Ace Combat Infinity: véget ért az ingyenes repülőcsata

A Bandai Namco is a jövőbe tekint.

Az Ace Combat Infinity-t 2013 júliusában jelentette be a kiadó – ez egy free-to-play online játék volt PlayStation 3-ra, és 2014 májusában startolt el; pontosabban ez a cím volt a „játék mint szolgáltatás” megközelítés első korai alanya. 2017 decemberében jött a szomorú bejelentés: 2018. április elsejével a végtelenbe, és azon túl távoznak a szerverek, így a játékot lekapcsolják.

A Twitteren több, meghatódott üzenetet tettek közzé a fejlesztők. „Amíg az emberek repülni szeretnének, az Ace Combat Infinity-ben összegyűlt pilóták máshol találni fognak egy új formációt. Be szeretnénk fejezni a [játék]szolgáltatást, miközben azt reméljük, hogy egyszer eljön [számukra] ez a nap.”; „Köszönjük azt, amit az Ace Combat Infinity-vel meg tudtunk valósítani, és azt, hogy a játékosokon, a figyelmen, örömön és elmélkedéseken keresztül a csapat sok fontos dolgot megtanult.”; „Ez a vég. Köszönet és hála jár mindenkinek. Nincs mit mondanom. A fejlesztés a kezdettől a végig tartó hosszú folyamatán keresztül, ahogy átéltük az eget, sok csetepaté és elválás történt a csapaton belül. Olyan barátok vannak, akik keményen próbálkoznak jelenleg is valahol máshol.”; „Köszönjük a stábnak, aki ma a lezáráson dolgozott. Hálás vagyok. Köszönet mindenkinek, aki a mai napig repült – hálás vagyok nektek. Ennyi. Ace Combat Infinity, oszolj! Köszönjük szépen!”

Most már az Ace Combat 7-re várunk. Elvileg idén fog megjelenni, és PlayStation VR-támogatással is rendelkezni fog. Egyszer az égen járunk még…

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu