H1Z1: oltári nagy mélyrepülés a játékosok számában – konyec?

A profi liga rajtja előtt néhány hónappal nem úgy tűnik, hogy sok igény lenne a H1Z1-re. Sőt.

A Githyp szerint tavaly júliusban érte el csúcspontját a H1Z1 – akkortájt 150 ezren játszották egyidőben a játékot, így gyakran a Dota 2 és a PlayerUnknown’s Battlegrounds mögött a harmadik helyen állt a toplistán a Steamen. Azóta viszont inkább mélyrepülést mutat be, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy július óta a játékosainak 91%-át elveszítette.

Most már csak 9 ezer játékossal rendelkezik egyszerre a H1Z1, ami a battle royale műfajban is most már jóformán elfeledett játéknak tekinthető, ugyanis az Xbox One-on is elérhető PlayerUnknown’s Battlegrounds, illetve az X1 mellett PS4-en is free-to-play játszható Fortnite: Battle Royale átvette a rivaldafényt.

A Redditen és a Steamen is a fejlesztőket, a Daybreak Games-et vádolják a játékosok a támogatás hiányával, ugyanis már a második éve felé tart Early Accessben a H1Z1. Így pedig nem sok esély van a Pro League elindítására – most már az az ígéret, hogy az Overwatch League profi játékosaihoz hasonló fizetést kapnának a profi H1Z1-esek, most már csak álomnak tűnik.

A H1Z1-nek jelenleg úgy tűnik, hogy befellegzett…

Forrás: GamesIndustry

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu