FILMKRITIKA – „Amikor lótolvajokról írok, nem írom le, hogy lovat lopni rossz. Ez a bíróság döntése és nem az enyém.” A szicíliaiak klánja című híres francia gengszterfilm mottója volt ez a csehovi idézet, és lehet, hogy az azonos zsánerű Viszkishez is érdemes lett volna ezt felhasználni. Hogy miért? Annyi polémia, vita és sőt veszekedés előzte meg a film mozikba kerülését (többek között az igazi Viszkis, Ambrus Attila és Vujity Tvrtko között is hogy elmosódni látszik a határ valóság és életrajzi bűnügyi film között – még annak tükrében is, hogy Ambrus 12 évet ült tettéért. Pedig a Viszkis alapvetően igazi gengszterfilm, amely sok tekintetben a műfaj klasszikusait is idézi – holott megtörtént esetet dolgoz fel.

A kilencvenes évek Magyarországa sok szempontból egy izgalmas időszak volt, amely most már történelem. A magyar társadalom hamar kiábrándult a rendszerváltás rózsaszín ködéből, miközben az előző rendszer maradványai még nem tűntek el teljesen, addigra nyilvánvalóvá vált, hogy az életszínvonal pozitív irányba nem fog nagyon elmozdulni sokak számára, sőt, mindössze a bankok nőttek egymás után, gombamdóra az országban. Ebben a korszakban rabolta ki egymás után ezeket pénzintézményeket Ambrus Attila, mint valami újkori Rózsa Sándor, vagy John Dillinger. Mivel a „nép” szemében Ambrus csak a gazdagoktól vett el, ezzel nyerte el az emberek zömének szimpátiáját, különösen, amikor a rendőrség hajtóvadászatot indított ellene: mintha valami gengszterfilm „részesei” lehettünk volna akkor mindannyian, amelyben a „megnyerő”, „vagány” bűnözőt üldözi a rendőrség – ilyeneket eddig leginkább csak a filmvásznon láthattunk. A Viszkist végül elkapták és bár erőszakot nem követett el, 12 évig ült börtönben, most 17 évvel az elfogása utána pedig az önéletrajzi regénye nyomán készült filmben ismerhetjük meg bűnözői karrierjének hátterét…

Volt egyszer egy Románia

Elég nehéz önéletrajzi filmet a fordulatai, vagy eseményi alapján kritizálni, hiszen hiába tűnnek „sablonosnak” a karakterek, vagy „közhelyesnek”, más filmekből ismerősek a fordulatai, mivel megtörtént eseményekről beszélünk, a túl sok változtatás a valóság meghamisítása lenne. Így hát a forgatókönyvíró nehéz feladata, hogy úgy mutasson be egy életutat, hogy annak minden aspektusa érdekes, izgalmas és eredeti maradjon. Ebből a szempontból talán érthető, hogy könnyen tetten érhetők a klasszikus gengszterfilmek felépítései és fordulatai. Ami viszont mindenképpen kár, hogy a film végét – a Viszkis bűnözői karrierjének utolsó korszakát – rendesen összecsapták.

Ambrus története a gyerek és fiatalkorával kezdődik, egy, a még Ceaucescu vasmarkában tartott Romániában. Egy kicsit a Volt egyszer egy Amerika jutott eszembe, amely szintén nagy hangsúlyt fektetett a gengszterek gyerekkorára. A Viszkisben viszont a film kezdeti szakasza azt hivatott bemutatni, hogy Ambrust (Szalay Bence) mennyi trauma érte – hogy ez annyira ne legyen erőltetett, szájbarágós és túlságosan a Viszkis tetteit igazoló, a másik oldalon a „zsaru”: az Ambrust kihallgató nyomozó (Schneider Zoltán) cinikus beszólásait is hallhatjuk. Ez a narratív struktúra viszonylag jól működik, de ehhez azért nagyon kell Schneider elképesztően eltalált alakítása is, akinek jelenetei messze a film legértékesebb pillanatai és az állandóan izzadó, enervált, cinikus és időnként agresszív Schneider egyértelműen le is játssza Szalay-t a vászonról.

Nem rossz, de nem az „igazi”

Ami Szalay Bence Viszkis megformálását illeti, összességében elégedett voltam vele is, de azért azt meg kell említeni, hogy hiányzik belőle valami elemi és nyers erő, amitől valóban átjön, hogy Ambrus tényleg egy veszélyes bűnöző volt fénykorában. Persze, az igazi Viszkist eredetileg csak megbilincselve és  fényképeken láthattuk, a mostani Ambrus Attilát pedig már egy „megszelídített” ex-ragadozóként ismerhetjük, talán kevesebbet is kellett volna Attilával beszélgetni és jobban a régi Ambrusra fókuszálni a szerepre felkészülése során, mert nekem Szalay kicsit kevés volt, különösen, amikor már annyi klasszikus gengszterfilmben láthattunk elképesztő alakításokat, olyan sztároktól, mint Humphrey Bogart, Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Al Pacino, vagy Robert De Niro.

Persze, az valahol érthető, hogy a mi kis magyar valóságunk, valódi gengszteréről beszélünk, de a valódi Ambrusban jellemző módon tetten érhető egy olyan belső erő, olyan karizma, melynek megvillanását a most Vujity Tvrtko interjú során láthattuk, ahol keményen beszólt egymásnak riporter és interjúalany.

A színész feladata valahol, hogy eladhatóvá és izgalmassá varázsoljon nekünk egy ilyen filmet, annak árán is, hogy felvállaltan a saját karizmáját csillogtatja meg a filmvásznon, mint Tom Cruise a Barry Sealben, ahol épphogy az eredeti karakter volt haloványabb, unalmasabb. Őszintén sokszor motoszkált az a film alatt a fejemben, hogy nem rossz Szalay Bence alakítása, de még így is csak halovány árnyéka az eredeti Viszkisnek, mennyivel szívesebben nézném őt, pedig őt csak egy kameó szerepben láthattuk a filmvásznon.

A többi színész általában véve teszi a dolgát, Móga Piroska nekem egy kicsit még kilógott a filmből, az odáig renden van, hogy a „gengszterbarátnő” nem egy hálás szerep, de ennél már profibb alakítást láthattunk például Marion Cotillardtól a Közellenségben, ahol Johnny Depp partnere volt.

Fogd a pénzt és fuss!

A film akciójelenetei általában véve technikai téren felveszik a versenyt a műfaj klasszikusaival, láthatunk egy-két kifejezetten nyaktörő mutatványt vagy dinamikusabb jelenetet is, például amikor a Boráros téren a Viszkis a jó magasan lévő lépcsőkorlátról a sínekre ugrik, vagy amikor a Ambrus a Grand Theft Auto stílusában rabol el egy autót, majd üldözi a rendőrség.

Ami a jelenetek színvonalát illeti, látvány terén ugyan megvan a „kakaó”, ami a klasszikus francia, vagy amerikai akció-thrillereket idézi, de – egy olyan képsort leszámítva, ahol a Viszkis az autót próbálja kétségbeesetten beindítani, miközben életveszély fenyegetik – hiányzik valahol belőlük a kreativitás, vagy időként a megfelelően adagolt ritmus. Számtalan olyan klasszikus gengszterfilm jelenetét (akár kisebb költségvetésűt is) fel tudnám sorolni, ahol a feszültség ügyesebb adagolása, a kreatívabb vizuális megoldások, vagy a jobb dinamika révén sokkal ütősebbé válnak.

Üdv. a kilencvenes években!

Amiért ez a film mégis igazán emlékezetes marad, nem is az eléggé egyszerű gengsztertörténet, vagy a nem minden esetben kiemelkedő alakítások, hanem a remekül eltalált korrajz, a Ceaucescu-diktatúra hátborzongató Romániájával, Budapesten szakadt csehókkal, rosszul beállított, szellemképes Orion tévékkel, ahol Juszt László átszellemült tekintettel számol be állandóan a Viszkis akcióiról és az egész vibráló és frusztrált, már akkor is korrupt Magyarországgal, lepukkant hokicsapattal, államhivatalnokkal, akit csak óriási összeggel lehet megkenni, hogy magyar állampolgárságot szerezzen hősünknek.

Szinte észre sem vesszük és rájövünk, hogy már-már film noir ez az alkotás, nem is igazán gengszterfilm: ebből az édes-keserű posványból nem volt és nem is lesz menekvés. Ahogy tisztában vagyunk azzal is, hogy a film végére a Viszkis sorsa is megpecsételődött, úgy esik le a tantusz, hogy az eltelt 20-25 év alatt ez az ország sem lett sokkal jobb, sőt, sok tekintetben rosszabb lett. Mondhatni, tökéletes miliő lenne egy igazi, sötét, depressziós film noirhoz… Viszkis Noir…

-BadSector-