Kész a Metal Gear film forgatókönyve [VIDEO]

MOZI HÍREK – Jordan Vogt-Roberts, a rendezője a filmnek, mely Hideo Kojima munkáin fog alapulni, bejelentette hogy ez az egyik legjobb forgatókönyv, amit valaha olvasott.

Jól haladnak a munkálatok a Metal Gear filmmel, ennek apropóján pedig Vogt-Roberts, akit a film rendezésével bíztak meg, interjút adott az IGN-nek:

„Épp csak befejeztük a szkript írását és azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb, amit valaha olvastam” – Vogt-Roberts emellett kitért arra is, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni, ha egy jó videojáték-adaptációt akar valaki készíteni. „Nagyon király és nagyon furcsa [a szkript], nagyon Kojimás, és még ha nem is lennék a film részese, akkor is elolvasnám és ámulnék rajta.”

A múlt héten kezdte Jordan Vogt-Roberts rendező az eredeti Metal Gear játék születésnapját megünnepelni, oly módon, hogy 31 napon a film művészeti rajzaiból naponta feltölt majd egyet. Azok az artworkok, amelyeket eddig feltöltött, az összes rajongót fellelkesítették és egy nemrég leadott interjúban a projekt állapotáról is beszélt, illetve arról is, hogy milyen módon szeretné a filmet megrendezni.

Érdekes Jordan Vogt-Roberts meglátása a „videojátékos filmekkel” kapcsolatban is.

„Azt hiszem, hogy eddig is készültek jó „videojátékos” filmek, csak éppen nem konkrét videojátékokról szóltak. A túlélők viadala és A holnap határa tökéletes példái az olyan videojátékos adaptációknak, amelyek nem valódi videojáték alapján készültek. A holnap határa a legszebb példa, hiszen konkrétan bemutatja, hogy ahogy a videojátékok működnek és halál után újjáéled a karakterünk. A túlélők viadalában pedig „pályáról pályára haladunk” a filmben. Ezek videojátékos filmek, csak éppen nem videojátékokról.”

Egyelőre sajnos nincs megjelenési dátum a Metal Gear filmmel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy Vogt-Roberts egyik kis támogatást szeretne szerezni a sok nyilatkozattal, amíg a filmstúdió a forgatókönyvet olvassa. Ti támogatjátok egy Metal Gear film ötletét? Írjátok le a kommentárokban!

A forgatókönyvért egyébként a Jurassic World és a Kong: Skull Island írója a felelős, aki szinte megszállottan szeretné Kojima-t büszkévé tenni.

Forrás: MovieWeb,  3DJuegos,

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu