A FIFA 18 megjósolta a világbajnokság győztesét

Franciaország lett a győztes, ahogy azt az EA Sports előrejelezte, ez pedig már megtörtént 2010-ben és 2014-ben is (Spanyolország és Németország esetében).

A 2018-as FIFA World Cup szimulációt az EA Sports tartotta néhány hete a FIFA 18-ban és sikerült megjósolni, hogy Franciaország lesz a befutó győztes. Persz lehetne ezt szimpla egybeesésnek nevezni, ha ez már nem a harmadik alkalom lenne, hogy az amerikai vállalat megjósolta az eredményeket. 2010-ben a spanyolok győzelme lett előre jelezve Dél-Afrikában, majd 2014-ben a németek győzelme Brazílióban.

Persze azért a szimuláció sem tévedhetetlen, például az említett világbajnokságokat megelőző körülmények egészen máshogy alakultak a játékban, mint a valóságban.

A következő világbajnokság Qatar-ban kerül megrendezésre 2022 decemberében, szóval nem árt, ha figyelünk majd arra, mit jelez előre az EA Sports szimulációja.

Forrás: 3DJuegos

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu