PlayStation Experience 2017 – összefoglaló 1. rész [VIDEO]

Kommentár nélkül.

Először a videó nélküli morzsák. Shawn Layden, a PlayStation egyik fejese elárulta, hogy egy éven belül már lehetőségünk lehet arra, hogy megváltoztathassuk a PlayStation Network-azonosítónkat, nevünket. Végre! (Forrás: GameSpot) Az amerikai PS-főnök szerint jövőre is nagy eséllyel „szerényen” uralni fogják a piacot. Azért a Nintendo Switchnek és az Xbox One X-nek lesz ehhez egy-két szava… (Forrás: DualShockers)
A Sony rendezvényén ezúttal valamelyest csalódhattak a nézők, ugyanis megjelenési dátumot sem a God of War nem kapott (igaz, erről kiszivárgott március 22-e), sem a Detroit: Become Human, amit a közönség játszott az előadás során. Előbbiről legalább hallottunk egy olyat, hogy 25-30 óra fog legalább kelleni a végigjátszásához, és ez kapott egy kis fejlesztői kommentárt is.

A Ghost of Tsushima, a Spider-Man, a The Last of Us Part II, vagy a Death Stranding sem tűnt fel videó formájában… mondjuk Kojima játékáról kiderült, hogy valamelyest már játszható, a trailer PlayStation 4 Pro-n került rögzítésre, meg ismételték a TGA-s trailert (amit azért beágyazunk, mert miért ne).

A Monster Hunter World kapott egy új trailert, továbbá megtudtuk róla, hogy a Horizon: Zero Dawn Aloy-ján túl Mega Man is fel fog bukkanni a játékban. Mondjuk ez Capcomon belüli franchise, úgyhogy ha jövő héten bemondják a Street Fightert, nem fogunk meglepődni… megjelenés január 26-án PlayStation 4-re és Xbox One-ra. PC port később. Milyen grafikai beállításokkal rendelkezik a PlayStation 4 Pro-n? Ezt is megtudtuk: felbontás, frame rate vagy a vizualitás valamelyikének adhatunk előnyt. (Forrás: WCCFTech)

A Soul Calibur VI is képviseltette magát egy új videóval. Ezen túl megtudtuk a Bandai Namco bunyós játékáról, hogy a XVI. században játszódik, Unreal Engine-en fut, és egy új játékmechanika is feltűnik benne. A Reversal Edge-dzsel a védekezésünk után erős ellentámadást indíthatunk, és a dinamikus kameraállással elég látványos mozdulatokat láthatunk majd. Megjelenés jövőre PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n.

Bunyós témánál maradva, a BlazBlue Cross Tag Battle is kapott egy új trailert. Ez a játék három bunyós játék cross-overe (Persona 4: Arena, BlazBlue és Under Night In-Birth Exe: Late[st]), és az Arc System Works Amerikában jövőre biztosan ki fogja adni PlayStation 4-en, PC-n és Switchen. Európában is nagy eséllyel látni fogjuk.

Az Omen of Sorrow, az AOne Games bunyós játéka is feltűnt, és elvileg a játék a hétvégén egy demót kap PlayStation 4-en (és tizenegyedikéig lesz elérhető) két játszható karakterrel, Zafkiellel és Gabriellel. A PS4-exkluzív jövőre fog megjelenni.

A Donut County-ban egy lyukat irányítunk. Nem, komolyan, az Annapurna Interactive és Ben Esposito játéka (ami 2018-ban jön PlayStation 4-re, PC-re, Macre és iOS-re) ilyen elképzeléssel próbálkozik. Fura.

A tavalyihoz képest ez bizony tényleg visszaesés a Sony-tól, de azért valamivel meglepték a veteránokat: feltámad a MediEvil! Az 1998-ban megjelent első rész felújításra kerül és bár nem tudni, hogy mikor fog megjelenni, legalább megtudtuk, hogy Sir Daniel Fortesque visszatér!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu