FILMKRITIKA – Modern politikai kémthriller, hidegháborút idéző titkos játszmákkal, gyilkosággokkal, szexszel, erőszakkal, nemi erőszakkal és kegyetlen kínzásokkal fűszerezve: ez a receptje Francis Lawrence filmjének, aki immár negyedszer dolgozik együtt Jennifer Lawrence-el Az éhezők viadala trilógia után. A film érdekessége még, hogy az orosz titkosszolgálat magas rangú tisztjét az a Matthias Schoenaerts alakítja, aki Putyin kiköpött mása.

 

A kémfilmeket általában két típusra lehet osztani: a James Bond-filmek (mint a legutóbi SPECTRE) és társaik (Atomszőke) a látványos akciót, az erotikát és romantikát, hősies összecsapásokat, extrém, lehetetlen helyzeteket és küzdelmeket helyezik előtérbe, az olyan realista alkatások pedig, mint a Kémek hídja inkább John Le Carré és Graham Greene (A kém, aki a hidegből jött) hagyományait követve a politikai, pszichológiai, emberi játszmákat.

Valahol a kettő között helyezkedik el a Vörös veréb…

 

 

A küldetésért mindent be kell vetned…

 

A Jason Matthews regénye nyomán készült film főszereplője Dominika Egorova (Jennifer Lawrence) egy gyönyörű orosz balett táncosnő, aki súlyos „balesetet” szenved, így kénytelen nagybátyja Vanya Egorov (a Putyinra feltűnően hasonlító Matthias Schoenaerts alakítja) az orosz titkosszolgálat egyik fejese zsarolása révén is „veréb” típusú kémmé válnia, ami nagyjából azt jelenti, hogy a testét is gyakran felhasználva hajt végre küldetéseket, gyakran az ellenség ügynökeit elcsábítva.

Először át kell esnie egy szinte irreálisan kemény „kémiskolán”, ahol a hozzá hasonló fiatal fiúkat és lányokat tanítanak meg, hogy gyakran a testüket is felhasználniuk Oroszország szolgálatában – a szexuális aktusokat a többi tanuló előtt kell sokszor végrehajtaniuk, hogy elidegenedjenek tőlük.

Az egyik ilyen célpont ügynök Nate Nash (Joel Edgerton) CIA ügynök, akinek egy titkos beépített embere van az orosz titkosszolgálaton belül és Dominikának Budapesten (a film nagy részét Magyarországon, a fővárosunkban forgatták) kell kiderítenie, hogy ki ez a férfi.

Az Oroszországból szerelemmel című James Bond regényre és filmre némileg hasonlító alapmotívum igen gyorsan szertefoszlik, ahogy Dominika egyre mélyebbre merül a piszkos kémjátszmák sötét bugyraiban, melyekben véres, kegyetlen gyilkosságoknak is gyakran szemtanúja.

 

Túl… hosszú…

 

Ez így gondolom, nem hangzik rosszul, az alapvető probléma, hogy Francis Lawrence váltakozó tehetséggel sorakoztat fel két és fél órás filmjében izgalmas, megrázó, erotikus, vagy épp ellenkezőleg: olykor dögunalmas jeleneteket. A vágóolló valahol elveszhetett, mert a film tobzódik a dramaturgiai szempontból is teljesen felesleges jelenetektől.

Dominika például talán kétszer is nekiveselkedik, hogy a mélyen dekoltált fürdőruhájában illegetve magát elcsábítsa egy pesti uszodában Nate Nash ügynököt, egy azt megelőző jelenetben pedig az uszoda ablakában nézi, ahogy a férfi kimászik a medencéből, plusz, még látunk egy jelenetet, amikor beiratkozik, meg egy olyat, ahol feleslegesen vár a férfira az uszoda előtt. Ezt az uszodás jelenetsort bőven lehetett volna redukálni egyre, vagy kettőre.

A másik probléma, hogy a film közepére alaposan „leülő” cselekménysorból sokszor hiányzik a feszültség is és ez szinten a rendező hiányos tehetségének, illetve a rossz vágásnak róható fel.

Ezeket azért ellensúlyozzák például a keményebb, durvább akciójelenetek, de azért Atomszőkére ne tessék számítani, ez messze nem az a műfaj.

Sokkal több akció, pörgősebb, jobban vágott jelenetek, redukált filmidő jót tettek volna ennek a filmnek, amely azért viszonylagos realizmusa ellenére sem mérhető egy Suszter, szabó, baka, kém kaliberű alkotás komplexitásához.

-BadSector-