A közeljövő PlayStation VR játékai

ELŐZETES – Akció, multiplayer, horror, zenés, lopakodós, platformer és narratíva vezérelt játékok… egy változatos és tartalmas kínálattal a PlayStation VR egészen a generáció végig ellátja majd a játékosokat a virtuális valóságban lévő élményekkel.

 

A PlayStation VR bár eladások terén eléggé sikeresnek mondható, azért eléggé látszik a játékosok visszajelzéseiből meg a játékeladásokból, hogy a felhasználók nincsenek megelégedve a jelenlegi VR élménnyel – a legtöbb VR cím nagyon olcsónak, gimmick-szerűnek hat, ráadásul többnyire kimondottan rövidek is. Mindez most megváltozhat, ugyanis az elkövetkező egy évben nem csak, hogy sokkal többféle és jóval változatosabb címek fognak megjelenni a platformra, de a legtöbb minőség terén is hatalmas ugrásnak tűnik a VR kezdeti szárnypróbálgatásaihoz képest.

Kiváló példa erre a Blood & Truth, amit fel lehet fogni egyfajta spirituális folytatásként az egyébként egész jól sikerült London Heist-nek, azonban itt már a VR demonstrációjával ellentétben egy tényleges, tartalmas, változatos játékot fogunk kapni. De jó példa lehet a FromSoftware új játéka, a Déraciné is – kezdjük ott, hogyha a Souls szériáról elhíresedett csapat bármit is bejelent, azon érdemes rajta tartani a szemünket.

Egy nemrégiben rendezett esemény folytán lehetőségünk volt számos közelgő PSVR címet kipróbálni, most pedig ezekről fogjuk megosztani a tapasztalatainkat. A bemutatott PSVR játékok listája a következő volt:

Transference (SpecterVision, ősz, 2018)

A Ubisoft összefogott a SpectreVision-nel, egy olyan vállalattal, melynek egyébként Elijah Wood, A Gyűrűk Urából ismerős színész a társalapítója. A játék nagyon érdekes koncepcióval rendelkezik, ami egyébként számomra első sorban a korábbi év egyik meglepetésére, az Observer-re hasonlít. Adott egy tudós apa, akinek rosszul sült el a legutóbbi tudományos kísérlete, ezt követően pedig képessé vált arra, hogy különböző személyek tudatába ültesse át magát egy digitális szimuláció keretein belül. Így hát különböző romlott valóságokon áthaladva kell rejtélyeket felderítenünk és feladványokat megoldanunk ebben a pszichológiai thrillerben. Ami egyébként plusz pont számomra, hogy VR nélkül is játszható lesz.

Firewall: Zero Hour (First Contact Entertainment, agusztus 29, 2018)

A megjelenés óta nyüstölöm a Rainbow Six: Siege-et, a Firewall pedig kétségkívül arra emlékeztet a leginkább… csak éppen itt minden a virtuális valóságban történik. Egyrészt nincs egyjátékos mód, másfelől itt is egy kommunikációt és stratégiákat igénylő taktikai lövöldéről van szó. A különbség annyi, hogy itt 4v4 a felállás. Ami jó, hogy lehet használni a PlayStation Aim Controller-t, amivel azért jóval könnyebb célozni és például a Farpoint-tal ellentétben ebben a játékban a mozgás nem korlátolt egyáltalán, hanem teljesen szabad – a hátulütője annak, hogy bár ez jobban hangzik, ez könnyebben is okozhat szédülést egyes embereknél.

The Persistance (Firespite, július 24, 2018)

A túlélőhorrorok rajongói örülhetnek. A sorozat gyökereihez visszatérő és rendkívül jól sikerült Resident Evil 7 után jön egy újabb cím a zsánerből VR támogatással. A The Persistance a klasszikus horror elemeket vegyíti az akcióval és a lopakodással. Ha már nincs Dead Space, jó lesz ez is, elég hangulatos sci-fi horrornak tűnik. A történetben egyébként egy biztonsági őr klónját kell irányítanunk, akivel fel majd vennünk a harcot az űrhajó fedélzetén lévő rémségekkel.

Astro Bot: Rescue Mission (Japan Studio Asobi! Team, a megjelenési dátum még nem ismert)

Az Astro Bot: Rescue Mission egy szórakoztató és színes platformer játék ami egyáltalán nem próbálja tagadni, hogy a klasszikus Super Mario ihlette, de nem felejti el azt sem, hogy a virtuális valóságban azért kicsit mások a szabályok. A Super Lucky’s Tale-hez hasonlóan itt is fix kamerát kapunk – feltehetően erre a motion sickness elkerülése végett volt szükség, meg a tapasztalatokból ítélve a VR jobb kihasználása végett (igazán ütős kameraszögekkel). A fix kamerát egyébként úgy kell érteni, hogy a kamera mindig egy adott helyen áll majd, de körbe lehet azért nézni, amire szükség is lesz a titkok felkutatása végett. A pályák nagyon jól vannak dizájnolva és a hangulat is rendben van, szóval ígéretes címnek néz ki.

Blood and Truth (London Studio, a megjelenési dátum még nem ismert)

A London Studio a PS VR launch-ára hozta anno össze a London Heist-et, ami bár nagyon szórakoztató volt, de inkább érződött egy rövid technológiai demonstrációnak, mintsem egy teljes értékű játéknak. A Blood and Truth az ott lefektetett alapokra építkezik, most azonban egy normális tartalommal megpakolt játékot és felépítenek az alap koncepció köré. A Blood and Truth elképesztően stílusosan és jól néz ki, különösen egy VR játékhoz képest, a lövöldözések pedig bombasztikusak benne, úgyhogy tartsátok rajta a szemeteket mindenképpen.

Déraciné (From Software, a megjelenési dátum még nem ismert)

A FromSoftware még az E3-mon jelentette be a kifjezetten VR-ra készített címét, amivel megpróbálják megmutatni, hogy a virtuális valóságban milyen lehetőségek rejlenek. A Déraciné lényegében egy grafikus kalandjáték lesz, amiben egy iskolát kell megvizsgálnunk, méghozzá egy olyan lélek segítségével, melyet egy fiatal lány idézett meg. Különböző jeleneteket, eseményeket kell megvizsgálni és megtalálni a kulcsot a történetben való továbbjutáshoz ebben a klasszikus alapokra épülő narratíva-vezérelt játékban. Már csak az a kérdés, hogy ez a játék tényleg kötődik-e valamilyen formában a Bloodborne-hoz…

Beat Saber (Hiper Magnetism, megjelenési dátum még nem ismert)

A ritmusjátékok soha nem mennek ki a divatból, még akkor sem, ha elég sűrűn ingadozik a népszerűségük. A Beat Saber egy nagyon egyszerű ötletből született és meg kívánja mutatni, hogy képes azt felhasználva egy erős és szórakoztató élményt kínálni. A játék kicsit az Audiosurf-re, illetve a Rock Band Blitz-re hajaz, egy 3D-s, előre vezető úton haladunk végig, ahol megfelelő pillanatban kell eltalálni az előttünk álló akadályokat – a különbség annyi, hogy egyfajta fénykardot fogunk mindkét kezünkben, és azokkal ezen akadályokat semlegesíteni. Nézzétek meg a videót, érdekesnek tűnik. Az egyre nehezedő akadályok komoly reflexeket és koordinációt kívánnak. Egyszerű, de addiktív.

Tetris Effect (Resonair, 2018 vége)

Az első Tetris játék több évtizeddel ezelőtti megjelenése óta már számtalan módon próbálták újradefiniálni azt, hogy mi is az a Tetris. Volt már 3D-s változat, volt komplett perspektívaváltás, volt olyan Tetris, amely az eredeti formulát más műfajokkal kombinálta – de VR változat még nem volt soha. Legalább is eddig. A Tetris Effect-ben az az érdekes, hogy lényegében az eredeti Tetris-t ülteti át, viszont VR-ba, különféle hangulatos vizuális elemekkel megspékelve, a hangulat pedig óriási. Persze mellett vannak más módok is, ahol a ritmusérzékünkre is szükségünk lesz és zenei hangokra kell figyelni, a mozdulatainknak pedig összhangban kell lennie a zenével. Jó mókának ígérkezik, az biztos.

Track Lab (Little Chicken Game Company, augusztus 22, 2018)

A zene mindig is össze volt kötve a videojátékokkal, de eddig csak kevés cím volt, amiben saját zenéket alkothattunk meg. A Track Lab viszont pontosan erre nyújt lehetőséget egy virtuális környezetben, ahol stílusos vizuális módon különféle ritmusokat kreálhatunk, egyik hangtól a másikig jutva. Ha pedig minden kész,  egyből a DJ pulthoz ugorhatunk remixelni a számot, átállítani a basszust, és létrehozni egy elektronikus számot magas minőségben, már ha megfelelő mennyiségű időt vagyunk hajlandóak szánni rá.

Dark Eclipse (Sunsoft, megjelenési dátum még nem ismert)

Bár a Sunsoft neve sokak számára ismeretlen lehet, fűződik azért pár klasszikus a nevükhöz, mint például a Batman NES, vagy a Blaster Master. Épp ezért különösen meglepő azt látni, hogy a csapat most egy MOBA címmel állt elő, ráadásul virtuális valóságban, mely játéknak célja, hogy megváltoztassa a zsáner szabályait a VR általi perspektívaváltás segítségével. Nagyon ambiciózus ötletről van szó, meglátjuk, hogy fog majd elsülni.

Intruders: Hide and Seek (Tessera Studios, megjelenési dátum még nem ismert)

Ne tévesszen meg a békés megjelenése a játéknak, ugyanis valójában egy elég komoly témájú címről van szó. A Hide and Seek elnevezésből kiindulva értelemszerűen lopakodnunk kell majd. Egy 12 éves fiút irányítunk, mely gyerek házába betörnek és elfogják a szüleit. Szerencsére a betörők nem tudják, hogy mi is ott vagyunk, így meg kell próbálnunk valahogyan kiszabadítani a szüleinket. El kell ismerni, hogy nagyon érdekesen hangzik, 2016-ban a játék még díjat is nyert (Best University Project a Fun and Serious 2016 rendezvényen).

Anyone’s Diary (World Domination Project, megjelenési dátum még nem ismert)

Az Anyone’s Diary egy olyan világba kalauzol el minket, ahol a három dimenziós, térbeli elemek össze vannak keverve a papírból kivágott, 2D-s elemekkel. A művészi világa és a zene stílusa együtt teremtenek meg egy melankolikus atmoszférát, ami bevezet minket az Anyone nalpójának világába, miközben annak belső problémáin és konfliktusain keresztül navigálunk át. Mindezeket platform és puzzle elemek által élhetjük át.

 

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu