Darksiders II Deathinitive Edition – Halál? Nem, ez inkább Hal áll [PS PLUS]

TESZT – Ha egyetlen mondattal kellene jellemeznem a Darksiders II kurrens-gen változatát (amit PC-re is megcsináltak valahogy úgy, mint ahogy a Sleeping Dogs Definitive Editionnél is), akkor az lenne, hogy „Ez sajnos egy újabb fölösleges port, de ezúttal még technikailag problémásabb lett, mint az alapkiadás.”. Sajnos…

Most tekintsünk el az angol szóvicctől az elnevezésben (magyarul nem is tudnám lefordítani!), hanem gyorsan ugorjunk bele a játékba. Eredetileg úgy három éve jelent meg PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re (de volt egy Wii U-s kiadás is), és ez már a THQ haláltánca volt – nem sokkal ezután el is tűnt, a fejlesztőkkel egyetemben. Pedig az Apokalipszis négy lovasa közül ez a másodikra állt rá, tehát lenne még itt mivel foglalkozni…

Most tekintsünk el az angol szóvicctől az elnevezésben (magyarul nem is tudnám lefordítani!), hanem gyorsan ugorjunk bele a játékba.

Halál kettő… vagy egy egész öt tized

Szóval Halál újra támad és szerencsére őkelmét továbbra is egyszerű kezelni, ezt a Gunfire Games nem szúrta el. A falon futás, a mászás, a támadások tömkelege nem lett elrontva, s ha esetleg a régebbi Nintendo játékokra is rá tudunk harapni, nem túlzás azt sem kijelentenem, hogy azért valemennyire a The Legend of Zelda stílusa átérződik, de annyira nincs az RPG-n hangsúly itt. De azért itt-ott érthetetlen módon mégis meg tud akasztani egy probléma, mert volt, amikor kellett egy kis idő (nem mértem stopperrel, de olyan pár tized biztosan), amikor eltelt a gomblenyomás után a lépésem kivitelezéséhez. Hm…

Ám sajnos nem lett annyira definitív kiadás ez a verziója a játéknak. Ezért is kell még itt leszögeznem, hogy ez a pontszám NEM az alapjáték számára szól, hanem a port maga kapja meg. Szerintem ugyanis az alapjáték jó, de nem nagyon lett feljebb nyomva a DE. Bár a 1080p felbontás megvan, a látványvilágra – az egyik legfontosabb fejlődési helyszín az ilyen újrakiadások tekintetében – még mindig rá lehetne applikálni, hogy ez egy echte PlayStation 3-as játék. A framerate-en javítottak? Hát nem, Gyula: az bizony még mindig 30 fps. Gratulálok. És ezt ugye mások is megcsinálták (Dishonored, többet nem sorolnék) – ennyire lusták azért ne legyünk.

Most tekintsünk el az angol szóvicctől az elnevezésben (magyarul nem is tudnám lefordítani!), hanem gyorsan ugorjunk bele a játékba.

DLC-k!

Ugye ehhez a játékhoz nem lesznek DLC-k – patchek igen, PC-n legalábbis láttam már egyet… -, úgyhogy megkérdezném, hogy a lootba való integrálás jó ötlet-e. Ez egy picit ugyanis megtévesztő lehet, mert hiába van úgy reklámozva, hogy ez a teljes kiadás, de nem lesz kapásból a kezünkben egy jobb fegyver, nem, ehelyett egy ideig ugyanazt láthatjuk, mint az alapjátékban, amely remekül egyesíti a hack ‘n’ slash, akció, platformer, puzzle és RPG elemeket.

A harcirendszer egyszerű, de élvezetes – nem kell valami extrém komplex szisztémát megtanulni, ráadásul hangulatosnak is nevezném, mivel a zenék ugyanúgy remekül megkomponáltak egytől egyig, hiszen passzolnak az épp látott történésekhez. Egy nagy (lovas) utazáshoz elvégre nagy taktusok kellenek!

Most tekintsünk el az angol szóvicctől az elnevezésben (magyarul nem is tudnám lefordítani!), hanem gyorsan ugorjunk bele a játékba.

20 óra játék, 4 óra pihenés

Bár igaz, hogy úgy 19-20 óra alatt végig lehet nyomni a Darksiders 2-t, mégis remek szórakozást tud nyújtani Halál kalandjai. Újrajátszhatóság tekintetében talán a skillfa másik irányai, illetve a mellékküldetések kipróbálása szolgáltathatnak még pár órányi extrát. A szintek lépése, hősünk (?) gyilkológéppé való fejlesztése korrekt élményt nyújthat – főleg akkor, ha a rejtett bossfightokat legyűrjük, amelyek még jobban fejleszthetik Halál urat. EXP, EXP, EXP!

Most tekintsünk el az angol szóvicctől az elnevezésben (magyarul nem is tudnám lefordítani!), hanem gyorsan ugorjunk bele a játékba.

Csak és kizárólag ha eddig kimaradt

Korábban már több dolog miatt is elmarasztaltam a Deathinitive Editiont, amelyet én nem nagyon tudok ajánlani. Technikailag – többnyire – rendben volna, de az érthetetlen, hogy eme játék hogyan nem lett képes legalább 60 fps-sel futni (na és akkor még nem mondtam, hogy az inbox, az lazán diavetítésre veszi pár másodpercig az egészet!), amivel felhívhatta magára a figyelmet.
Szóval ezt a kiadást csak akkor tudom ajánlani, ha az alapjáték eddig teljesen kimaradt – de ha van egy kétmagos PC otthon egy 5-6 éves VGA-val, akkor is inkább az alapkiadást ajánlanám.

Most tekintsünk el az angol szóvicctől az elnevezésben (magyarul nem is tudnám lefordítani!), hanem gyorsan ugorjunk bele a játékba.

Ezzel legalább el lehetne érni, hogy nem adnak a kedves kiadók mindent újra és újra ki. Úgyhogy kérnénk inkább a Darksiders 3. részét, mert ennek a legendának folytatódnia kell. (Az értékelőben egy picit más szemszögekre mentem rá. A sztori helyett az irányítás, a hangulat helyett pedig a technikai kivitelezés kapott helyet, elvégre egy portot máshogy kell értékelni.)

-V-

Pro:

+ Továbbra is szórakoztató
+ Remekül eltalált hangulat
+ Ezzel talán felvezetik a harmadik részt

Kontra:

– Technikailag még mindig elavult, a framerate képes 30 alá beesni
– Ha megvan PS3-on, nincs értelme újra beszerezni
– Itt-ott az irányítás kicsit késik


Kiadó: Gunfire Games

Fejlesztő: Nordic Games

Stílus: Akció, hack ‘n’ slash, puzzle, RPG

Megjelenés: 2015.10.27.

Darksiders II Deathinitive Edition

Játékélmény - 7.6
Grafika - 6
Sztori - 8.5
Zene/Hangok - 9.4
Technikai kivitelezés - 5.5

7.4

Végszó: Ha technikailag minőségi port lenne, akkor nem lenne ekkora az értékelésem. De mivel nem tűnik sokkal többnek, mint amilyen 2012-ben volt, végül ez is csak egy lett a sok átlagos kurrens generációs port közül. Kár érte.

User Rating: 3.45 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu