Több kontrollt szeretne a The Game Awards mémje!

Josef Fares (aki lendületből elküldte a fenébe az Oscar-díjat) gondolatai a játékfejlesztésről.

Igen, decemberben beszámoltunk a libanoni származású filmkészítőből lett játékrendező Fares The Game Awardsos megnyilvánulásáról, és úgy tűnik, hogy komolyan szeretne eltérni az eddig megszokott trendektől. (Ezt azért talán már első játékával, a 2013-as Brothers: A Tale of Two Sonsszal már megpróbálta…) Fares interjút adott az EDGE magazinnak, amiből a WCCFTech átemelt pár részletet.

A következő játéka, az EA Originals brand alatt az Electronic Arts által kiadásra kerülő Hazelight-projekt, A Way Out is két karakter történetét adja elő, és állandóan osztott képernyős játékmenetre számíthatunk benne. Fares munkásságát filmszerűsége miatt gyakran lehetne összevetni a Telltale Games és a Quantic Dream címeivel – ezzel kapcsolatban ezt nyilatkozta Josef: „Azok a játékok túl passzívak nekem. Több irányítást szeretnék! Mondhatnád, hogy te irányítod a történetet, de miközben ezt teszed és kihatsz rá, egy adott értelemben véve mégsem teszed! A Way Out nem erről szól. Filmszerű megközelítésből jó az összehasonlítás, de abból a szemszögből nem, ahogy te választod ki a történeted. Ez a sztori „kézzel gyúrt” elejétől a végéig!”

Mi a helyzet az érzésekkel? Szeretne-e David Cage (Quantic Dream) stílusát követni? (Érzéseket a játékosnak a játékon keresztül, ha röviden kellene megfogalmaznunk.) „Ez számomra nem fontos. Csak azt szeretném, hogy a játékosok érezzék a játékot. Ha sírnak, vagy röhögnek, ha mosolyognak, ha dühösek, ez nem számít,” mondta Fares, aki arról is beszélt, hogy milyen nehéz is volt a kb. 30 főből álló Hazelightnak A Way Out fejlesztése: „Abból a perspektívából, hogy mi egy kicsi csapat vagyunk, kihívás volt számunkra [a fejlesztés]. Hat filmet készítettem A Way Out és a Brothers előtt, és semmiség volt a játékfejlesztéshez képest! Nehezebb, mert több dolog van [amire oda kell figyelni]. Ha egy filmet csinálsz, lényegében konkrét terved van arról, hogy miként kell a terméknek haladnia, így jobban ki tudod tervelni. Egy játékban ezt nem teheted meg, főleg akkor, ha olyat csinálsz, amit eddig senki más.”

Végül a kérdés, hogy miért is készíti a játékot Fares, ilyen választ kapott: „Mert a barátaimmal szeretném játszani. Úgy vélem, hogy egy történet végigjátszása közösen egy lebecsült műfaj. Nem kell állandóan run-and-gunnak lennie, nem?”

Josef Fares játéka, A Way Out március 23-án érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu