Eddie Marsan 7 napja

MOZI HÍREK – Eddie Marsan-t mindenki ismeri… legfeljebb nem tudja a nevét. Az egyik legfoglalkoztatottabb brit színész több mint 100 filmben játszott már, és a Sherlock Holmes-ban ugyanúgy megállja a helyét, mint Mike Leigh súlyos filmjeiben – és most különleges, egyszerre fenyegető, ravasz, de szerethető, bölcs figurát alakít a 7 vérfagyasztó nap (7 Days in Entebbe, hazai bemutató: május 10.) című filmben, amely egy valóságos túszdráma rekonstrukciója. Ő alakítja azt a férfit, aki semmiképp nem hajlandó tárgyalni a terroristákkal, és mindenképpen a lehetetlennek látszó mentőakció pártján áll.

– Az a Simon Perez, akit én játszom, nem szimpla figura – nyilatkozta a színész, aki azt mondja, a 7 vérfagyasztó nap lett az egyik kedvenc filmje. – Bonyolult helyzetben van, és bonyolult döntéseket kell hoznia. Kiismerhetetlen, élvezi is a hatalmát, játszik, pedig óriási a tét. De szerintem, éppen ezért jó ez a film: mert senki sem egyszerű benne, minden döntés bonyolult, és megéri, hogy még egyszer végiggondoljuk. Pedig azt hinnénk, egy túszszabadítás során nem szabd sokat agyalni, csak géppisztollyal a kézben rohanni kell a megfelelő irányba. De nem. Semmi sem ilyen egyszerű. Szerintem, ennek a filmnek ez az üzenete…

Forrás: IC Press

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu