„Nagy és unalmas volt a Horizon Zero Dawn korábbi prototípusa!” (Guerrilla Games)

Önkritikát gyakorolt a Guerrilla Games… de hogyan?

Még februárban arról számoltunk be, hogy jó egy év alatt a PlayStation 4-exkluzív játék 7,6 millió eladást mutatott fel, ami igencsak jó eredménynek nevezhető. (Ezzel rekorddöntő lett, de szerintünk a God of War túl fogja szárnyalni.) Persze a fejlesztés és annak sikeres eredménye mögött volt kudarc is, nem kevés…

Eredetileg ugyanis a Guerrilla által két éven át fejlesztett prototípus esetében a Sony megkérdőjelezte a játék méretét, megvalósíthatóságát, és azt is, hogy a játékosoknak egyáltalán fel tudja-e hívni a figyelmét. Erről a Horizon Zero Dawn felelős producere, Angie Smets beszélt a Nordic Game Conference-en (erről számolt be hollandul a Control Online, amit a WCCFTech lefordított.) „Erre nem számítottunk, mert nem láttuk a játék gyenge pontjait,” mondta Smets.

A Horizon Zero Dawnot egyszerre nyújtották be a Dark Silence névre hallgató bunyós játékkal, és a prototípus során Aloy világa jóval nagyobb volt – a Grand Theft Auto V, a The Elder Scrolls V: Skyrim, a Grand Theft Auto San Andreas és a World of Warcraft területeit egybevéve is nagyobb volt a Guerrilla elképzelése! Ennek meg is lett az eredménye: a csapat elvesztette koncentrációját. Olaj volt a tűzre a 2015-ös E3-as bejelentés után elkezdett játéktesztelés is: „rosszabb mint unalmas” állapotú volt akkortájt a játék szerintük!

Szerencsére a hibákat többnyire kiköszörülték. Így kell ezt. Akár jöhet is a folytatás bejelentése az E3-on.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu