Három óriásplakát Ebbing határában – Fargonak való vidék

FILMKRITIKA – Érdekes ember Martin McDonagh, mert angolként mesél egy nagyon is amerikai történetet. A közel két órában szinte nincs üresjárat, nincs egy oda nem illő pillanat, mondat vagy szó. Illik elmondani, hogy az úriembernek ez a harmadik rendezése, és meglehetősen nagy rajongótáborral rendelkezik mind az Erőszakik, mind pedig a Hét pszichopata. Nekem viszont ez az első filmje, ami valóban megragadott. Mert nyers, mert valós, mert húsbavágó, és mert fontos dolgokról beszél.

 

Hogy lehet ez Sheriff Willoughby?

A történetre kár is szót fecsérelni, mert valójában másodlagos, sőt, sokan az ajánlókban úgy állították be, mintha ez alkotná a központi feszültséget. Mármint, hogy a három plakáton szereplő üzenet, amit egy végletekig elkeseredett anya tesz fel a helyi rendőrség fejének, akkora bajt kavar, hogy a két fél harcáról szól a film.

McDonagh hamar lándzsát tör amellett, hogy nincs fekete vagy fehér. Willoughby nem korrupt zsaru, nem állt karba tett kézzel, amikor az eset történt, és megtett mindent, hogy kiderítse kik a tettesek. És Mildred sem feddhetetlen, mert mindenkit elmart maga mellől gyászában, és lánya halála annak is köszönhető, ahogyan nevelte őt életében. Bár jót akar, de rossz eszközökkel kívánja elérni.

Hét hónap, és még mindig semmi?

Ebbing egy magának való település, ahol mindenki ismer mindenkit, és akikkel senki nem foglalkozik egész Missouriban. Egészen addig, míg meg nem történik ez a borzasztó tragédia, amit azonban egy idő után mindenki legszívesebben elfelejtene, mert az élet már csak ilyen. Megy tovább. Akármilyen klisésen borzalmas is ez. A kérdést körbejárva pedig a film bemutat legalább egy tucat karaktert, amely mindegyike átélhető, szerethető, vagy éppen utálható.

Az, hogy eleve ilyen remek színészek, ennyire átlagon felül teljesítettek, minderre rátesz egy lapáttal. Titkos Kedvencem Lucas Hedges legutóbb A régi városban tündökölt, és nincs ez másképp most se. Peter Dinklage a Trónok Harca után meglepően más szerepben tűnik fel, ami nagyon jót tesz az egész karakternek, mert nem ezt várja a néző. Abbie Cornish a sok vállalhatatlan szerep után végre kinyílik a vásznon. Sandy Martin elképesztő orgánumával pedig mindenkinek kedvenc nagymamája lesz.

Woody Harrelson nagyon régóta nem volt ennyire jó, hogy úgy mondjam, végre nem Harrelsont láttam a vásznon, hanem azt, akit alakít. Frances McDormand bár kétségkívül lehengerlő alakítást visz végbe, mégis a legkevésbé tetszett. Egyrészt mert személye miatt fogják a filmet egy újabb Fargohoz hasonlítani, másrészt karaktere bármit követett el a filmben, sosem kellett bűnhődnie.

Mintha már mindenért megbűnhődött volna, azáltal, hogy megölték a lányát, és így neki mindent szabadna. Emiatt azonban a karakterének helyenként nincs súlya. Emiatt nekem legjobban Sam Rockwell Dixonja tetszett, aki annyira egyszerű, hogy néha már fáj, de mégis minden gyarlósága ellenére van benne sok szerethetőség. Olyan karakterívet jár be a film alatt, hogy azt tanítani kellene a nagykönyvben. Minden egyes megmozdulása aranyat ér.

Haldoklott, miközben megerőszakolták…

A plakátos film tehát egy nagyon emberi hangú, hangulatú film lett, amely sajnos bármikor megtörténhet akár veled is. S bár megoldást csak keveset kínál, az örök közhely ezúttal éppen elég volt, hogy naggyá tegyen egy filmet: Az erőszak, nem szülhet mást, csak újabb erőszakot. Mi más nyerné hát idén az Oscart, ha nem ez?

-Scal-

Három óriásplakát Ebbing határában

Rendezés - 9
Színészek - 9.6
Történet - 7.9
Látvány/audio - 8.6
Hangulat - 8.4

8.7

KIVÁLÓ

A plakátos film tehát egy nagyon emberi hangú, hangulatú film lett, amely sajnos bármikor megtörténhet akár veled is. S bár megoldást csak keveset kínál, az örök közhely ezúttal éppen elég volt, hogy naggyá tegyen egy filmet: Az erőszak, nem szülhet mást, csak újabb erőszakot. Mi más nyerné hát idén az Oscart, ha nem ez?

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Scal is an expert and avid movie buff and critic, not missing out on any of the latest movie releases. He was working on a movie website in the past, before joining theGeek. He's also a gamer and likes retro games very much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu