FILMKRITIKA – Ha egyszer egy film úgy néz ki, mint egy western, úgy vágtatnak lovon, és úgy nyihognak a lovak, mint egy westernben, akkor nincs mese: westernnel van dolgunk. Persze, valós történetről beszélhetünk, hiszen a 12 katona megtörtént eseményeket dolgoz fel – egész pontosan egy Green Berets akciót, amely Afganisztánban zajlott le, nem sokkal a 2001 szeptember 11-es drámai repülős terrorcselekmény után. Ez a film azonban jobban emlékeztet a John Wayne mozikra, amelyekben a rettenhetetlen, macsó hős lóháton puffantja le az agresszív őslakosokat.

Persze, kézenfekvő lenne rögtön amiatt húzni a szájunkat, hogy „jaj már, megint egy amerikai propagandafilm…”, de az igazság az, hogy teljes egészében megtörtént eseményekről van szó. A film alapját egyébként az erről szóló 2009-es „Horse Soldiers” című dokmentumregény adja, amely azt meséli el, ahogy egy 12 fős zöldsapkás egység, amelyet ODA (Operational Detachment Alpha) 595-nek hívtak, (illetve a sokkal ütősebben hangzó Task Force Daggernek) elképesztő győzelmet arattak.

A segítségükre mindössze egy afgán lázadókat vezető háborús „warlord” volt, illetve a levegőből amerikai bombázók támogatták őket. Amitől pedig különleges ez a történet, hogy hőseink sokszor lóháton segítették a felszabadítani a talibánoktól és az al-Qaeda seregeitől Mazar-e Sharif vidékét pár hét leforgása alatt. A visszatérésüket az USA-ba nem kísérte semmilyen üdvrivalgás, vagy gratuláció, lévén az egész akció titkos volt.

Nincs túl sok meglepetés

Bár a történet igyekszik kellő pátosszal prezentálni a megtörtént eseményeket, a Jerry Bruckheimer által producerként elkészült háborús film kevés meglepetéssel szolgál – legalábbis, ha mint filmművészeti alkotást nézzük. Bár a színészek teljesítményére általában véve túl sok panaszunk nem lehet, de ezen a téren sem kapunk semmi különösen kiemelkedőt. Az acélos tekintetű, jó svádájú Chris Hemsworth már eddig is többször bizonyította, hogy mennyire „báThor”, igaz, az akció videojátékok főszereplőire emlékeztető karaktere nem sok teret enged neki, hogy a sablonoktól eltérjen. Kicsit olyan (külsőleg is), mint a BioWare szerepjátékokban karaktergeneráláskor az alapkarakter. A többi színész is kb. azt a rutint hozza, amely egy ilyen amerikai háborús filmhez szükséges, igazából panaszunk sem lehet, de kiemelkedő karaktereket, vagy színészi alakításokat sem szabad várni – ez nem az a film.

Persze vagánykodás, kikacsintás azért kell: „ez aztán a célpontoktól gazdag környezet, kiáltja el magát valaki Mitch csapatában, amikor szembesülnek vele, hogy a kis osztaguk több mint 50.000 talibánnal kell szembeszállnia.

Üüüügetés! Vááágta!

A film első harmada igazából elég unalmas kliséktől és vontatott felkészüléstől hemzseg, azonban amikor ezt letudtuk, akkor a második kétharmad aránylag kellemes, izgalmas és látványos háborús filmélményt nyújt. Az időnként kettészakadt csapat kellően rázós harci események kellős közepébe kerül és ezek a jelenetek tényleg ott vannak a topon, ráadásul a legtöbbször sikeresen kerülik el a túldramatizálás, vagy az irreális és túlstilizált, túlzottan heroikus akció kliséit. Ahogy az várható, az epikus lovas akciójelenet ott van a topon, csak – ahhoz képest, hogy ez volt a film hype-olt különlegessége – túl sokat kell rá várni. Ettől függetlenül szerintem a háborús mozik rajongóinak már emiatt a jelenet miatt is érdemes megnézni ezt a sablonoktól, némi amerikai pátosztól nem mentes filmet.

Csak azt ne felejtsük el közben, hogy egy csatát, vagy a háborút megnyerni nem ugyanaz a dolog, utóbbi pedig mind a mi napig tart…

-BadSector-