TESZT – Tudni szeretnéd, mi történt a Blackwook elmegyógyintézetben, amelyről az Until Dawnban is hallottál? Mi is szeretnénk, pedig már befejeztük a The Inpatient tesztelését. A PSVR-ra elkészült játék sajnos pont azokat a céljait nem érte el, amit hirdetett magáról: nem terjesztette ki a játék univerzumát és nem okozott félelmet, feszültséget.

Az Until Dawn egy olyan játék volt, amelyet egyszerre imádtam és meg is lepett. Igazából sokat nem vártam tőle, mégis óriási pozitív meglepetés volt: a Supermassive bebizonyította, hogy nemcsak a félelemkeltés terén, de a polírozott akció-kaland játékmenet, és a többféle lehetőséggel, befejezéssel tarkított történt terén is brillíroznak. Bár a tinihorrornak induló történet klasszikusnak tűnhetett első blikkre, ugyanakkor a történet egyre összetettebb és kacifántosabb lett, a különféle döntések, vagy a reflexeink révén is, amelyek egyes szereplők sorsát és pro és kontra is befolyásolták. A játék technikai téren és meglepően egyedi volt és bár inkább beszélhettünk egy AAA kaliberű Telltale-címről, mint egy Resident Evilről, vagy Silent Hillről, ugyanakkor ebben a műfajban az Until Dawn brillírozott.

De minek is írok ennyit az Until Dawnról? Hiszen már megtettem, nem igaz? Nos, pontosan azért, mert mintha a Supermassive ott tetten érhető profizmusát sehol sem lelném ebben a PSVR alkotásban. A VR élmény egyértelműen ügyetlen és bénán kidolgozott – mintha még mindig a VR korai, kísérletezgető időszakában lennénk, amikor félkész tech demók özönlötték el a piacot és nem teljes értékű játékok.

Pedig nagyon vártam ezt a játékot és tényleg elpuskázott lehetőség, hiszen az Until Dawn világ kiteljesedhetett volna azáltal, hogy többet is megtudunk a Blackwood elmegyógyintézetről, de ezek játékmenetbe furcsán bepréselt történetszálak nem tudják feledtetni, hogy sem a történeti kohézió, sem a játékmenet tekintetében sem sikerült az átlagoshoz (helyenként a kifejezetten gyengéhez) képest maradandóbbat alkotni.

Inkább „impatient”, mint „inpatient”

Az összecsapott, egyszerre borzasztóan kusza és érdektelen történet, állandóan önismétlő, triviális eseményekkel nemhogy erősítené, de gyengíti az Until Dawn franchise egyébként szolid alapokon nyugvó, remek univerzumát. Ahelyett, hogy olyan hangulati elemekkel, vagy feszültséggel, félelemfaktorral dolgozna a játék, mint amikor a több évtizeddel később játszódó Until Dawnban a lerombolt intézetben kavartunk Michaellel, VR-ban kifejezetten idegesítő és olcsó jump scare-erekkel operál a játék, oly módon, hogy hirtelen a képedbe vág egy rémet, vagy növeli a hangerőt.

A történet ráadásul nagyon nyögvenyelősen indul és összecsapottan, túl gyorsan fejeződik be. Nem a játékidővel van gond, mert játszottam már olyan 2-3 órás (vagy rövidebb) DLC-kkel, amelyek sokkal teljesebb élményt nyújtottak (például a The Last of Us DLC). Itt a játékélmény gyökereivel van gond: azzal telik az idő, hogy össze-vissza barangolunk folyósokon, mint egy elmebeteg – pedig hát, hősünknél ugye pont az lenne a csattanó, hogy nem is elmebeteg… Viccet félretéve: céltalanul bolyongani az elmegyógyintézetben nem valami nagy élmény, ennél az eredeti Until Dawn, vagy még az Until Dawn: Rush of Blood is többet nyújtott – a játékélmény és narratíva tekintetében egyaránt. (Bár utóbbinak persze nem sok sztorija volt.)

Amikor először játszol a The Inpatienttel (igen, ez is olyan cím, amelyik rád próbálja tukmálni, hogy többször játszd végig) egy merő katyvasz az egész. A főszereplő, az egyik ápolt az elmegyógyintézetben, amnéziával küzd, ezért a múltjának bizonyos részleteit kell felidéznie. A lassú és meglehetősen unalmas expozíció után azonban hősünk karaktere nemhogy fontossá válna, de teljesen érdektelen lesz, ráadásul még úgy is be tudod fejezni a játékot, hogy lövésed sem lesz róla, hogy most akkor ki is volt ez a figura, akinek szinte szó szerint a bőrébe (vagy legalábbis a fejébe) bújtál. Hab a tortán, hogy ha esetleg nem játszottál az eredeti Until Dawnnal, végképp nem fogsz érteni semmit a sztoriból.

A nagyon kevés erősebb jelenet is elvesztegetett lehetőség arra nézve, hogy összekapcsolja a játék narratívájának foszlányait. Időnként még aközött is ellentmondást találunk, amit az általunk irányított karakter, vagy más figurák mondanak és ténylegesen cselekszenek, amely révén tény tényleg kusza katyvasszá válik az egész, tönkre téve a feszültséget és elidegenítve a játékost a történettől, és saját karakterétől is, akit a virtuális valóság sisakban irányít.

Doktor úr, ön annyira részletes

Ami a grafikát illeti, a játék csúnyán felültetett a hype hullámvasútra – sokkal inkább, mint a Rush of Blood, ahol egy tényleges hullámvasúton ültünk. A minket felügyelő idős doktor és még pár nővérke kidolgozása tényleg elképesztő, VR-ban talán ilyen döbbenetes arckidolgozást még nem is láttunk. Ugyanakkor később már sokkal kevésbé kidolgozott figurákkal, vagy környezettel találkozunk.

A PlayStation VR élmény viszont egész meggyőző, de csak akkor, ha váltogatod, hogy ülve, vagy állva játszol (ugyanis hősünk tolókocsiban ül a játék elején és bizonyos szakaszaiban). Az is dicséretes, hogy nem fogjuk kidobni a taccsot, amikor előre megyünk, mint például a Skyrimban. Ugyanakkor a főhős szándékosan belassult mozgása időnként egész egyszerűen idegesítő, mint ahogy a tárgyakkal való helyenként iszonyúan béna interakció is, ahol azzal kell szöszmötölni, többször megismételjünk egy rendkívül egyszerű, triviális műveletet.

Lepke-effektus elillanó szárnyai

Vannak azért kifejezetten jól megvalósított elemek is a játékban, de sajnos elég kevés. Mint ahogy az Until Dawnban, itt is meg tudod változtatni az eseményeket láncolatát bizonyos döntésekkel. A híres Butterfly Effect, amelyet a franchise nyitócímében láthattunk, itt is központi szerepet kap, de amikor a világ leglassabb emberének a bőrében kell folyósokon keresztül kolbászolnunk, az kedvét szegi a legelszántabb Until Dawn fannak is. Kár érte, reméljük, a franchise nem ezzel az „impatient” (türelmetlen) módon összecsapott címmel zárul, mert bőven van még benne potenciál.

-BadSector-

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: SuperMassive Games

Stílus: Horror

Megjelenés: 2018. január 23.