Gravel – ÖsszeDiRT-e?

TESZT – „Mi az, most komolyan DiRT 3-at csinál a Milestone?”, gondoltam magamban, amikor először hallottam a Gravelről. Már a neve is a Codemasters mostanában komolyabb rally felé evező franchise-ára utal. Bár nem ér fel a Gravel egyik korábbi DiRT-höz sem (talán még a Showdown is elverné…), annyira nem rossz és glitches, hogy egy óra után kihajítsam a lemezt tokkal együtt.

 

Kihangsúlyozom: DiRT 3. Nem, a Gravel nem akar szimuláció lenni (abban elég szépen el is bukna), viszont ha úgy kezeljük, mint egy arcade off-road versenyzős játékot, máris más megvilágításba kerül „a murva”, ami a Milestone-tól megszokott kezdőknek-is-sikerülhet stílusával megszórva eléggé könnyen elfogadhatóvá válik még olyanoknak is, akik eddig például főleg shootereket, neadjisten RPG-ket gyűrtek PlayStation 4-en. (És mindkettőből van nem is kevés!)

Pálya

Kezdjük ott, hogy eléggé sok pályát dobtak az olaszok a játékba. Szerintem valahol 60 környékén van, és ezt még biztosan feljebb is tolják, ha a játék elfogadhatóan fogy, amire meg is van az esélye. A pályák amúgy négy osztályra bonthatóak le. Van a Cross Country, ami során checkpointokat kell érintve eljutnunk A pontból B pontba, és eközben lesz pár elég kemény ugrató és elkerülhetetlen lesz az is, hogy a többi versenyzővel összeakasszuk a bajszunkat… lökhárítónkat. Helyszínileg itt a kedvencem Namíbia lenne, de Alaszka sem rossz, csak itt nem kapunk osztrák hókotrókat!

A Wild Rush esetében körpályákon rongyolhatunk neki egymásnak, ami szintén gyakori lesz, ugyanis a mesterséges intelligencia nem rest jóízűen kilökni. (Ami kölcsönös: mondjuk az felettébb érdekes volt, ahogy egyik ellenfelem szó szerint tolt úgy 5 szaltót egy oldalas elefántpuszi után – mintha a fizika nem lenne tökéletes, ami gyakori a „mérföldkövesektől”!) A Stadium szintén körpályás, de ezt stadionokban teszi, míg a Speed Cross az aszfaltos területeket keveri az off-road tereppel. Kicsit kilóg itt a lóláb, hiszen többnyire nem érintik a kocsink kerekei az aszfaltot, de itt meg igen – akár ki is hagyhatták volna.

Nem pálya

Bár sok pálya van, az a helyzet, hogy a legtöbbje nem hangulatos. Itt azt értem, hogy nem minden esetben van meg az az érzés, hogy igen, itt szórakoztató versengeni a többiekkel, így pedig felüti az unalom a fejét, ami ebben a műfajban a hét fő bűn egyike is lehetne. (És emiatt is esett el gyorsan a Gravel egy 8/10-es pontszámtól…) Ez a „sztorimódban” is érzékelhető lehet – az Off-Road Mastersben ugyanis wow, vannak megnevezett, arcot kapott ellenfelek! Ilyesmit a WRC 3 óta nem láttam a Milestone-tól! (És szerintem hosszú ideig az volt a legjobb játékuk…) Még túldramatizált, valamelyest személyiséggel rendelkező arcok az MI mögött – mondom én, valahogy DiRT 3 akar lenni a Gravel. Csak itt nincsen gymkhanázás, és az a játék is az egyszeri, átlagos játékosoknak szólt.

A játék során lesz egy halom autó, ami az ingyenes DLC-kkel rövid időn belül a 80 felé emeli a mennyiséget. Lesznek a WRC-szériából ismerős autók, de akár egy Porsche is virtuális fenekünk alatt lehet, szóval azért van változatosság itt bőven. Fizikailag viszont megismétlem: árkád a cucc, nem nagyon van itt eszméletlen realizmus, és a trükkök is többnyire az ugratás és driftelés párosában merülnek ki.

Akkor mi a baja?

Egyszer-kétszer úgy éreztem, hogy az időfutamok mintha túúúúúlzottan ki lettek volna centizve. A nehézséggel nincs többnyire probléma (versenyenként is állíthatjuk, ha úgy tartja kedvünk), de egyszer-kétszer ugrott egyet és tüskés lett. Ejj. Ami szintén szomorú, az a helyi multiplayer hiánya. Most mi a fene tartja vissza a Milestone-t egy osztott képernyős multitól? Komolyan! A Gravel pont egy olyan játék, ami szórakoztató lenne egy haverunkkal a nappaliban! Nem, ehelyett van multiplayer, ami többnyire működik, de JOBBAN funkcionálna szerintem helyileg is – a zászlófutam (magyarul Capture the Flag :)) során jobban működne egymás szóbeli b_sztatása.

ESETLEG még azt mondanám, hogy a Milestone itt lehetett volna még egy kicsit komolytalanabb. A Gravel hangulatos, de még fokozhatták volna egy picit. Nem mondom azt, hogy agyatlan hülyéskedés legyen, de az Off-Road Masters esetében kimutatták, merre lehetett volna menni még.

Veni Gravel, ócó!

És itt vagyok meglőve. A főszerkesztővel beszéltem az értékelésről, hogy nem tudom, hogy 6,5 vagy 7 legyen a végeredmény. Aztán belegondoltam, hogy mennyit gyűrtem a játékot, ami hangilag és grafikailag nem kiemelkedő (az autók hangja azért valamelyest korrekt), majd egy kiadós sorbanállás során átgondoltam, mi is akart a Gravel lenni. A szikra megcsillant: a Gravel nem ebbe a korba való. Ha ilyesmit összehozott volna a Milestone PS3-on és X360-on 2010-2012 tájékán, lazán sikeres lenne. Most viszont csak egy átlagos alkotás. 6,5, de szívem szerint 7-est érdemelne. Ha bejött a DiRT 3 és a DiRT Showdown, vedd meg, de könyörgöm, ki ne adj a PlayStation Store-on ezért 21 ezret! (Ennyire „jobbaneljesít” az ország, hogy már 70 euró környékén fizetünk egy játékért?) 7-8 ezerért ajánlom. Többért ne.

-V-

Pro:

+ Kezdőknek is szórakoztató
+ Az Off-Road Masters mód
+ Autókban és helyszínekben van változatosság

Kontra:

– Néhol a fizika még árkádnak is kérdéses
– Túl sok pálya van, ami nem nyújt izgalmat (kivéve, ha éppidőbenérünkcélba van, ami párszor megesett…)
– Mi a fenéért nincsen helyi multiplayer?


Kiadó: Milestone/Square Enix

Fejlesztő: Milestone

Stílus: off-road autós játék

Megjelenés: 2018. február 27.

Gravel

Játékmenet - 7.1
Grafika - 6.4
Fizika - 5.6
Zene/Audio - 6.6
Hangulat - 6.8

6.5

KÖZEPES

A Milestone lassan talán összeszedi magát. A MotoGP 18 remélem nem lesz glitches...

User Rating: 3.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu