CSI Miami – Higgy nekünk: válts csatornát! [RETRO – 2004]

RETRO – Az ember mindig jobbra számít… Abban reménykedtem, hogy a CSI előző két része óta eltelt idő alatt a készítők a miamis ügyeket feldolgozó részre már csak újítanak valamit, és nem tolják ismét ugyanazt az elavult cuccot az arcunkba. Pedig de.

 

A TV-sorozatok világában egyre nagyobb divat társsorozatokat készíteni: Buffy mellett ott van Angel, a Helyszínelők mellett pedig nálunk is nagy siker a Miami Helyszínelők. A két utóbbiból a 369 Interactive készít rendszeresen nyomozós kalandjátékot, és a „sima” CSI-k után most eljött az idő, hogy Miamiban is reszkessenek tőlünk a bűnözők. Sajnos mi csak ásítunk.

Mint az előző részekben, a társunktól ugyan most is kérhetünk segítséget, de ez ezúttal is lerontja a végső értékelésünket, így az ember inkább szenved tovább, mint hogy rossz szájízzel „cheateljen”.

Teljes a létszám – de minek?

Pedig a készítők ezúttal is kéz a kézben dolgoztak a TV-sorozat készítőivel: az összes helyszínelőt alakító színész most is hangját adta virtuális megfelelőjének. A szereplők külseje szódával elmegy, bár David Carusóval láthatólag kicsit megszenvedtek a készítők, de a szexi Emily Proctert legalább nem szúrták el.

Akármennyire is csinos azonban Emily, vagy hitelesek a többiek, most sem őket magukat, hanem – ezúttal is – egy névtelen, színtelen, szagtalan, láthatatlan nyomozót irányítunk. Értem én a szándékot, hogy így akarták minél inkább belevonni a játékost a CSI világába, de mégis annyira szánalmas ez a megoldás, különösen, amikor még erőltetett párbeszédekkel is („Nahát, maga új a csapatban? Még nem is láttam… Úgy látszik, öregszem”) valahogy hangsúlyozni próbálják szerepünket.

Másrészt most is rettenetesen idétlen, hogy míg mi magunk oldjuk meg az ügyet, addig aktuális társunk általában túl sok mindent nem csinál, csak ott posztol mellettünk. Könyörgöm: miért nem irányíthatjuk legalább a sorozat tagjait?! Vicces, hogy a játék hivatalos honlapján ráadásul ennek ellenkezőjét állítja az Ubisoft („play as Horatio Caine” stb.)… Látta már egyáltalán a cégtől valaki ezt a játéksorozatot, vagy csak forgalmazzák??

Mint az előző részekben, a társunktól ugyan most is kérhetünk segítséget, de ez ezúttal is lerontja a végső értékelésünket, így az ember inkább szenved tovább, mint hogy rossz szájízzel „cheateljen”.

Still Life

A miamis részben az a legfurcsább, hogy az előzőekkel ellentétben valahogy sokkal inkább kiütköznek rajta a motor hibái: steril, primitív, élettelen grafika, természetellenes helyzetben ácsorgó figurák és így tovább. A kamerát a Myst-klónoknál megszokott módon, fix helyen ácsorogva forgathatjuk, ami manapság igencsak elavult megoldás.

Ez önmagában még nem is lenne akkor baj, ha a helyszíneken minden tereptárgy nem lenne egyébként is annyira mozdulatlan. Azért így 2004 vége felé az ember már egy hagyományos kalandjátéktól is elvárja, hogyha egy patak mellett áll, akkor abba legalább két animációs fázist berakjanak, ahogy csörgedezik, ne csak egy béna állóképet nézzen róla. Emellett a dél-floridai helyszínelők irodája sokkal kevésbé kidolgozottabb, mint Las Vegas-i kollégáiké.

Mint az előző részekben, a társunktól ugyan most is kérhetünk segítséget, de ez ezúttal is lerontja a végső értékelésünket, így az ember inkább szenved tovább, mint hogy rossz szájízzel „cheateljen”.

Mégis, kinek a játéka?

Ezzel szemben a megoldásra váró ügyek aránylag érdekesek, viszont kár, hogy ezúttal túlnehezítették a játék „pixelvadászós” és a helyszínelők speciális szerszámait felhasználós részeit, így még a kezdő kalandorok kedve hamar elmegy az egésztől, pedig szerintem ők számítanak tipikus célközönségnek. Az oktatóban inkább általánosságokat mondanak el, amelyek keveset segítenek a konkrét eseteknél.

Mint az előző részekben, a társunktól ugyan most is kérhetünk segítséget, de ez ezúttal is lerontja a végső értékelésünket, így az ember inkább szenved tovább, mint hogy rossz szájízzel „cheateljen”.

Mint az előző részekben, a társunktól ugyan most is kérhetünk segítséget, de ez ezúttal is lerontja a végső értékelésünket, így az ember inkább szenved tovább, mint hogy rossz szájízzel „cheateljen”. (Helyesebben: szenvedne, ha ez a játék megérné a fáradságot, de sajnos ez közel sem igaz rá.) Az egészre a „koronát” az adja, hogy a játék többször is durván lefagy, az egyik helyen pedig egész egyszerűen nem is lehet továbbjutni! Röhej. Kár ezekért a remek kis sorozatokért, egy tisztességes és hozzáértő csapat kezében sokkal jobb kalandjátékokat is ki lehetne hozni belőlük. Ezekkel viszont „helyszíneljen” a hóhér.

-BadSector-(2004)

Pro:

+ A sorozat szereplői mind adták a hangjukat
+ Maguk az ügyek viszonylag érdekesek
+ A hangulata egész korrekt

Kontra:

– Borzasztóan elavult, primitív motor…
– …amely itt valahogy még gyengébben muzsikál
– Bug-hegyek, annyira lefagy, hogy be sem lehet fejezni!


Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: 369 Interactive, Gameloft (iOS)

Stílus: Kaland

Megjelenés: 2004.11.16

CSI:Miami

Játékélmény - 6.5
Grafika - 5.5
Történet - 6
Zene/Audio - 5.5
Hangulat - 5.5

5.8

ÁTLAGOS

Kár ezekért a remek kis sorozatokért, egy tisztességes és hozzáértő csapat kezében sokkal jobb kalandjátékokat is ki lehetne hozni belőlük. Ezekkel viszont „helyszíneljen” a hóhér.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu