Az Activision rádöbbent, hogy a battle royale bizony nagyszerű játékmód

A cég főnöke, Bobby Kotick a negyedéves pénzügyi jelentések során tartott meetingen vázolta fel a jövőbe mutató koncepciót.

Mostanában már a vízcsapból is battle royale folyik, így nem csoda, hogy a nagy kiadók kapva-kapnak a PUGB és a Fortnite sikere után az új játékmódon. Ezúttal az Activision Blizzard ügyvezető igazgatója, Bobby Kotick döbbent rá arra a fantasztikus felfedezésre, az említett két játék hatalmas sikert aratott, amely a saját multis játékukat, a Destiny 2-őét  is némileg felülmúlta.

Bár az Activision eladási eredményei jók, az átlagos havi felhasználószám nem nagyon csökkent (sőt, bizonyos esetekben még nőtt is) a vállalat olyan termékeinél, mint a Call of Duty brand, a World of Warcraft, vagy az Overwatch, nyilván Kotick figyelmét sem kerülhette el a Fortnite és a PUBG kiugró sikere.

„Ez az újfajta játékmód már minden játékközösségben dívik, így a legtöbb játékfranchise számára egy nagyon fontos játmód lesz.” – hangsúlyozta Kotick.

Activision azt javasolta, hogy a kamat lehet mobil inkább konzolokra és PC-re, és kifejtette, hogy „amikor azt látjuk, az emberek innovációs érdekes módon, gyorsan kitalálni, hogyan készíthet ihletet. Mint cég, a DNS-ünk és kultúra, látjuk, mi vonzza a lakosságot, és jó vagyunk abban, hogy inspiráljuk magunkat ebben. ”

Kotick továbbá azt is megemlítette, hogy nagy fontosságot tulajdonít a mobilplatformnak a PC és a konzol mellett.

Pár hete egyébként arról is esett szó, hogy Nintendo Switch-re megjelenő Call of Duty: Black Ops IIII esetleg szingli rész nélkül és battle royale móddal felvértezve kerülne majd a boltokba.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu