Fejlesztői videókból fedezhetjük fel a Just Cause 4 újdonságait [VIDEO]

Öt darab fejlesztői videót kapott a Just Cause 4, melyek segítenek jobban megismerni a játék világát, történetet, játékmechanikai újdonságait.

Az Avalanche Studios már az utolsó simításokat végzi a sokak által várt Just Cause 4-en, most pedig öt új fejlesztői videóval igyekszik megismertetni a játékosokkal, hogy miért is lesz olyan bombasztikus és egyben különleges a játékuk, részint az Apex engine-nek köszönhetően.

Beszélnek a videókban Solis-nak a világáról, az új szigonypuskáról, ami mindig is a széria egyik meghatározó eleme volt, kapunk új információkat Rico Rodriguez-ről illetve az Apex grafikai engine előnyeiről, megannyi más érdekes dolog mellett.

Ez már egyébként nem az első alkalom, hogy az Apex képességeit demonstrálja a csapat, szeretnék ugyanis kihangsúlyozni, hogy ez milyen mértékben fogja megváltoztatni a játékélményt, még a 3-hoz képest is. A Just Cause 4 megjelenése idén várható, december 4-én, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: 3DJuegos

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu