PlayStation 5: saját eseményen kerül bejelentésre a megjelenési dátuma?

A PlayStation 4 Pro csak egy „feles” a generációk között – a következő konzollal foglalkozik a Sony már a háttérben.

Az Express.co.uk arról ír, hogy a PlayStation család új tagja mikor is kerülhet bejelentésre, bár a megjelenési dátumról még nehéz találgatni is, hiszen as Sony és a Microsoft is viszonylag korrekt eladásokkal rendelkezhet, ha a PlayStation 4 Pro-ról és az Xbox One X-ről beszélünk.

A Macquarie Capital Securities elemzője, Damian Thong szerint a Sony idén fogja bejelenteni következő konzolját. Thong korábban helyesen jelezte előre a PlayStation 4 Pro-t és a PlayStation 4 Slimet, úgyhogy talán ezúttal is belenyúlhat a tutiba. Ha ez igaz lenne, akkor egyrészt az Xbox One X, másrészt a Nintendo Switch elől tudná a japán cég elterelni a figyelmet. A halasztás is reálisnak tűnhet, hiszen így a Sony a PlayStation 4 Pro-t tenné az alap készülékké, és a PlayStation 5 így 2020-2021 környékén érkezhet.

Van néhány funkció, amit talán jogosan elvárhatunk a PlayStation 5-ben a Sony-tól, mint például a PlayStation 4-es játékok támogatását. Erről korábban Michael Pachter, a Wedbush Securities elemzője is beszélt – szerinte a Sony olyan konzolt épít majd, ami a PlayStation 4 Pro-val kompatibilis lesz.

Forrás: Express.co.uk

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu