TESZT – Magányos, fiatal fiú lovagol ébenfekete lován, szűk hegyi utakon, szédítő kanyonokon, döbbenetesen hatalmas hídon keresztül egy elfelejtett világban, a semmi közepén. A lován egyetlen furcsa csomagot tart, melyről csak akkor derül ki, hogy szerelme: egy fiatal lány holtteste, akit mindenáron fel akar éleszteni. Furcsa, hátborzongató hang szól hozzá: csak úgy élesztheti fel a lányt, ha különleges lényekkel: a kolosszusokkal számol le egymás után. Így kezdődtek kalandjaink 2005-ben, a PS2-re megjelent első verzióval és most, 13 évvel később ismét hű paripánkra pattanhatunk, hogy szájtátásra késztetően pazar grafikájú remake-ben ismét harcba induljunk.

 

A Shadow of the Colossus nem egy open world világ. Képzelj egy nyomasztóan elhagyatott vidéket, amely teljesen el van vágva a világ többi részétől. Minden lépés, minden lélegzetvétel csak eggyel több, mely a végzethez, a kolosszusok elleni kilátástalannak tűnő harchoz vezet. Ki más vállalkozna erre, mint egy szerelmes fiatalember, Wander, aki hosszú barnahajú halott kedvesét akarja újra feléleszteni – annyira elszántan, hogy ezért bármilyen megpróbáltatásra hajlandó.

A Shadow of the Colossus egyszerű története a legmeghatóbb, amely valaha is videójátékhoz írtak. A hős elkeseredettsége egyre nyilvánvalóbb, ahogy haladunk előre a játékban, és rendkívül erősen hatnak a játékosra, míg végül egy igazán elképesztő végkifejletet láthatunk. Fumito Ueda játéka egyszerre szenvedélyes, intelligens és még egyszerű elemekből építkezve is mély nyomot hagy a játékosban, még napokkal azután is, hogy végzett a kalanddal.

Testről és lélekről

A legendák szerint, amelyet , Wander népénél szájról-szájra járnak, csak egyetlen helyen hallhatjuk az istenek hangját. E legendák arról is beszélnek, hogy az istenek birtokában vannak annak a különleges képességnek, hogy a lelket ismét a halott testbe vezessék – magyarán: felélesszék halottakat. Wanda azonban csak abban a pillanatban bizonyosodhat meg erről, amikor megérinti az elhagyatott templomban álló hideg oltárt, ugyanis ekkor szólal meg egy hátborzongató, torz hang, amely elmagyarázza hősünknek, hogy egy Odüsszeiára kell vállalkoznia, mely során 16 kolosszust kell elpusztítania az elhagyatott földeken.

Senki sem tudja, hogy mi a szerepe ezeknek az életre kelt gigantikus gólemeknek, amelyek mind hasonlatosak azokhoz a hatalmas szobrokhoz, amelyek a templomban állnak egymás mellett. Ez a részlet azonban nem is érdekli hősünket, ő csak ismét látni szeretné a fényt kedvesének szemében. Emiatt a vakmerő, szinte halálra szánt elszántság miatt válik a hallgatag hős szimpatikussá. Aztán a pátosz szertefoszlik a döbbenettől, amikor meglátjuk az első gigantikus gólemet…

Először csak messzi zörejeket hallunk, ahogy a hőssel sziklákat megmászva végre felérünk egy platóra, aztán igazi mennydörgő hangokat, ahogy az első kolosszus közeledik. Amikor végre meglátjuk, hogy amit egy hegynek hittünk, az maga a kolosszus, a döbbenettől földbe gyökerezik a lábunk. Hogy fogjuk ezt a gigászi lényt legyőzni ezzel a karcsú, törékenynek tűnő harcossal?! Pedig muszáj lesz, hiszen ez csak az első és még tizenöt másik van belőlük!

Legendák földje

Szó sincs persze arról, hogy a Shadow Of The Colossus mindössze arról szólna, hogy mitológiai szörnyeket kellene egymás után elintéznünk. Ahogy legyőztük az első és a következő után lóháton útra kelünk a lován görnyedten ülő fiatal hőssel ebben a Mongóliára erősen hasonlító, elképesztő világban, akkor esik le, hogy ez a játék igazi művészet – méghozzá a szó legnemesebb értelmében. Mintha ég és a kiszikkadt, sivár föld egybemosódna a tévénk képernyőjén – olyan érzésünk van, mint egy archív, ősrégi kalandfilmet néznénk. Ez a különleges világ pedig csak arra vár, hogy előcsald és megszabadítsd a démonjaitól…

Másrészről ezen a földön szinte csak ezek a gigász démonok léteznek: pár repkedő madarán, furcsa kis gyíkokon kívül semmilyen faunával nem fogunk találkozni, sem élő emberrel rajtunk kívül. Ezek a apró kis állatok sem tudják azt a szinte nyomasztó magányt ellensúlyozni, amely arra ösztökél, hogy csak a szerelmed felélesztésére koncentrálj. Talán a játéktörténelemben nem létezik egyetlen olyan játék sem, amely az elhagyatottság érzését ennyire precízen visszaadná.

Hogy erre miért volt szükség? A magányos, elhagyatott pillanatok révén még jobban át tudod élni a kolosszusok elleni gigász, epikus küzdelmet. Odüsszeuszként, magányosan kelsz útra, hatalmas távolságokat leküzdve és Dávidként szállsz szembe a Góliátokkal.

Igen, Fumito Ueda igazi művész és szándékosan ment szembe már 2005-ben is azzal a hagyományos elvárással, hogy szörnyek tömegeit kaszaboljuk le, mielőtt „boss fight”-ok lezajlanak. Itt csak a elhagyatott harcos kolosszusok elleni küzdelme számít, semmi más.

Festői látvány

Amennyire elmondhatjuk, hogy a Shadow of the Colossus művészi történetet mesél el és játékmenete is hasonlóan lélegzetelállító, úgy az is igazi, hogy a látvány festői. Ez már a PS2-es verzió esetében is igaz volt, de PS4 Pro konzolon, egy 4K-s tévén nézve a játékot, a festői hatás az újramasterelt grafikának köszönhetően maximális! Nagyon kevés játéknál mondható el ez a lehengerlő hatás – még olyan modern címeknél is ritka, amelyek lehető legmodernebb fantasy grafikára törekszenek. Itt egyébként nem a fotórealizmus és a színorgia volt a cél: a színpaletta a sziklás, sivatagos helyszíneknél a szürke és a barna árnyalatai között változik, a dús vegetációt pedig élénk zöld színekbe mártott ecsettel festették meg.

És akkor még nem beszéltem a fények játékáról, amely HDR modern technológiájának köszönhetően jobban életre kel, mint valaha, például ahogy a napfény az elhagyatott templom archaikus, romos oszlopai között utat tör magának. A Shadow of the Colossus vizuális világa nem egyszerűen egy rendkívül látványos fantasy világ, hanem olyan, mint egy meseszerű álom, amely valósággá vált.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a művészi hatás az apoteózisát tényleg az újramasterelt grafikával éri el igazán. Minden apró részletet újra rajzoltak, a vegetáció legapróbb fűszálait, faágait is kiveheted – különösen a 4K-s grafikának köszönhetően, de a játék alap PS4-en is gyönyörű. Ez nem csak egyszerűen egy „remaster”: Fumito Uead művészete így tud igazán életre kelni, hogy levetette a PS2-es és (a HD verziónál) PS3-as láncait.

Igazi Góliátok

Bár senki sem tudja, hogy kik ezek különféle állatokhoz és emberhez hasonló formákat felvevő hatalmas kolosszusok, mégis igazi karakterük, személyiségük van. Annak ellenére, hogy nem különösen okosak, azért figyelik viselkedésedet, a rád szegezett, sokszor a szó szoros értelmében villámló tekintetüktől a frász fog kerülgetni. Persze egyik sem legyőzhetetlen: mindegyiknek más és más módszerrel tudod megtalálni a gyenge pontját. Ez az azért nem lesz egyszerű: sokat kell morfondíroznod, amíg a dühös, vad gigászok felfedik előtted viselkedésük, felépítésük, formájuk alapján, hogy hol lehet az a fénylő minta, melybe beleszúrva tetemes életerejüket veheted el.

Persze, az sem lesz ám egyszerű! Fumito eredeti időrendben jóval később elkészült játékával, a The Last Guardiannal ellentétben itt a kolosszusok mindent meg fognak tenni, hogy megszabaduljanak tőled: teljes erővel rázzák hatalmas testüket és csak akkor tudsz rajtuk maradni, ha a szőrükbe kapaszkodsz. A szőrökön és a csupasz részeken keresztül vezető úton kell elérned a gyenge pontig, közben ügyelve arra, hogy nehogy lehuppanj, különben kezdheted a lény térdre (vagy hátra, oldalra) kényszerítésének műveletét elölről. Mindegyik lény más taktikát, harcmodort igényel és rajtad áll, hogy – a végén rajtuk állva – ezeket megtalálod-e.

Jaj a legyőzötteknek?

Amikor végül elpusztul a gigászi szörnyeteg, nem győzelmi, diadalittas dallamokat, hanem torokszorítóan szomorú dallamokat hallhatunk. Ahogy megküzdünk a titánokkal, megtanuljuk tisztelni az ellenségeinket, az élethez való jogukat. Nagyon érdekes üzenetet közvetítenek a játék bevezető képsorai, ahogy homályosan utalnak a behemótok valódi származására. A végső képsorok pedig minden idők legmegrázóbb, felkavaróbb képsorai… Egész biztosan nem hagyják hidegen még a legblazírtabb játékost sem.

A játék végén érted meg igazán, hogy a Shadow of the Colossus mennyire egyedi, különleges játék, mekkora hihetetlen merészség és alkotói szenvedély kellett hozzá már 2005-ben is, hogy elkészítsék és ez mit sem változott 2018-ban, az egymásra hajazó open world, FPS és multiplayeres címek korszakában sem. Ez a játék igazi művészi élmény, és legékesebb bizonyítéka annak, hogy maga a videojáték is művészet.

-BadSector-

---

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Bluepoint Games, SIE Japan Studio

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2018. február 6.