Az Evolve bukásáról ír egy volt fejlesztője

Egy kifejezetten hosszú Reddit-poszttal lépett elő Matthew Colville, aki a Turtle Rock Studiosnál a vezető író pozíciót tölti be – így volt is rálátása arra, hogy szerinte hol siklott ki a hype után gyorsan elhaló projekt.

Ezúttal nem fordítjuk le szóról szóra az egészet, mert akkor folytatásos novellában kellene közölni. Colville elárulta, hogy amikor a csapatba került, akkor több művész volt mint programozó. Sok szörnykoncepciót és viselkedést dobtak ki a fejlesztés során, mivel figyelemelterelő volt.

A probléma Colville szerint ott merült fel, hogy senki sem fizetett volna nekik a játék elkészítéséért, mert nem lett volna olyan dolog, amit a doboz hátoldalára felírhattak volna. A 4v1 koncepció mellett kiemelte, hogy szerinte inkább költenek a kiadók egy ötödik folytatásra 60 millió dollárt, amit már belsőleg elkészítettek, és alig lenne eltérő az addigi felvonásoktól. Egy barátja szerint azért működött a 4v1 felállás, mert mindenki szerepet játszott az Evolve-ban, és amikor a győzelemért kezdtek játszani, nem állt össze az elképzelés már.

A hősök és a szörnyek teljesen eltértek egymástól, nem használták ugyanazt a játékmechanikát, és ez nehézzé tette a balanszolást. A két térfél merőben mást játszott, és ez megoldatlan maradt, és így az új tartalmak implementálása (nem a kiegyensúlyozása, CSAK a beépítése!) is már gondot okozott. Ez elkerülhető lett volna szerinte, ha a mesterséges intelligencia irányította volna a szörnyet, és így Colville úgy gondolja, hogy egy „merőben eltérő, sokkal szórakoztatóbb, lekötőbb játék” lehetett volna az Evolve-ból, ami nem úgy működött, ahogy az akkor piacon levő játékok (pl. a mesterlövészpuska nem okozott egy lövéssel halált, hanem a társainknak adott több sebzést azokon a pontokon).

Sosem oldották meg a 4v1-et, de ezen túl még maga az ár is gondokat okozott – 60 dollár fejenként sok volt, és egyedül nem nagyon lehetett játszani az Evolve-ot, ugyanis az együttműködésen volt a hangsúly. Fontolgatták az ingyenes megjelenést (így a kozmetikai tárgyakért kértek volna pénzt), de közben az eredeti kiadó, a THQ megszűnt. Szerinte még az is hiba volt, hogy kb. háromhavonta kapott csak frissítést az Evolve, amiben a játékosok a megjelenéskor gyorsan találtak hibalehetőségeket, a csapat pedig ezeket nem tudta kiküldeni patch formájában, holott belsőleg 24 órán belül elkészültek vele. Végül még kiemelte azt is, hogy az internetes sajtó főleg a kozmetikai DLC-k mennyiségére és árára szállt rá, így egy boxzsákká téve az Evolve-ot. Colville legalább annak örült, hogy cosplayek, rajongói rajzok és weboldalak készültek az Evolve-ból.

Még 2016 végén arról volt szó, hogy a Turtle Rock egy kooperatív, sötét, fantasy FPS-en dolgozik, amit 2018-ra datáltak. (Vannak VR-es projektjeik is.) Nos, ez nem tűnik jelenleg valószínűnek…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu