Önállósodik a PlatinumGames!

Egy új IP-n dolgozik a csapat, de kiadó nélkül!

Atsushi Inaba, a fejlesztési főnök (producerként is közreműködik) a GameInformernek elmondta, hogy az eddigiekhez képest úgy szeretnének egy új IP-t létrehozni, hogy azt saját maguk adják ki (tehát nem a SEGA, Activision, vagy például a Nintendo).

„Az egyik dolog, amire a Platinum koncentrál, az a saját IP-nk megalkotása, a saját játékunk létrehozása. Eddig eredeti IP-ken dolgoztunk más kiadókkal, és egyéb hollywoodi IP-kkel is foglalkoztunk, de egyre inkább aziránt érdeklődünk, hogy saját magunk adjuk ki a játékunkat. Az utóbbi évben lényegében felnyitottuk a céget úgy, hogy bárki előrukkolhat egy játékötlettel, és kb. hetven dokumentumtervet kaptunk az emberektől. Ha hozzáadnánk az egyéb véletlenszerű ötleteket és a papírra firkantottakat, jóval több lenne. Számunkra 2017 arról szólt, hogy eldöntsük, mire fókuszáljunk és mire ne, eljutva arra a pontra, hogy két olyan dizájnunk van, amire komolyan koncentrálunk.

Nem hozhatunk össze egy AAA, tíz millió dollárnál is többe kerülő játékot, mert egyszerűen független fejlesztőként nincs ennyi pénzünk, de nem tervezünk egy indie úton haladni, ahol csak néhányan dolgoznak a játékon – valahol középtájt lesz, kb. 20 fővel, ami egy egészséges csapatméret. Ha ennyien foglalkoznak a fejlesztéssel, olyasvalaminek kell lennie, ami a brandet jellemzi, és a PlatinumGames hallatán hardcore akciót várnak a játékosok, ugye? Szűkszavúnak kell lennünk. Meg akarjuk lepni őket azzal, hogy ezt a független címet fejlesztjük, remélhetőleg elnyerve a támogatásukat, nem pedig úgy, hogy azt mondjuk, hogy például egy hercegnő-öltöztetős címet fejlesztünk, mert az nem olyasmi lenne, amit a PlatinumGamestől elvárnának.”

Valahol érthető, hogy hova szeretne a PlatinumGames (Bayonetta, Vanquish, The Wonderful 101, Anarchy Reigns, stb…) tartani, de Inaba azért végül hozzátette, hogy az eddigiekhez hűen továbbra is készítenek AAA címeket a kiadóknak. (Erre példa a Bayonetta 3 is, ami Switch-exkluzív lesz.)

Forrás: GameInformer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu