Jön a World of Warships konzolokra 2019-ben

A Wargaming bejelentette, hogy következő évben a PlayStation 4 és Xbox One konzolokra is ellátogat a free-to-play játékuk.

A World of Warships még 2015-ben jelent meg PC-re, a fókuszt pedig a csatahajók közti ütközetek kapják benne. A Wargaming a jármű-központú háborús játékokkal foglalkozik, az első ebben a szériában a már 8 éve, 2010-ben megjelent World of Tanks volt, majd azt követte 2013-ban a World of Warplanes 2013-ban. Ahogy ezen címek is, most a Warships is megpróbálja meghódítani a konzolos közönséget. A Wargaming címei együtt egyébként már több, mint 200 millió emberhez értek el.

A konzolos verzió egyébként Legends alcímmel érkezik majd, méghozzá exkluzív, PC-n nem elérhető tartalmakkal – ezekről leghamarabb az idén augusztusban esedékes Gamescom-on tudhatunk meg majd információkat a Wargaming szerint.

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu