Két konkrét célt fogalmaztak meg a Devil May Cry 5 fejlesztői

A Capcom visszahozza a Devil May Cry nevet a köztudatba.

Ám az ötös számú DMC-nek fontos lesz helyt állnia, vagy különben a franchise jó ideig megint el fog merülni a sötétségben. (Ahogy a Deep Down is, amit bejelentettek és évek óta semmit nem hallottunk róla…) Hideaki Itsuno, Michiteru Okabe és Matthew Walker több részletet is elárult Dantéék új kalandjairól.

A RE engine-nel két célt akarnak elérni a capcomosok: a fotorealisztikus látványvilág mellett egyetlen képkockát sem akarnak ejteni a játékmenet során. Konstans 60 FPS-sel KELL futnia a játéknak szerintük. Ehhez nem csak a színészek, hanem azok ruházatait is motion capture-rel digitalizálták. Ennek lesz egy kis hátulütője: nem állíthatjuk meg a karakterünket például egy támadó mozdulat közben. Az animációnak le kell futnia, ha akarjuk, ha nem.

A történettel kapcsolatban a Capcom azt szerette volna, hogy Nero tapasztaltabb és erősebb legyen lelkileg és fizikailag egyaránt. Ezért is játszódik a Devil May Cry 5 néhány évvel a 4 után. Az eddigi artworkökön amúgy láthattuk a harmadik játszható karaktert is, de a Capcom direkt titkolózik vele kapcsolatban.

A Devil May Cry 5 játszható lesz a Gamescomon (Nero Red Grave City-ben), a játék megjelenése pedig 2019 első negyedévében esedékes PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n.

Forrás: Jeuxvideo-Live

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu