Agresszív terjeszkedésbe kezd a Sony két fronton is

Két irányzatban próbál a Sony komolyabban bővíteni.

Hiroki Totoki, a Sony pénzügyi főnöke egy pénzügyi megbeszélésen arról beszélt, hogy a PlayStation 4 felhasználóbázisa és a hálózati (PlayStation Network/Store) bevételekből több profitjuk van, és emiatt a cégnek fontos lesz terjeszkedni a stabil hálózati üzleti modelljükkel.

Megfigyelték, hogy a hardveres „csúcs” elérése után egy évvel következik a szoftveres csúcsteljesítmény, és Totoki szerint megvan a szoftveres (játék-) eladásokban a momentum, és mivel a hálózati szolgáltatásokban is jól teljesít a Sony (PlayStation Plus-előfizetői bázis, például), nincs okuk az aggodalomra. Így ne lepődjünk meg, ha a PlayStation Store, PlayStation Plus, PlayStation Now szolgáltatásokban a Sony elkezd komolyabban akciózni gyakrabban is, hogy itt is fejlődni tudjanak.

De nem csak a Sony Interactive Entertainment érintett a játékokban – a Sony Music Entertainment is növekedést mutatott fel, ugyanis az iOS-en és Androidon elérhető Fate/Grand Order jól szuperál, és a SME profitjának 30 %-át a mobilos játékok hozták össze. Emiatt a Sony úgy gondolja, hogy „agresszív promócióba” kell menniük, hogy az anime IP-ket hirdethessék (a korábban említett játék is ide tartozik).

Szóval a mobilos és hálózatos tervekben gondolkodik most a japán cég. Érthető is – közben a PlayStation 5-re vár mindenki.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu