Washington színpadon és akcióban

MOZI HÍREK – Számtalan nagy filmszínész beadta a derekát, és visszatért a tévéhez: Will Smith-től Adam Sandler-ig sokan döntöttek az utóbbi időben úgy, hogy a mozinál fontosabbak számukra a tévés produkciók. De Denzel Washington másképpen gondolkodik. A kilencvenes évek óta nem állt tévékamera elé, és bár nagy a kísértés, kitart. A legutóbbi idényben egy főszereplőknek járó Oscar-díj jelölés is őt igazolta, és a következő filmje, A védelmező 2. (The Equalizer 2, hazai bemutató: augusztus 16.) pedig valószínűleg a magas nézőszámmal bizonyítja majd ugyanezt. Ráadásul van, amit Washington még a filmnél is többre tart. A múlt héten a Broadwayn megtartották egy amerikai klasszikus, Eugene O’Neil Eljő a jeges című darabja a premierjét, amelyben Washington játssza a főszerepet.

– Színházban kezdtem a pályámat, és majd egyszer ott is szeretném befejezni – nyilatkozta a kétszeres Oscar-díjas sztár. – A színészetet élőben lehet a legjobban megtanulni. Amit a filmezésbe beleviszek, azt is színházban tanultam. Játszottam már O’Neill-t, és A védelmezőben is felhasználom, amit az ő segítségével értettem meg.

A négy évvel ezelőtt bemutatott A védelmező több mint 192 millió dollárt hozott, Denzel Washington és a rendező Antoine Fuqua nagy sikere lett: nem csoda, hogy pályájuk során először mindketten elvállalták egy folytatás elkészítését.

Forrás: IC Press

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu