Cyberpunk 2077 – Kiszivárgott a sajtóbemutató hangfelvétele, új infókat tudtunk meg

Az E3 2018 alatt zárt ajtók mögött mutatták be egy közel egy órás demó keretében a Cyberpunk 2077-et a sajtó tagjainak – erről szivárgott ki egy hangfelvétel, emellett pedig további új dolgokat is megtudtunk a játékról.

A DSOGaming szivárogtatta ki az említett felvételt, méghozzá két részletben, melyek itt és itt elérhetőek. A felvételekből lényegében ami újdonságnak számít, az V (a főszereplő) hangja, illetve a játék hangeffektjei és zenéi, ugyanis, bár a vetítés zárt ajtók mögött zajlott, az ott látottakról már korábban beszámolhattak a sajtó munkatársai.

Azt viszont sikerült megtudnunk, hogy a Cyberpunk 2077-ben nem lesz semmiféle töltőképernyő, tehát a városban való közlekedés és az épületekbe való átjárás is teljesen folyamatos, megszakításmentes lesz. Ez alól csak a gyors utazás képez kivételt, mellyel még jelenleg is kísérleteznek a CD Projekt RED fejlesztői.

Ami pedig a repülő autókat illeti: a Metro GameCentral készített egy interjút a stúdió level designer-ével, Max Pears-szel, ebből pedig kiderül, hogy sajnálatos módon nem áll majd módunkban vezetni őket, de legalább bizonyos küldetések során lesz lehetőségünk a belsejükbe huppanni. A gyalogos, az autós és a motoros közlekedési módok lesznek a meghatározóak.

A Cyberpunk 2077 még nem rendelkezik megjelenési dátummal, az viszont több, mint valószínű, hogy a következő generációs konzolokra is megjelenik majd. Feltételezhető platformok: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox (Next).

Források: PCGamer, WCCFTech, VG247

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu