Az új Ponyvaregény?

MOZI HÍREK – Az amerikai mozik vezetői évente egyszer összegyűlnek Las Vegasban, hogy megismerkedjenek a következő év filmjeivel – és ilyenkor illik őket lenyűgözni. A Sonynak az idén biztosan sikerült.

– Robert Redford és Paul Newman óta nem volt ilyen izgalmas színészpáros, mint amivel mi jövünk jövőre – mondta a közönségének Quentin Tarantino, amikor megjelent a Caesar’s Palace konferenciatermének hatalmas színpadán. És most talán még felvágással sem vádolhatja senki, hiszen Leonardo Di Caprio és Brad Pitt lesz a két főszereplője. Az új Tarantino-film, amely a tervek szerint 2019 augusztusában kerül a mozikba 1969-ben játszódik, és egy divatból kiment tévészínész meg a vele lakó dublőre a két hőse.

– A film az ellenkultúrák robbanásának idején, a hippiforradalom idején, az új Hollywood legjobb korszakában játszódik – magyarázta a rendező, és még egy sokat ígérő mondatot tett hozzá –: az eddigi filmjeim közül ez áll a legközelebb a Ponyvaregény-hez.

Mindehhez a rendezőjével együtt érkező Leonardo Di Caprio-nak nem volt sok hozzátennivalója.

– Nehéz egy filmről úgy beszélni, hogy még egy kockát sem forgattunk belőle – mondta a színész.

Forrás: IC Press

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu