Boldog halálnapot! – Halj meg mindennap!

FILMKRITIKA – Elég nagy szívás, ha egy bombázó leányzót élete virágjában megöl egy sorozatgyilkos, de még inkább az, amikor a szóban forgó késelő amiatt „sorozatgyilkos”, mert ezt mindennap, csak hősnőnkkel teszi. A Blumhouse legújabb filmje a kissé igénytelennek tűnő trailere után meglepően szórakoztató alkotás, amely egyszerre fanyar fricska a műfajnak, ugyanakkor az Idétlen időkik szellemes újragondolása is.

 

Igen, mert az ugye megvan, hogy az Idétlen időkig is nagyjából erről szólt: a Bill Murray főszereplésével készült filmvígjátékban a főszereplő addig nem jutott tovább az egyik legnehezebb napján, amíg rá nem jött a megoldásra.

Tényleg haláli

Ez az egész téma valahol a klasszikus kalandjátékok analógiája is, ahol ugyanazokat az eseményeket kell újra és újra eljátszanunk, amíg rá nem jövünk, hogyan ne haljunk meg. A „halál” a központi motívuma a Boldog halálnapot! című filmnek is, ahol szegény Tree Gelbman (Jessica Roth) a legváltozatosabb halálnemeket szenvedi el, majd utána minden reggel egy ismeretlen srác Carter Davis (Israel Broussard) ágyában ébred és ugyanazokat a napi eseményeket éli át, míg este ugyanaz a malacmaszkos sorozatgyilkos meg nem öli. Az Idétlen időkig alapötletét ezzel a halálmotívummal megfejelő megoldás meglepően jól működik, és a fanyar humorú, kacagtató jelenetek tömkelegével tényleg jól szórakoztat a film másfél órás vetítési ideje alatt. Másrészről ez a megoldás egyfajta keretbe is zárja a filmet, melynek köszönhetően kevésbé esik szét, mint a horrorfilm sorozatokat parodizáló komédiák.

A film műfaja egyébként alapvetően nem komédia, inkább a horror és thriller közé sorolható, viszont szerencsére egyáltalán nem veszi magát komolyan.

Agatha Christie újratöltve

Mivel Poirot felügyelő sehol, Tree pedig mindig újraéled, így kénytelen a saját gyilkossági ügyében nyomozni. Tree-nek ki kell derítenie, hogy ki öli meg naponta, újra és újra. A film így egyfajta detektívmozivá is válik, sok-sok gyanúsítottal: udvarló srácokkal, egy tényleges szeretővel, aki Tree jóvágású tanára, a tanár felesége és sok-sok irigykedő lány. Hogy ki a gyilkos, az persze csak a film legvégén derül ki egy jó nagy csavarral (bár tapasztalt kriminézők ki fogják találni).

A színészek tekintetében már kevésbé rózsás a helyzet: Jessica Roth nagyjából lejátszik mindenkit a vászonról, mintha az összes többi szereplő csak statisztaként szerepelne a történetében. Jessica Roth tényleg meglepően profi, viszont találunk a filmben pár mélypontot is, mint a Tree apját alakító Jason Bayle, aki valószínűleg akkor sem tudna színészkedni, és egy könnycseppet hitelesen elmorzsolni, ha az élete függene tőle.

Halálian kacagtató

Szerencsére a film kellőképpen mulatságos és az alapkonfliktus által nyújtott helyzetkomikumot is jól ki tudja használni, így a helyenként hézagos történeti részletek, a nem mindig életszerű párbeszédek, vagy a már említett gyenge színészi alakítás nem rontja le nagyon az összképet. Kellően kacagtató, de azért nem erőltetett humorú alkotás a Boldog halálnapot!, aki jót szeretne nevetni, időként kicsit borzongani, az nem fog csalódni Christopher Landon filmjében.

-BadSector-

Boldog halálnapot!

Rendezés - 8.2
Színészek - 8.4
Történet - 8.2
Látvány - 7.8
Hangulat - 8.1

8.1

EXCELLENT

Szerencsére a film kellőképpen mulatságos és az alapkonfliktus által nyújtott helyzetkomikumot is jól ki tudja használni, így a helyenként hézagos történeti részletek, a nem mindig életszerű párbeszédek, vagy a már említett gyenge színészi alakítás nem rontja le nagyon az összképet. Kellően kacagtató, de azért nem erőltetett humorú alkotás a Boldog halálnapot!, aki jót szeretne nevetni, időként kicsit borzongani, az nem fog csalódni Christopher Landon filmjében.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu