Hang nélkül – Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne haljon…

FILMKRITIKA – Tulajdonképpen nagyon egyszerű szabályai vannak annak, hogy halálos, kegyetlen, vérszomjas és elképesztően gyors idegen lények támadását túléljük. 1. Maradj csendben. 2. Ne térj le a megszokott útvonalról.  3. A vörös fény azt jelenti, hogy menekülnöd kell. Legalábbis így tudjuk túlélni az idegen lények támadását a Hang nélkül című horrorfilm szerint, amelyben poszt-apokaliptikus világban járunk, ahol rémisztő, idegen szörnyek egy túlélő családot terrorizálnak.

 

Evelyn (Emily Blunt) és Lee (John Krasinski) Abbott egy fiatal házaspár, akinek három gyermeke van és akik egy teljesen elhagyatott farmon élnek, New Yorktól északra. A család hónapokig nem koncentrált másra, csak a túlélésre egy olyan világban, amelyet vérszomjas, és rovarszerű idegen lények rohantak el, akik hang alapján vadásznak az emberekre. Ebben a világban egyetlen kimondott (és nem halkan suttogott) szó, vagy bármilyen zörej a halált jelentheti, ezért az Abbott család halálos csendben él, mezítláb járkál és jelbeszéddel kommunikál egymással.

Kombinált gondolatok

Egyszerűsége ellenére a Hang nélkül című horrorfilmben több filmes elemet és kreatív gondolatot kombináltak az alkotók – leginkább John Krasinski, a film rendezője, társforgatókönyvírója (Scott Beck és Bryan Woods mellett) illetve Emily Blunt színésznő valódi férje.

A végeredmény egy igazi feszes, sallangoktól mentes, és mégis művészi horrorfilm, nagyon kevés karakterrel, helyszínnel, és egy tökéletes másfél órás időtartammal, amely pont elég erre a horrortörténtere.

Családi kör

Anélkül, hogy bármi lényegeset elárulnánk a sztoriból, annyit megosztunk, hogy a Hang nélkül (eredeti címe: A Quiet Place) főszereplői, az említett kis család tagjai egy erdő mélyén élnek, messze a várostól. A három gyereknek néha nagyon nehéz elmagyarázni, hogy állandóan csendben kell maradniuk, kivéve Reagent (Millicent Simmonds), aki születése óta süketnéma, amely okból kifolyólag gyakran azt sem hallja, mi történik körülötte, vagy nincs tisztában vele, hogy zajt kelt.

A rendkívül leszűkített szereplői gárda, és alapvetően borzasztóan egyszerű alapfelállás történet révén úgy kellett a rendezőnek a feszültséget felépítenie, hogy sohase essen túlzásokba, mégis meglepetést tudjon okozni ebben a horror témájú kamaradrámában.

Ehhez szükség volt persze a színészek maximális kémiájára, amely persze rendező és női főszereplő, férj és feleség Emily Blunt és John Krasinski között nyilván nagyszerűen működött, azonban az igazán meglepő, hogy a két gyerekfőszereplő (akik persze a valóságban nem Krasinskiék gyerekei): Millicent Simmonds és Noah Jupe még őket is lejátsszák a vászonról. Ami Millicent Simmonds esetében különösen megragadó, hogy a fiatal lány a valóságban is süketnéma – talán ezáltal is válik hitelessé a karaktere.

Suttogások és elfojtott sikolyok

A Hang nélkül persze a legtöbbször a csenddel operál, azonban a suttogások, az apró zörejek épp ezért kapnak nagyobb jelentőséget, különösen, amikor Reagen-féle jeleneteket láthatjuk, ilyenkor szinte mi magunk is átérezzük a lányt nyomasztó süket csend súlyát.

Miközben a lány süketnéma, addig a szörnyetegek minden zörejt meghallanak, a gusztustalan hallójárataikon keresztül a legapróbb zörejre is felfigyelve és az áldozatokra kegyetlenül lecsapva.

A film egyébként könnyedén betérhetett volna a poszt-apokaliptikus klisék zsákutcájába, azonban azáltal, hogy csak a legszükségesebbet mutatja meg ebből a rémálomból, sokkal hitelesebbé válik.

Kár, hogy a forgatókönyvet azért néhol elég logikátlan részek húzzák le: időnként nem igazán érthető bizonyos karakterek szerencsétlenkedése, vagy rossz döntéseik.

Persze, ki is várná el, hogy ebben a kiélezett, embertelen helyzet mindig ésszerűen döntsenek – e rossz döntések is néha emberibbé, hihetőbbé varázsolják a filmet.

-BadSector-

Hang nélkül

Rendezés - 9.2
Színészek - 9.1
Történet - 7.4
Látvány - 7.8
Hangulat - 9.2

8.5

KIVÁLÓ

Persze, ki is várná el, hogy ebben a kiélezett, embertelen helyzet mindig ésszerűen döntsenek – e rossz döntések is néha emberibbé, hihetőbbé varázsolják a filmet.

User Rating: 4.4 ( 2 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu