The Game Awards 2017 – trailerözön második rész [VIDEO]

Kommentár nélkül.

Az egyik pletyka beigazolódott, de nem a PlayStation Experience-en került bejelentésre ez a játék… mégpedig a Soul Calibur VI! 2018-ban fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re a Mitsurugit és Sophiát már biztosan tartalmazni fogó bunyós játék.

A Campo Santo (Firewatch) új játékáról is lehullott a lepel: egy, az 1920-as években játszódó egyiptomi kalandban vehetünk majd részt az In the Valley of the Godsban. A megjelenés 2019-ben lesz esedékes. Elég korán bejelentették ezt a játékot, főleg úgy, hogy már a Steamen is fenn van!

A Warner Bros. és a Saber Interactive bejelentette, hogy a World War Z-ből játékadaptáció készül. Kooperatív túlélés New Yorkban, Jeruzsálemben és Moszkvában (többek között) – a csapdák és a környezet jó kihasználása szükséges lesz a túléléshez. 2018-ban érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Új fejlesztői naplóval jelentkezett a Beyond Good & Evil 2, amit bár egyedül is játszhatunk, de a Ubisoft szeretné, ha a barátainkkal tennénk ezt. A játékon már háromszor annyian dolgoznak, mint amennyien az E3 alatt tették, és Michel Ancel eredetileg trilógiának tervezte a franchise-ot. Tehát ez lehet az előzmény… és később majd lesz egy harmadik rész is? Hm. Meglátjuk. (Forrás: Eurogamer)

Ha már Ubisoft, a kiadó közölte, hogy három játéka is halasztásra került. Az egyik ezek közül a Far Cry 5, ami február 27-e helyett március 27-én jön PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. A The Crew 2: az eddig tervezett március 21-ei startot eltolták „a 2018-19-es üzleti év első felére”, azaz április elseje és szeptember harmincadika között bármikor a boltokba kerülhet. A harmadik, be nem jelentett játék egy üzleti évvel eltolódott, így 2019 áprilisa és 2020 március vége között fog az megjelenni. (De mi lehet ez? A tippünk a Beyond Good & Evil 2 lenne…)
A Techland bejelentett egy különálló PvP kiegészítőt a Dying Lighthoz – a Dying Light: Bad Blood 2018-ban fog megjelenni, és már lehet is jelentkezni a PC-s verzió tesztelésére itt. Hatan kerülünk egy zombikkal teli területre és a célunk az evakuáció lesz, ám a helikopterre kerülésére a fertőzöttektől való vérmintákkal kell fizetni – elkerülhetetlen lesz a többi játékos hátba döfése?
A Sinner: Sacrifice for Redemption, amit a Shadow of the Colossus és a Souls-franchise keverékének is nevezhetnénk, megjelenési dátumot kapott. A hong kongi Dark Star Game Studios játéka április huszonötödikén kerül a boltokba PS4-en, X1-en és PC-n. Minden egyes alkalommal, ha legyőzünk egy bosst, gyengülünk. Ez kemény! (Forrás: PC Gamer)

Az AllGamesDeltáról leltünk két Ni No Kuni II: Revenant Kingdom bossfight videót is. A továbbra is gyönyörű játék január 19-én érkezik PlayStation 4-re és PC-re.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu