Detroit: Become Human – Álmodnak-e az androidok fehér unikornisokkal?

ELŐZETES – A Quantic Dream neve sokak számára ismerős, hiszen olyan játékokat köszönhetünk nekik, mint a Heavy Rain és a Beyond Two Souls. Viszont most elérkezett az idő, hogy végre piacra dobják a legújabb címüket, amit a vezető fejlesztő és rendező David Cage már nagyon régóta meg akart valósítani. Ez nem más, mint a Detroit: Become Human.

 

Maga a cím, és alapkoncepciója már nagyon régóta ott motoszkált a fejlesztők fejében, hiszen az első trailert, amelyben a Kara névre keresztelt android születését láthatjuk, még anno PS3-as techdemóként mutogatták büszkén. A siker nem maradt el, ezért David Cage és kis csapata elkezdtek dolgozni a játékon, melynek megjelenési dátuma már a nyakunkon van.

Ébresztő!

A Detroit: Become Human alapkoncepciója csakúgy, mint a stúdió előző játékai, a történetet fogja előtérbe helyezni, leginkább az érzéseinkre fog hatni és semmint a reflexeinkre. Emberi érzéseket fog közvetíteni gépek szemén keresztül mindazt úgy, hogy előtérbe helyezi napjaink társadalmának moralitását. A szemléltetés ezen módja elég polgárpukkasztó tud lenni, tudniillik olyan témákat fog boncolgatni, mint például a családon belüli erőszak, vagy az emberölés. De hogyan jönnek ide az androidok? Ugyanis ők csak gépek, akiket arra programoztak be, hogy az emberek parancsait kérdés és fenntartások nélkül teljesítsék.

Mindez nagyon szépen hangzik, hiszen elvégzik mindenki helyett a házimunkát, így az emberek több időt tölthetnek szeretteikkel és végre kipihenhetik magukat a hétvégéken. Igen, viszont akad közöttük néhány olyan darab, akiknek elege lesz mindenből. Látják azt, hogy milyen gyarló tud lenni a Föld nevű bolygón élő uralkodó faj. Elegük lesz abból, hogy szimpla használati cikkeknek tekintik őket az emberek. Nem akarják, hogy úgy bánjanak velük, mint a használt papírzsebkendővel. Az ő történetüket meséli majd el nekünk a Quantic Dream. Természetesen a már tőlük megszokott kiváló minőségben.

Vajon mikor fog megjelenni a Detroit?

Embernek lenni

A játékot három különböző típusú android szemszögéből követhetjük majd végig, akik teljesen eltérő személyiséggel lesznek felruházva. Kara, aki már gyártásakor rájön arra, hogy képes érezni és örülni az élet apró dolgainak. De itt van még nekünk Connor is. Ő a rendőrség kötelékében dolgozik, mint túsztárgyaló. A következő karakter kilétét igaz még kissé homály fedi, de úgy tűnik a forradalom kirobbantása majd Markustól fog eredni.

A játékmenet, ahogy feljebb is említettem, nem teljesen az akcióra lesz kihegyezve, hanem inkább az interaktív történetmesélésen. A sztori alakulása és a végkifejlett csak a mi döntéseinken és azok következményein fog alakulni. Nem mindegy, hogy mit választunk majd az adott párbeszéd során, mivel a környezet döntéseink szerint fog majd alakulni. A megjelenítésre, az előzetesek alapján abszolút nem lehet majd panasz, merthogy minden egyes apró részlet ki lesz dolgozva, amihez hozzátartozik az arcmimika is. Igaz, a jövőben fog játszódni, de mégse fog olyan elrugaszkodott elemeket tartalmazni, amelyek ne léteznének napjainkban is. Az egész koncepció arra lett kihegyezve, hogy vajon mi különböztet meg minket a többi élőlénytől, milyen érzéseink vannak és mi tesz minket emberré.

Bevallom őszintén, hogy a Detroit: Become Human ott van azon a bizonyos listámon, mivelhogy már régóta várok egy olyan játékra, ami mélyebben beleássa magát az emberek és az általuk kreált szintetikus bőrbe bujtatott mesterséges értelem közötti kapcsolatba.  Első végigjátszásra körülbelül 12-14 óra gameplayt ígérnek, így bőven lesz időnk elmélyedni a történetben. Ehhez még az angol nyelvet se kell majd profi szinten tudnunk, hiszen magyar felirattal is meg fog jelenni, egészen pontosan 2018.május 25-én.

-Parzifal-

Amitől sikeres lehet:

+ Földhözragadt emberi történet
+ Szép grafika
+ 3 különböző karakter

Ami még kérdéses:

– A 3 karakter közti játékidő egyensúlya
– Alacsony újrajátszhatósági faktor
– Egyeseknek túlságosan is polgárpukkasztó a játék


Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Quantic Dream

Stílus: Akció, kaland

Megjelenés: 2018. május 25.

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu