RETRO – Sohasem értettem, miért örvendhet akkora hihetetlen népszerűségnek az a bizonyos kövér vízvezeték szerelő, akinek kalandjai egyben a platformjátékok ősének is tekinthetőek. Kétségtelen, hogy Super Mario mind a mai napig a műfaj legnagyobb sztárja. Még szerencse, hogy mások is igyekeztek megrengetni trónját, méghozzá egy furcsa kis lény, akit Raymannek hívnak és francia fejlesztők alkották meg.

Marióhoz hasonlóan Rayman sem mai gyerek: 1995-ben született MS DOS-ra, Atari Jaguárra és PC-re. Bár az Atari Jaguár rövidesen teljesen befuccsolt, viszont a PC-s verzió döbbenetes sikert aratott, lévén akkoriban PC-re óriási hiánycikknek számítottak az igényes platformjátékok. Jazz Jackrabbit mellett talán Rayman volt az egyedüli komolyan platform cím, és bár technikailag a „nyulas” játék felülmúlta Raymant, humorban és kedvességben egyértelműen a francia lényecske tarolt.

Igaz, nem volt teljes diadalmenet Rayman útja: a sok hagyományos 2D-s újrafeldolgozások és kiegészítők után a 1999-es első 3D-s próbálkozás, a Rayman 2 elég harmatosra sikeredett, amelyet csak a 2003-as Rayman 3: Hodloom Havoc tudott helyreütni minőségben, ám igazi anyagi sikert az sem hozott. Rayman sohasem vált igazi „mascottá”, mint Super Mario, annak ellenére, hogy igazán vicces és kedves figura.

Amiért Rayman mégis mind a mai napig él és virul, az nem igazából a fura kis lény kalandjaiból készült játékoknak köszönhető, hanem a játéksorozat „mellékszereplőiként” megjelent hisztérikus nyulaknak, a „Rabbidoknak”, akik Nintendo Wii-n, illetve sokféle egyéb konzolon és PC-s is fárasztották a nagyérdeműt. Rayman miattuk egy ideig háttérbe is szorult, ám most itt az ideje, hogy végre ismét előtérbe kerüljön!

Őőő… nos, van azért „sztori” is…

A Rayman játékok sohasem voltak híresek még az „elfogadható” kategóriába sorolható sztorijukról sem, inkább a vicces és vidám világ, a tökéletes irányítás és játékmechanizmusuk miatt váltak híressé. Nincs ez másképp a Rayman: Origins-szel sem, amelyből sokatmondó címe ellenére kb. semmit sem tudunk meg Rayman ködbe vesző múltjából.

Nem mintha ennek túlzott jelentősége lenne: miután össze-vissza ugrálsz a vérprofi módon megszerkesztett pályákon, a 2D-s mivolta ellenére hihetetlenül ütős grafikát bámulva, úgysem különösen érdekel majd a sztori. De mivel ez egy un. játékcikk, amiben el szokták árulni, miről szól a sztori, inkább elmondom, nehogy feldühödött levelek tömegeit kapjam.

Szóval Rayman és barátai éppen az Álmok Erdejének egy hatalmas fáján ejtőznek, amikor kiderül, hogy túl hangosan horkolnak, és ezt nem bírja elviselni a szomszédjuk, egy gonosz öreg néne (őzike nélkül). A banya azért gonosz lények tömkelegeit ereszt világgá, akik túszul ejtik szegény Electoonokat és nimfákat, akiket Raymanéknek kell megmenteniük. Ez a „sztori”… Mondom, nem a történet a lényeg. Ugorjunk.

Hopp!

Méghozzá nagyot. A Rayman irányítása mindig is az egyik legjobb volt az ugrálós platformjátékok között, és ez most is teljesen igaz. Egyetlen egy pillanatig sem bosszankodtam amiatt, hogy valamit elszúrtam, annyira precíz és folyamatos gamepaddel a kis lény irányítása.

Mindegyik felfedezett világban egy szexi nimfát kell megmentenünk, akik egymás után olyan különleges képességekkel látja el Raymant, mint a falra futás, a boxolás, az úszás, és zsugorodás és sok más egyéb, amelyre szükségünk van, hogy haladjunk a pályákon. Minden világon az egyik ilyen spéci képességet kell használnod leginkább és a játék vége felé mindegyik birtokosa leszel.

A játék tökéletes ritmusban adagolja az egyre nehezedő, ám sohasem fogcsikorgatóan nehéz pályákat, és mi magunk is fokozatosan tanuljuk meg Rayman képességeit. A több mint hatvan pálya tökéletesen magába fog szippantani és nagy az esély, hogy hat lóval sem lehet elhúzni a játéktól, ha egyszer rákaptál az ízére.

Ez 2D??? Ti most vicceltek srácok???

A hajszálpontos irányítás mellett úgyszintén a képernyő elé fog szögezni a játék hihetetlenül hangulatos és álleejtésre késztető grafikája. Az összes karaktert és hátteret hihetetlen műgonddal rajzolták meg a grafikusok, élénk, világos, vibráló színekkel.

Az animáció szintén elsőrangú, és ha ellenérzéseid voltak valaha is a 2D-val, akkor nagyjából az ötödik perc után el fogod felejteni. Néha egyszerűen muszáj volt azért is megállni, hogy kicsit gyönyörködjek a grafikában. Összesen öt világ tárul a szemünk elé, és mindegyik rendkívül változatos és teljesen magával ragadó.

Ha nincs Rainbow Six…

… itt van Rayman! Hősünkkel (illetve fokozatosan kilockolt barátaival) az a feladatunk, hogy kiszabadítsuk a túszul ejtett electoonokat (most oldalakat tölthetnék meg vele, hogy kicsodák is ezek a lények és honnan származnak, de az a lényeg, hogy ők a mosolygós arcú rózsaszín izék). Emellett még Lumokat is kell gyűjtenünk (ismét csak röviden: ők az aranyszínű, mosolygós arcú izék), aki folyamatosan követnek a szint végéig.

Hogy egy kicsit megvariáljuk a dolgokat: ha találsz egy nagy Lumot, akkor az összes Lum értéke megkétszereződik. Természetesen ezt a különféle vicces szörnyek tömkelegei nem nézik jó (helyenként fél, vagy inkább három) szemmel. A dühös banya különféle reinkarnációi mellett a vízből kinyúló csápokkal, fura tüskés növényekkel, elborult elméjű pisztolyhősökkel kell megküzdenünk.

Mi lesz veled Rayman?

Michel Ancel játékaira (pl.: Beyond Good & Evil…) gyakran az a jellemző, hogy hiába zseniálisak, az eladások szempontjából hajlamosak hatalmasat bukni. Na most Rayman ugye nem egy rossz brand, viszont annyira azért nem erős, hogy megverje az év végi sztárokat. Bár Rayman nem feltétlen csak a „fiatalabb” korosztálynak szól, ettől függetlenül most inkább náluk fog landolni az Origins…

-BadSector- (2011)

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Montpellier, Ubisoft Paris, Ubisoft Casablanca

Stílus: platform

Megjelenés: 2011