„Üres volt a Dragon Age: Inquisiton világa!” – ismerte el az ex-BioWare-es

A nyílt világával 2014-ben év játéka díjakat elnyerő, de utólag megosztó véleményeket is produkáló Dragon Age: Inquisitionnel kapcsolatban kritikus volt a korábban a Dragon Age-főnöknek is nevezhető Marc Laidlaw.

Laidlaw-val egy hosszú interjút készített az Eurogamer, ahol ezt nyilatkozta a korábban a BioWare-nél a Dragon Age „mindenese” posztot betöltő Marc: „Észrevettük, hogy egy kicsit üres volt [a Dragon Age: Inquisition világa]. Imádom, ahogy a The Witcher 3 sokkal filmszerűbb, keményebb történetes küldetéseket rakott azokban a nyílt világokba, hogy kiegyenlítse a tempót, és mindezt úgy tette, hogy a játékosok igencsak pozitívan értékelték. A mi esetünkben úgy érződött, hogy a játékunknak két fázisa volt: voltak dolgok a nyílt világban, ahol az írók jó munkát végeztek a témáikkal, így az egyik küldetés például arról szólt, hogy egy felfedező osztag elveszett, és tele volt jegyzetekkel, de aztán nem volt ugyanilyen intenzív, amikor visszamentél az időben megmenteni Lelianát Redcliffe-től. Azok erősen filmszerűen voltak – szerintem egy kicsit kellemetlen volt a következetesség hiánya miatt.

Ha visszamehetnék [az időben], biztos, hogy komolyabban belenéznénk a The Witcher 3-ba úgy, hogy már ismerem azt. A költségvetésünk nem volt kiegyensúlyozva.”

Laidlaw arról is beszélt, hogy a PAX East 2013-as demóhoz képest ki lett vágva pár dolog a Dragon Age: Inquisition végleges változatából. „Eléggé rosszúl érzem magam a PAX demó miatt, hiszen annak olyan feature-jei voltak, amelyeket utólag ki kellett vágnunk. Ez sajnos a fejlesztéssel jár: öt platformon vagy [PlayStation 4, Xbox One, PC, PlayStation 3, Xbox 360], és ebből kettő sokkal idősebb a másik háromhoz képest. Nagyon jó ötletek voltak, és látni szerettem volna őket [a végleges kiadásban], de eközben nem voltak annyira kidolgozva.”

Remélhetőleg a következő Dragon Age, ami már elvileg készülget a BioWare berkein belül, nem kerül ilyen zsákutcába. Persze ehhez az is kell, hogy a jövő tavaszra megjelenő Anthem ne legyen kudarc…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu