A Sony reagált a kritikákra E3 2018-as prezentációjuk kapcsán

Szerintük annak volt köszönhető az új bejelentések hiánya, hogy sok játékot túl hamar jelentettek be.

A 2018-as E3 Sony konferencián ott volt a The Last of Us: Part II, a Death Stranding, a Spider-Man, a Days Gone, illetve a Ghost of Tsushima is. Csupa nagyágyú, mindenesetre számos kritika érte a Sony-t az előadásuk kapcsán, méghozzá amiatt, hogy nem voltak új AAA bejelentések a részükről. Simon Rutter, a Sony európai divíziójának elnöke szerint ez szimplán annak a következménye, hogy túl hamar jelentettek be bizonyos játékokat.

„Részben féltünk a szivárgásoktól, attól, hogy nem tudjuk úgy bemutatni a játékokat, ahogy azokat a fejlesztők szeretnék” – magyarázta Rutter. „De a vágy az új bejelentésekre összeütközik egyszerűen a fejlesztés realitásával: az idővel, ami szükséges ahhoz, hogy piacra dobd a játékot”.

Stutter emellett említést tett arról is, hogy ő milyennek érezte a közönség reakcióját az előadásra: „Szerintem a fogadtatás elég vegyes volt, viszont azért voltak, akik értékelték, hogy próbáltunk a rendezvény felépítésével valami újat csinálni, a zenés betéteket előtérbe helyezni, és úgymond színháziasabbá varázsolni az egészet, hogy több legyen az egész, mint egy szimpla prezentáció.”

Forrás: 3DJuegos

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu