TESZT – Az XCOM-széria mára egyértelműen klasszikussá nőtte ki magát. Vártuk is az új részt, mint a messiást, azonban jóval tovább váratott minket, mint ahogy azt laikus gamer emésztőrendszerünk képes lenne befogadni. A 2016-ra való csúsztatás egy érvágásnak felelt meg a rajongók számára, de azért így-úgy csak sikerült kiböjtölnünk a megjelenésig. Lássuk megérte-e várni.

A folytatás története szerint a föld népe elbukott a megszállók elleni küzdelemben. Az XCOM-ot felügyelő tanács az idegenek mellé állt és felszámolták a szervezetet. A világ, amibe csöppenünk majdnem hogy tökéletes. A betegségek eltűntek, a génterápia minden napos az esetleges rászorulókon, tehát elmondhatjuk, hogy egy szebb jövő épült az idegenekkel való együttműködés óta. Viszont van az a pont, ahol elfogy a mézesmadzag.

Az érem másik oldala

Ha az imént felvázolt világ valóban létezne a játékban, akkor az XCOM 2 lenne a világegyetem legértelmetlenebb szórakoztatóipari terméke, hiszen egy ilyen világban mi dolgunk lehetne? Természetesen itt is felüti a fejét a gubanc. A szép, új világ csupán egy látszat, és a világot uraló, ADVENT nevet viselő kormány elnyomja az emberi fajt. Kiszipolyozzák, hasznosítják az őslakosokat, és ha már nincs rájuk szükség…

Szerencsére persze minden érmének két oldala van. A reményt jelképező fénysugár ezúttal az ADVENT ellenségeinek a képében jelenik meg, akik szembeszállnak a kizsákmányoló kormánnyal. Persze ettől egyértelmű terroristák lesznek a világ szemében, így mindenki rájuk vadászik. És természetesen mi, a rossz (=nehezebb) oldalra kerülünk, az ellenállók oldalára. Célunk felszámolni a megszállást, és megszabadulni az elnyomó kormánytól.

Otthonunkként az AVENGER elnevezésű bárka fog szolgálni, amiben felépíthetjük bázisunk különböző épületeit. Ahogy az eddigiekben is, a fejlesztésekhez, építéshez a megfelelő „szakembert” kell felkeresnünk. A küldetések során pedig a sorozattól már megszokott körökre osztott stratégiai játékmenetben kell leölnünk ellenfeleinket.

Orvosi igazolásokat, táppénzpapírokat előkészíteni!

A játék egyik része, a csatározás. Ezen motívuma a megszokott menetben folyik le. Kijelöljük az általunk mozgatni kívánt karaktert, megmondjuk hova menjen, hova bújjon, miként viselkedjen (támadjon, rejtőzködjön, osonjon stb.). A pályák elrendezése TÖKÉLETES! Minden pályarészen megadja a játék a lehetőséget a többféle megoldásra. Próbálkozhatunk hallkan, igyekezve elkerülni a nagyobb konfrontációkat, viszont ez sajnos nem mindig kifizetődő. A másik pedig a hangos, „bumm-bele” hozzáállás, ami többször kifizetődő, viszont többször követel áldozatot is, akik pedig játszottak már XCOM-mal, azok tudják, hogy amelyik karakter meghal, az nem tér vissza csodával határos módon, kivéve persze, ha újratöltjük a mentést és megpróbálkozunk az adott résszel újra.

Az XCOM 2 másik része a (fuck’n) micro menedzselés! El is értünk a program magjához! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a programban mindent testre szabhatunk a bázisunkon. Mindent fejleszthetünk, mindent cserélhetünk, mindennel foglalkozhatunk. A „csatáraink mezétől” kezdve a legapróbb és jelentéktelenebb kiegészítőig mindent olyanra formálunk, amilyenre csak akarunk. Az időnk java részét a bázison fogjuk eltölteni, ahol megrögzött, egérgyilkos módon kattintgatjuk majd a különböző upgrade-eket, hogy még jobb felszerelést biztosítsunk harcosainknak, akikkel a bevetésekre indulunk.

Sajnos a bázison történő „macerálgatás” túlságosan is hangsúlyos, így ha nem fordítjuk rá a megfelelő időt, akkor egy idő után esélytelenek leszünk az összecsapásokban. Viszont lesznek olyanok (mint jómagam), akik ugyan szeretik a micro menedzselést, viszont egy bizonyos határon belül. Ezen rétegnek elárulom, hogy ezt a határt az XCOM 2 nem csak, hogy átlépi, de a horizontnyi távolból még le is köpi azt! Annyit kell ebbe a játékba „mütyürészni”, hogy azt egy laikus gamer el sem hiszi. Ez pedig sajnos háttérbe szorítja a lényegi, és ténylegesen élvezhető részt, a körökre osztott stratégiai csatározást. Ezt azért én eléggé sérelmeztem. Ahhoz, hogy egy bizonyos szinten felül sikeres lehessen az ember, hosszú negyed/fél órákat (ha nem többet) kell eltöltenie a bázison építgetéssel, fejlesztgetéssel.

A térképen haladgatva, felszabadítjuk az egyes szektorokat. Ehhez persze nem elég, ha kiiktatjuk a helyi ellenségeket, még a bárkát is oda kell navigáljuk (különben biztos unatkoznánk). Ha ez pedig nem elég, jobb, ha tudjuk, hogy nem csupán mi fejlődünk és kutatunk új technológiák után. Minden percben tör előre az ellenség is. Persze, ha időben reagálunk, egy szabotázsakció menten borsot dörgöl az idegenek orra alá.

Komolyan regényt lehetne írni arról, hogy mennyi minden van még a játékban. A térképre érkező eventek folyamatosan frissülnek, mindig van mit tenni. Szerencsére a helyszínek már változatosabbak, mint az előző részben, amiben gyakorta fordult elő ismétlődés az egymást követő pályák között. Jelen esetben is találunk hasonlóságokat, sőt előfordul, hogy kikapjuk kopp ugyanazt a helyszínt, viszont némileg átrendezve.

Vizuális „végkielégülés”?

A játék grafikája nem hagy kívánni valót maga után. Az Unreal engine remekül szuperál ismét, és komolyan egy-egy screenshot a játékból felér egy hivatalos poszterrel, amivel aztán a falunk is díszíthetjük. A helyszínek mocskosul jól festenek. A városokban steril körülmények uralkodnak, a lázadók mocskos vityillói pedig erős kontrasztot adnak a programnak. Az összkép pedig nagyon élőnek hat. Remek élmény.

Karaktereink már kevésbé rajzfilm-„szagúak”, az idegenek pedig változatosak, és szépen megrajzoltak. Minden a legapróbb részletig kidolgozott, ez pedig erősíti a játék steril (szinte már hypo szagú) hangulatát.

Ha meguntad az életed…

A játék kifejezetten jóra sikeredett. Sokat fejlődött az elmúlt időszakban, és annyi újítás került bele a fegyverektől kezdve, az idegeneken át, a történeten keresztül egészen a játékmenet legapróbb részleteiig, hogy azt nem lehet 20 oldal alatt körbejárni.

Az XCOM 2-t azoknak ajánlom, akik szeretnek szöszmötölni, micro menedzselni, és nem dobják el az agyukat attól, ha félórákat töltenek a bázison vehemens kattintgatás közben, hogy felszereljék embereiket, és nem sajnálják az időt az összecsapások aprólékos megtervezésére sem. Akik viszont inkább az akciójátékok felé vonzódnak, azoknak a játék maga lesz a legdurvább kínzás, amit valaha csak átélhettek.

-Kese-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: 2K Games

Fejlesztő: Firaxis Games

Stílus: Turn-based taktikai

Megjelenés: 2016. febr. 5.