Spider-Man: több kosztüm is lehetett volna [VIDEO]

Nem vicc, az Insomniac Games többel is próbálkozott, mint ami bekerült a játékba!

A San Diego Comic-Conon – lévén Pókember maga is a képregényekből lett az, ami – a Spider-Man is nagy szerepet kapott. A fejlesztők közül hárman voltak kinn egy panelon (a kreatív rendező Bryan Intihar, a művészeti rendező Jacinda Chew, a játék rendezőjeként Mike Smith, illetve a Marvel főnökeként Bill Rosemann – ő a kakukktojás), és több részletet is elárultak. Intihar szerint még bőven van gazember, akit felfedhetnek, és közülük az egyikük a személyes kedvence. Talán a teljes Baljós Hatos is feltűnhet.

Chew elárulta, hogy az Insomniac miként próbálta a gonoszokat felfrissíteni: „Az egyik első dolog a rossztevők tervezésekor az, hogy megnézzük a múltjukat – mi lett korábban velük megcsinálva már. Electro egy remek példa – ő zöld és sárga, de ott van egy nagy csillag is a fején, és ez az egyik ikonikus jellemzője, viszont nekünk ezt modernizálni kellett… […] Látható, hogy megőriztük a csillagos maszkját, de most már seb az arcán. Megőriztük a zöldet és a sárgát is, és modernizáltuk őt magát is, hiszen erőt adtunk a létezése céljából. Így tervezzük meg a rosszfiúkat.”

Intihar azt is elárulta, hogy még egy „halom” Pókkosztüm vár leleplezésre, és ezeken túl még hatvan lehetőséggel terveztek, ami az elvártakhoz és a költségvetésükhöz képest sok volt: „Egyszer […] hatvan eltérő képet nyomtattunk ki a kosztümökről, majd kipakoltuk őket az asztalra. Elkezdtük szortírozni őket, hogy mi maradjon. Próbáltuk megtalálni az egyensúlyt a kedvencek és talán a meglepőek között.”

A Spider-Man szeptember 7-én érkezik PlayStation 4-exkluzívként.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu