belőle.

De essen végre szó a játékról így másfél oldal után. (Az összefoglalót a zeneszerkesztésre és videóvágásra részben szánt merevlemezem lassú elhalálozásából származó kilátástalanságom támogatta. Tessék a Hitachit éltetni!) No, mi a történet? A Woolie-k, a franchise-ban végig jóformán a rosszfiú szerepét betöltő karakterek elrabolták Bubsy arany fonáklabdáját. Tessék visszaszerezni. Jó, szódával elmegy. Tutorial pálya van. Kell-e? Nem nagyon. Szóval Bubsy ezúttal is képes lassan, lebegve nagyobb távot megtenni, ahogy erre korábban is képes volt. Képes még ezen túl lecsapó támadásra is, de én megvallom az igazat, nem nagyon használtam ezt, mert eközben Bubsy elszökken a talajról, ami a célzást teszi kicsit nehézzé. Ennyi az egész. A pályákon többszáz fonáklabda meg pár kulcs van, miközben a képernyő alján egy stopper állandóan mutatja, hogy mennyi ideig tart az adott szintet teljesíteni. Aki gyűjtögetne, tegye meg, azzal talán jól jár, de sok értelmét én nem látom.

Pozitívumot kellene hirtelen mondanom, de max annyit tudok mondani, hogy Hülsbeck zenéi jók. Ennyi hirtelen. Negatívum? Na, itt jön elő a gonzó stílus igazán: a játék első blikkre is másfél óra alatt, sőt, még gyorsabban is végigjátszható. A térkép egyetlen képernyőből áll. Asszem tizennégy szint van, ebből egy tutorial, három bossfight. Az utolsó „normális” pálya két perc alatt végigjátszható. A gyűjtögetéssel együtt két és fél-három óra az egész, de a végén nincsen platina trófea sem, és mindezt 30 dollárért/euróért kínálják. Kilencezer forint egy olyan játékért, aminek konkrétan semmi újrajátszhatósága sincs! Bossfightok – ja igen, az ufót kell elgyepálni párszor, ami átlagos, nem unalmas. (Ezzel akár pozitívum is lehetne…) Az ugrásokkal is van szerintem gond – a kilenc élet gyorsan elfogyhat, ugyanis túlzottan érzékenynek tűnnek. Eközben a háttereket is tessék gyorsan elfelejteni, ugyanis összesen háromfajta van. Van az erdő, van a sivatag, és van az űrhajó. Ennyi. Emellé hozzátehetném Bubsy hangját is, de mivel ezt ki lehet kapcsolni (és érdemes is, mert akár fél percen belül is hallhatjuk ugyanazt háromszor, vagy még többször is!), ezt csak megemlítés szintjén hozom fel.

A jövő

A Bubsy: The Woolies Strike Back egy gyatra, lebutított Giana Sisters játék, ami túlárazott, rövid, és a végén még van képe mondani, hogy Bubsy vissza fog térni. Uramisten, ne – maximum akkor és csak akkor, ha a Bubsy 3D 2-t hozzák össze, mert ez a két és fél dimenziós (a játékmenet echte 2D) kuszaság rövid, gyenge és nem éri meg az árát. Még ingyen sem ajánlanám senkinek sem, mivel ez annyira gáz lett. Ha direkt lett ez a játék ilyen gyenge, elérte a célját, de úgy gondolom, hogy ettől függetlenül is 2017 egyik hatalmas baklövéséről beszélünk. Úgyhogy dobok rá egy 3,8-ast a 10-ből, mert ha esetleg 10 euróért jött volna ki, akkor ez egy átlagos valami lenne… de nem! És ez a játék kapott lemezes kiadást PlayStation 4-en, míg a Sonic Mania nem!

Könyörgöm, ebből a 30 euróból inkább vegye meg az olvasó a Sonic Maniát, vagy a Cupheadet, vagy a Shovel Knightot, vagy a Rogue Legacy-t… bőven van mit venni ebből, sőt, akciókkal akár kettő is kijön belőle. Azokkal a címekkel több időt el lehet tölteni, mint ezzel, és a végére a finálé: második végigjátszásom 33 percig tartott.

-V-

Kiadó: Accolade

Fejlesztő: Black Forest Games

Stílus: Oldalnézetes platformer

Megjelenés: 2017. október 31.